Levéltári Szemle, 14. (1964)

Levéltári Szemle, 14. (1964) 4. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Gazsi József: A Honvédelmi Minisztérium a nyilas puccs után / 119–152. o.

- 1% ­lyezési Kormánybiztost is felkérték az ott lévő polgári hatóságok, szervek és az "a területen minden törvényes jogalap nélkül tartóz­kodó polgári személyek" kitelepítésére* A kiképzési csoportfőnök­ség is utasítást kapott a kőszegi katonai nevelőintézet kiürítésé­re, s a növendékek Sopronban, vagy annak környékén történő elhelye­zésére * Az elkészült tervek pontosan meghatározták, hogy az egyes csoportfőnökségek t osztályok, vagy más központi szervek,mely községbe vagy falvakba fognak települni* Erre a célra 52 helységet, zömében kisebb települést vettek számításba•" Kőszegen kaptak vol­na helyet a legfontosabb személyek és hivatalok, ugy, hogy az ot­tani törzs önmaga is működőképes egészet alkotott* Az első települési terv még nem gondoskodott a Fővezér­ség elhelyezésérőlo A november 3h*án kiadott uj rendelkezés * némi módosítással - már tekintetbe vette ennek és a többi minisztérium szükségleteit is 0 " A két egymástól eltérő táblázat ismertetésének nem sok értelme lenne 0 Helyette a tanulmány mellékleteként csatolom azon községek neveit^ amelyekbe végülis a HM, a Fővezérség és más köz­ponti szervek kitelepülése megtörténte Az evakuálás zökkenőmentes lebonyolítása céljából a HMo elnöksége egy un« • szállásszabályozó törzs 1 * kiküldésére adott uta­sítást • Ezeknek már az első csoportok megérkezése előtt a kijelölt körzetekbe kellett lenníüko Az előre küldött törzs parancsnoka a HM részéről dr. Banovích őrnagy, a Fővezérség megbízottja pedig Karátsony őrnagy volto A velük együtt dolgozó "szállásszabályozó $Örzs* összeállításáról a HMo elnökségének és a Fővezérség! Közpon­ti Irodának kellett gondoskodnia c * A törzsek feladata a következőkben foglalható össze: - A lakó és hivatali helyiségek részletes kijelölése az egyes csoportok megérkezése előtt* - A vasúti szerelvények fogadása* - A szállítóeszközök biztosítása a megérkezés után* - Az uj elhelyezési körletbe való kisérés* - A kitelepülés összes ügyeinek intézése az utolsó cso­port beérkeztéig e A szállásszabályozó törzzsel együtt már véglegesen át­települtek az egyes osztályok részéről megbízott szálláscsinálők

Next

/
Thumbnails
Contents