Levéltári Szemle, 14. (1964)

Levéltári Szemle, 14. (1964) 4. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Gazsi József: A Honvédelmi Minisztérium a nyilas puccs után / 119–152. o.

- 137 « is. Az előreküldött megbízottak mér többé-kevésbé pontos adatokkal rendelkeztek arra vonatkozóan ,> hogy héng fő vészévé kell családi, egyéni, vagy közös férőhelyet biztosítaniuk, milyen hivatali helyi­ségekre lenne szükség sth» A kitelepülést megelőzőleg ugyanis a HM* alkalmazottainak be kellett jelenteni, hogy hány fővel is akarnak a Dunántúlra menni„ Nagy gondot okozott az is, hogy a kasztszellemnek megfelelően ranghoz illő *elhelyezést találjanak a hivatalnoki,tisz­ti, főtiszti és tábornoki családok részére* Az előzetes tervek szerint csak a HS/L tábornokai és tisz­tel számára akarták kötelezővé tenni a kitelepülést 0 A családtagok közül a feleség és a gyermekek mehettek az apával Q A rokonok csak az esetben utazhattak velük, ha már addig is egy fedél alatt élteko A gyermekes családok egy háztartási alkalmazottat is magukkal vihet­tek, 57 Ez a felfogás később ugy módosult, hogy a kitelepülést kötelezővé kivánták tenni az összes honvédegyénekre, polgári tiszt­viselőkre és minden "kinevezett* /véglegesített/ személy részére ii? Az osztályvezetők jogot kaptak arra, hogy kötelezővé tegyék a távo­zást mindazok számára, ajfcikaek munkájára megítélésük szerint feltét­lenül szükség volt»^ Ez esetben még a női dolgozok férjezett voltát sem vették tekintetbe 0 A polgári altisztek és kisegitő szolgák ön­kéntesen jelentkezhettek az eltávozásra* A férjes nők - ha akartak ­általában visszamaradhattak Budapesten* A tábornokok és vezérkari tisz tek családtagjai számára kötelezővé tették a kitelepülést, mig a többi tisztek és alkalmazottak szabadon dönthettek, hogy hozzátar­tozőik mennek- e vagy maradnak* Az eltávozásra kötelezettek körének ilyen mérvű kibővülé­se azt eredményezte, hogy a már elkészült lakás-elosztási tervet új­ra módositani kellett, s az előre küldött szállásesinalóknak jóval nehezebb feladattal kellett szembenézniük• Az elképzelések szerint a HMo áttelepítését szakaszosan, több lépcsőben kivánták végrehajtani* "Ezzel lehetővé válik, hogy ama személyek, valamint anyagok, akiknek és amelyeknek itt tartása a szolgálat érdekében nem feltétlenül szükséges, már lehetőleg mielőbb kiszállításra kerüljenek" - olvasható az előkészületeket elrendelő fii utasitásban* Más javaslat szerint először a kevéssé fontos osztályok evakuálását kellett megkezdeni, s egy csoportot, vagy osztályt, az

Next

/
Thumbnails
Contents