Levéltári Szemle, 14. (1964)

Levéltári Szemle, 14. (1964) 1–2. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNETI ADATTÁR - Bónis György: A közhitelesség szervei Magyarországon és a magyar hiteleshelyi levéltárak / 118–142. o.

- 126 telük érvényéhez a megyéspüspök vagy a káptalan, kisebb ügyekben a konventek, kolostorok közreműködése szükséges, a hamisnak mondott poroszló is ezek tanúságával tisztázhatja magát. A század folyamán a káptalanokat és a tekintélyesebb konventeket általában elismerték, mint a bíráskodásban és a jogügyletek tanúsításában közreműködő és ezekről hiteles oklevelet kiállító szerveket. Ők rendelkeztek olyan pecséttel, amelyet a közvélemény (az immár általánosan elterjedt kánonjogi tanításnak megfelelően) sigillum authenticumnak fogadott el. Nem egészen tisztázott az a kérdés, hogy ezt a sajátos intézményt milyen erők hivták életre, legközelebbi analógiái a nyugati officiales és a decani christianitatis okleveles gyakorlata. Tény azonban, hogy a jogszolgáltatásban és a jogügyletek tanúsításában működő hiteles helyek gyakorlatát a XIII. század közepétől döntően irányította a királyi kúria Írásbelisége, és hogy tartalomban - formában egyaránt a hazai szokásjogot kellett alkalmazniuk. A XIV. században a hiteleshelyi intézmény mélyen meggyökerezett a magyar gyakorlatban. Előfordult, hogy a király, királyné vagy a nagybirák a feleket egy káptalanhoz irányították, hogy "nagyobb hitelesség végett" annak oklevelét is megszerezzék. A közvélemény azonban már különbséget tett az egyes hiteleshelyek között. Már egy Gentilis legátus előtt 1309-ben folyt nevezetes perben elhangzott az a kijelentés, hogy a káptalanok oklevelei feltétlen hitelt érdemelnek, akárcsak a közjegyzőkéi Itáliában. A kisebb létszámú konventeket azonban, melyeket erőszakkal vagy vesztegetéssel könynyebben befolyásolni lehetett, kevésbé megbízhatónak tartották. Erre utal a több oklevélben olvasható conventus credibilis kifejezés is. A nemesség kérésére alkotott 1351:111. te. megtiltotta ezért a kisebb konventeknek, hogy birtokelidegenitésről oklevelet állítsanak ki, pecsétjeiktől pedig megvonta a közhitelességet, 1353-ban a király azzal egészítette ki ezt a rendelkezést, hogy bekérte udvarába valamennyi hiteleshely pecsétjét, és alkalmasint csak a megbízhatóknak adta vissza. A hiteleshelyek létszámának megállapítása (1. alább a 3. pontban), a később is szigorúan gyakorolt királyi felügyelet, és a kúria formuláinak országos alkalmazása olyan állandóságot kölcsönzött az intézménynek^_., rrcelyet csak a ttörök hódoltság ingathatott meg. Mint Werbőczy Hármaskönyve is kimondja • ( II. 13. ), a káptalanok és konventek oklevelei közhitelt élveztek, tehát a bennük foglalt tények ellen nem volt helye