Levéltári Szemle, 14. (1964)

Levéltári Szemle, 14. (1964) 1–2. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNETI ADATTÁR - Bónis György: A közhitelesség szervei Magyarországon és a magyar hiteleshelyi levéltárak / 118–142. o.

125 Az intézmény behozatalának módja okozta, hogy az alkotmányosság helyreállításának első szakaszában a jogszabályok megállapítására összehivott tanácskozás, az un. Országbirói Értekezlet a korszerű közjegyzőséget 1861. február 15-én megszüntette, s az elavult hiteles helyi intézményt élesztette újjá. Végre Horváth Boldizsár igazságügyminiszter javaslatára a magyar polgári állam törvényhozása megalkotta az 1874:XXXV. te. -et a magyar királyi közjegyzőségről. A törvény 1875. augusztus 1-én lépett életbe, s ezzel a hiteleshelyl intézmény gyakorlatilag megszűnt. Mint emiitettük , a magyar közjegyzők nem vezettek könyveket, legalább is ilyenek nem maradtak fenn. Nincsenek tehát (1875 előtti) közjegyzői levéltáraink sem. A középkori nótárius publicusok okleveleit az Országos Levéltár Mohácselötti Gyűjteményében (un. diplomatikai levéltár) és a külön3 féle állami és egyházi levéltárakban elszórtan lehet megtalálni. II. A hiteles helyek 1. Az intézmény története. A szakirodalom hiteles helyeknek nevezi azokat az egyházi testületeket (káptalanokat és konventeket), amelyek a felek kérésére vagy hatósági utasitásra közhitelű okleveleket állítottak ki. Működésük területileg az 1918. előtti Magyarországra, időben a XIII-XIX. századra terjedt ki. Az "Írásnélküli korban", a XI-XII. században a jogi tények megörökítésére vagy a (ritkaság számba menő) királyi oklevelet, vagy az emberi emlékezetet használták fel. A kezdetleges bíróságoknak hivatásos vagy alkalmilag megbízott "poroszlók" voltak segítségükre, a latin pristaldu

s név az intézmény szláv eredetére utal (

pristav

, "aki jelen van"). A poroszló idézte a feleket a király képét viselő ércbillog felmutatásával) a biró elé, ő kisérte el azokat az istenitélet vagy az eskütétel színhelyére, s ő hajtotta végre az ítéletet is. A királyi adományosokat is alkalmi poroszlók vezették be birtokukba. Ha utóbb kétség merült fel, a perbeli vagy perenkivüli cselekményekre vonatkozólag a poroszló tanúságát hallgatták meg. De ez a tökéletlen módszer már csak azért sem lehetett hosszú életű, mert a poroszlót a felek fizették, tehát a visszaeir-sekí^-k '.'..: — tág tere nyílott. Az alkotmánytörténetben igen jelentős szabadságlevélnek, az 1222-i Aranybullának második változata (1231:XXI. te. ) ezért kimondotta, hogy idézésük és tanuságté-