Levéltári Szemle, 13. (1963)

Levéltári Szemle, 13. (1963) 4. szám - FIGYELŐ - Szedő Antal: Gerhart Enders: Archivverwaltungslehre / 241–255. o.

- 244 ­datált. Viszont az iratokat csoportosítani kezdték. A csoportosítást vagy i­ratféleségek, vagy ügykörök, vagy levelező partnerek szerint végezték, eset­leg több elvet alkalmaztak egyidőben. Magyarországi iratkezelési hivatali gya­korlatban különösen az iratféleségek szerinti csoportosítás élt hosszú ideig /mandata, intimata etb./, az üzemi, vállalati iratkezelésben pedig a levele­zők szerinti iratcsoportositás. Későbbi fejlemény az iratok tartalom szerinti csoportosítása /Betreffsprlnzip/, ez több évszázados gyakorlat az európai irattárakban. Ez esetben is lehet az iratokat csoportosítani a tulajdonképpeni tartalom sze­rint, a bennük előforduló személynevek vagy helynevek szerint, esetleg lehet mind a három eljárást kombinálni. Ennél a rendszernél nagyon fontos a már csoportosított iratok további beosztása nagyobb egységekbe. A legprimitívebb besorolási formák az időrendben való elhelyezés, illetőleg a címszavak ABC rendjében való elhelyezés. Természetesen történhet az iratcsoportok nagyobb egységbe való összefoglalása tartalmi összefüggés vagy földrajzi szempontok szerint is. A könyv példát közöl a több fokozatban elhelyezett regisztraturá­ra. Az ilyen regisztratura rendszerben a főcsoportokat, alcsoportokat, cso­portokat római és arabs számmal, kis és nagybetűvel jelölték és a számok, be­tűk segítségével adták meg az iratok jelzetét. Rendkívül érdekesek a szerző fejtegetései a század első felé­ben Németországban végrehajtott ügyviteli reformról /Büroreform/ és annak kö­vetkezményeiről az iratkezelésre. Az ügyviteli reformot bizonyos technikai változások /Írógép, sokszorosító gép, füzőgép, carbonpapir/j valamint a nyo­mukban bekövetkezett tömeges irattermelés hozta létre. Az iratkezelésnél egyik fontos ötlet volt az iktató- és muta­tókönyvek elhagyása, a beérkezés kártyákon való rögzítése. Amellett nem min­den irat került volna iktatásra. Sgy másik ötlet volt az un. decentralizált iratkezelés, mikor is maga az előadó kezelte az iratokat, nyilvántartva azokat egy kártyán. Mind a két esetben azonban szükség volt az iratok csoportosításának előzetes meg­tervezésére, az un. ügyirat csoportositási tervre /Aktenplan/. így vált az e­gész iratkezelési rendszer önmagát mutatóvá, váltak a mutatók valóban feles­legessé, hiszen az irat tárgya megszabta helyét a csoportosításban. Külön csoportba kerültek az átmeneti értékkel biró iratok /Weglegesachen/, ezeket semmilyen módon sem iktatták, hanem összeségükben rövid idő elteltével kise­lejtezték. Megváltozott az iratok jelzetelóse is. Erre hatással volt az un. tizedes rendszer. A tizedes rendszer tulajdonképpen a tudományágak és az emberi tudás területeinek rendszerezése. Az Összes tudásterület lo csoportra, az egyes csoportok ismét lo további csoportra és minden csoport tetszés sze­rint ujabb további lo csoportra bontható. Balról jobbra haladva következnek a kisebb csoportot jelölő számok. Évtizedek alatt a tizedes rendszer annyi­ra kifejlődött, hogy úgyszólván minden fogalomnak egy szám felelt meg. Ezt a rendszert a könyvtárakban alkalmazták, számmal próbálva kifejezni a könyv tartalmát. Helyesen állapítja meg a szerző, hogy a tizedes rendszer az i­ratokre nem alkalmazható /ha ezt nálunk a rendszámos és csoportszámos rend­szer megalkotói annak idején világosan látták volna!/, mivel a hivatalok ha-

Next

/
Thumbnails
Contents