Levéltári Szemle, 13. (1963)
Levéltári Szemle, 13. (1963) 3. szám - A Levéltári Kerek Asztal VIII. Nemzetközi Értekezlete, Budapest, 1963. június 12–15. - Az ülésszak rövidített jegyzőkönyve / 54–65. o.
terméketlenek voltak" /Pirenne/, a tengerparti területekről is mindig a Tarosok közvetlen környékén csapolták le a vizet /pl. Antverpen esetében/. Amint aztán a kettős vetésforgót harmadévi vetésforgóval helyettesitették, a nyájak száma nyomban csökkent, az ország gyapjú behozatalra szorult, az Angliából történő gyapjubehozatal pedig súlyos politikai következményekkel járt /a Bouvines-i vereség 1?14ben/. Altman visszatérve az egyházi levéltárak kérdésére, közli, hogy a gazdasági levéltárak a lengyelországi egyházak kezelésében voltak, ezért azok egyházi levéltárakban is maradtak. Számos kutató keresi fel ezeket, s végez ott kutatásokat, különösen a történettudományi intézetek megbízásából. Sandri előadja, hogy véleménye szerint a XV. vagy a XVI. század előtti időben vajmi keveset lehet kifejezetten mezőgazdasági jellegű levéltárakról beszélni. Nézete szerint erre a megkülönböztetésre csak a bürokrácia megszületése utáni korszakban van meg a lehetőség. Másfelől fenntartással él arra vonatkozóan, hogy vajon gyümölcsöző lesz-e az agrártörténeti forrásanyag felöli vita. Az agrártörténeti források jelentősége nem kétséges ugyan, de kérdés, hogy az igen érdekes, de többnyire nyilvánvaló tények felsorolását, eredménynek könyvelhetjük-e majd el. Hasznosabbnak látná, ha a konferencia azt vitatná meg, nem kerülhetne-e sor a nemzetközi agrártörténeti levéltári útmutató összeállítására. Ez a javaslatot egyébként már a főtitkári beszámoló is felvetette. Braibant szerint mégis csak érdemes megtárgyalni e témát, mert a megbeszélés - megfelelő összevetések révén - egyes országokban eddig még ismeretlen források feltárását teheti majd lehetővé. Pérotin azt indítványozza, hogy az útmutatóval kapcsolatos javaslat később kerüljön megvitatásra, hogy a főtitkári beszámoló hiányzó adatait mielőbb pótolni tudja. Sabbe Braibant nézetét osztja, mert szerinte is még a kifejezetten történeti kérdések fölött folyó vita is értékes felvilágositásokkal szolgálhat a levéltári fondokat illetően. Az útmutatót ellenben igen nehezen megvalósítható'elképzelésnek tartja. Megemlíti végül a XVIII.századi utazók beszámolóit, amelyekben a korabeli földmivelésre vonatkozóan értékes adalékokat találhatunk. Pérotin igen helyesnek tartaná, ha kísérleti kutatásokat végeznének a kisebb mezőgazdasági vállalkozások fondjai után, ez a levéltárfajta ugyanis meglehetősen ritka s általában nehezen hozzáférhető, bár nagyon érdekes. Sandri elmondja, hogy Olaszországban az ilyen jellegű fondok általában kétféle módon kerültek közlevéltéri őrizetbe: 1/ a megvásárolt földbirtokokkal együtt a nagyobb családok gondosan kezelt levéltáraiba kerültek be, majd azokkal együtt kerülik közlevéltári letétbe; és 2/ azon közigazgatási intézkedések folytán, melyek fc. régi gazdaságok számára különféle kedvezményeket biztosítottak, a gazdaság múltját ugyanis dokumentumokkal kellett bizonyítani. J/rgensen elmondja, hogy náluk külön bizottság foglalkozik a magánlevéltárak begyűjtésének vagy letétbehelyezésének szorgalmazásával. Ami azonban a kisebb mezőgazdasági vállalkozások levéltári anyagát illeti, ezekkel inkább a helytörténeti szervezetek foglalkoznak, melyek kizárólag társadalmi utón szerzik meg e fondokat. Ilyrnódon ezek a szervezetek a XIX. századra vonatkozóan elég szépszámú ilyen anyagra tettek szert. Sandri A Borghése családnak a Vatikáni Levéltárban őrzött szőlőgazdasági irataira hivja fel a figyelmet. Battelli megerősíti ezt a bejelentést, s bejelenti egyúttal, hogy a Vatikáni Levéltárban egyéb agrártörténeti jellegű fondok is találhatók, mivel azon-