Levéltári Szemle, 13. (1963)

Levéltári Szemle, 13. (1963) 1–2. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Komjáthy Miklós: Néhány szó irattani feladatainkról / 12–20. o.

- 16 Az alábbiakban egy-két gondolatot szeretnék papírra vetni oklevél- és irattani vizsgálódásaink és forráskritikánk társadaloratörténelmi elmélyítésének lehetőségeiről. Mégpedig az Írásos ügyintézés két szélső objektivációjával, az oklevéllel és a jegyzőkönyvvel kapcsolatban. Az oklevél, amelyet az oklevél- és irattan az aktaszerü ügyintézést megelőző formaként tart számon, a korai középkori, természeti gazdálkodás viszonyainak sajátos terméke. Egyik legjellegzetesebb vonása a lezártság, az önmagában is befejezettség s az, hogy a tárgyául szolgáló ügynek legtöbbször az előzményeket is magában foglaló bizonysága. Az oklevéllel szemben az akta az ügyintézés folyamatában átmeneti jelenség, a befejezettség minden ismérve nélkül. A szimplább életviszonyok közepette az emberek többsége egynapi járóföldön belül képes volt biztositani magának létfeltételeit és érdekeinek szálai sem nyúltak tul ezeken a szűk határokon. Az ügyekben érdekelt és az ügyeket intéző emberek ismerték egymást, az ügyeket elég volt szóban elintézni. Az érdekkörök tágulásával, szélesedésével merült fel az irásos ügyintézés szüksége; e szükség alakította ki a legegyszerűbb, a kezdetleges társadalmigazdasági viszonyokat mind tartalmában, mind külsőségeiben hiven tükröző, okleveles formát. Századok során az életviszonyok egyre komplikáltabbá váltak s egyre több ember érdeke törte át a természeti gazdálkodás apró sejtjeinek falait. Ezzel párhuzamosan az ügyek intézése is differenciálódott, árnyaltabbá vált. A társadalom egyre szélesebb rétegeinek fűződött érdeke ahhoz, hogy necsak az ügyek elintézéséről kapjanak irásos bizonyságot, hanem az ügymenet egyes fázisait is irásos dokumentumok rögzítsék. Innen számítódik az a korszak, amelyben - a klasszikus irattan szavai szerint - az oklevélhez vezető ut ügyiratdarabokkal van kikövezve. A mozgalmasabbá, bonyolultabbá vált élet nem elógedett meg a merev, az ügyeket lezáró, oklevéli formával, hajlékonyabb,a fejlődés, legalább az ügyintézés dinamikáját rögzíteni képes, átmeneti formát igényelt, az aktát. Nem véletlen az, hogy Magyarországon, ahol a feudális társadalmi viszonyok jóval tovább fennmaradtak mint Nyugaton, az oklevelezésnek részben még a XVIII. századosa is ugyanaz volt a funkciója, mint a XV. században. E középkori feudális gyakorlatnak, európai mértékkel mérve, hosszabb életét s a modern ügyintézési formáknak eleinte viszonylag kevésbé árnyalt, kevésbé differenciált voltát az magyarázza, hogy nálunk a polgári viszonyok nem tudtak mélyebb gyökereket ereszteni. Világszerte az abszolutista állam modernizálta az ügyintézést. Magyarországon az abszolút monarchiának ezek a törekvései is, amelyek importként kerültek hozzánk, az abszolutizmus egyéb megnyilvánulásaihoz" hasonlóan, a rendek permanens ellenállásába ütköztek. Hatásuk tehát csak ezt az ellenállást leküzdve, mondhatni áttételesen érvényesülhetett. A modern formák Magyarországon nem tiszta, hanem módosult, nem egyszer eltorzult formák. Ezért nem hagyatkozhatunk, ujabbkori irattermelésünk dokumentumainak elemzése során, sem az iratanyag rendszerezését, sem pedig