Levéltári Szemle, 13. (1963)
Levéltári Szemle, 13. (1963) 1–2. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNETI ADATTÁR - Szászi András: A belügyminisztériumi iratok első selejtezése: részlet a Belügyminisztériumi Levéltár történetéből / 177–199. o.
- X83 végéig a délutáni órákban 3-tól 6-ig leez eszközlendő. «,« JK/ Z HÖBÍÍ* hiv ? tal megbízott tisztviselője a selejtezés megkezdése előtt a selejtezés alá eső iratokra vonatkozó iktató könyvekből az irattári kútfők szerint csoportosítva kiirla mindazon számokat, melyek ez elintézési rovatban kivezetve nincsenek s a vonatkozó jegyzékeket az irattár rendelkezésére bocsátja. Az irattar által a szükséges adatokkal kiegészítve visszaadott jegyzékek alapján azután az iktatókönyvekben a hiányzó kivezetéseket teljesiti. Az egyes évekre vonatkozó iratok irattári selejtezésének befejezése után pedig az irattári felszerelési könyvek alapján ugy az irattári nyilvántartóban /kútfő mutatóban/, valamint az iktató könyvekben mindazon számoknál, melyeknek iratai kiselejteztettek, & kiselejtezés megtörténtét az ezen czélra szolgáló bélyegző felhasználásával bejegyzi, 5»/ Ae irattárban a selejtezést a jelenlegi kútfő beosztás szerint az illető kútfők vezetésével megbízott s azok akadályoztatása esetén az elnöki osztály vezetője által kijelölt tisztviselők teljesitik* -A selejtezési munkálatok ellenőrzésével egy külön tisztviselő bizatik meg. 6./ A selejtezés teljesítésével megbízott irattári tisztviselők minden egyes év iratai selejtezésének megkezdése előtt az illető kútfő felszerelési könyveiből tételek szerint külön ivekre kijegyzik mindazon számokat, melyek a felszerelési könyvekben bejegyezve vannak. ^./ A tételek szerint történt kijegyzések alapján megállapítandó , hogy az egyes kútfő tételek csoportjában az összes iratok megvannak-e? Amennyiben az Iratjegyzékek szerint egyes iratok más évek irataihoz csatoltattak, ezen körülmény a vonatkozó jegyzékben az utalások feltüntetésével az illető szám mellett megjegyzendő. A tétel csoportban meglevő iratok számai a jegyzékekben irónnal aláhuzandók. 8./ A selejtező az összes iratokat darabok ezerint átvizsgálja, s a rendelkezésére bocsátott külön jegyzékben foglalt utasítás szerint a kiselejtezés alá eső ügydarabokat a visszatartandó ügydaraboktól különválasztja. Azon esetben, ha egyes ügyekre nézve az utasítás rendelkezést nem tartalmazna, a selejtező további eljárás végett a selejtezés vezetésével megbízott főigazgató utasítását kéri ki, 9./ Az iratok átvizsgálása alkalmával az iktató hivatali tisztviselő által ki nem vezetettnek feltüntetett ügydarabokra nézve az elintézés napja és módja a rendelkezésre bocsátott jegyzékre az illető szám mellé feljegyzendő, o ha már az összes kijegyzett ügydarabokra vonatkozó adatok feljegyeztettek, a jegyzék az iktató hivatal tisztviselőjének ismét visszaadandó. 10./ Az egyes kútfő tételek iratainak átvizsgálása után selejtező a visszatartandó ügydarabokat a csomag táblába újra elhelyezi, a kiselejtezésre kiválasztott ügydarabokat pedig a. csomag táblára kivül rátevén, azokat a hevederrel újra összeköti. 11./ Az ügydaraboknál talált idegen iratok, különösen pedig a belügyministeri ügydarabokhoz csatolt helytartósági vagy helytartótanácsi, valamint az országos levéltárba tartozó iratok az eFves évekre vonatkozó összes iratok selejtezésének befejezése után a szükséges feljegyzések megtételével helyükre helyezendők, illetőleg jegyzék mellett étadandók.