Levéltári Szemle, 13. (1963)

Levéltári Szemle, 13. (1963) 1–2. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Vörös Károly: Levéltárügyünk néhány kérdése / 1–11. o.

ka szemléletét, módszerét és szervezését egyaránt befolyásoló részletkérdés kívánunk kiemelni: a levéltári szakfeladatok szakosított megoldásának kérd^ sét. Világos ugyanis, hogy amig levéltárainknak csupán az alapvető rendezési, segódletkészitési, stb. munkák elvégzése volt a feladatuk, ezeknek a maguk egészében történő ismeretét minden levéltári dolgozótól, legalábbis a tudományos besorolásuaktól, meg lehetett követelni. Az is világos a* zonban, hogy amint ezek a munkák lezárulnak, és most már az egyedibb, finomabb rendezési, segódletkészitési, feltárási, stb. munkák kerülnek előtérbe, ilyen igényt támasztani többé nem reális, és nem is lehet. Mert amint múzeumainkban nem követelik meg a régész muzeológustól, hogy bizonyos általános muzeumtechnikai vonatkozású tudnivalókon tul néprajzi vagy természettudományi szakismeretekkel is rendelkezzék /jóllehet a múzeum munkakörébe ezek a területek is beletartoznak/, - ugyanúgy látnunk kell, hogy - már csak a nyelvi problémák- * tói eltekintve is - a modernkori gazdasági anyag, az abszolutizmus kori törvénykezési iratok, vagy például a 18. századi közigazgatás iratainak problémái, a kartográfia, vagy a történeti topográfia egymástól legalább ennyire eltérő, külön-külön speciális ismereteket igénylő szakterületek. Gyakorlati megvalósításuk lehetetlenségén tul tehát már a munkánk gazdaságosságával szemben támasztható igények sem engedhetik meg levéltárosainknak mindezen speciális szakterületeken azonos mélységben történő kiképzését, s tőlük mindezen területek problémáinak egységes alaposságú ismeretét. Pedig csak a példaképpen felhozott három problémakörbe tartozó iratokat is valamennyi állami levéltárunkban találunk. /Ennek a levéltárosképzéshez kapcsolódó vonatkozásaira ld.a Levéltári Hiradó 9. évf. 3-4. számába írott cikkemet./ Az ugyanakkor az iratanyag elmélyültebb feldolgozására irányuló s elkerülhetetlenül jelentkező problémák és igények kielégítésére, ugy véljük, sokkal járhatóbb útnak kínálkozik az egyes különleges szakterületeknek ós az azokon felmerülő részproblémáknak fokozottabban a kellő különleges szakismeretekkel megfelelően rendelkező és ilyenek felmerülésénél a megoldásra országosan vagy regionálisan illetékes szakelőadói gárda segítségével történő irányítása. Ahogy tehát ma már minden nagyobb levéltárunkban ki vannak alakítva bizonyos szakreferenciák, ugy kellene - véleményünk szerint - egyre több országos szakreferenciát is kialakítani, bizonyos szakkérdéseket, illetve szakterületeket legjobban ismerő levéltárosokból, akiket azután valamenynyi érintett levéltárban meg lehetne bizni az e vonatkozásokban felmerülő rendezési, feltárási, selejtezési stb. problémák megvizsgálásával, megoldásával, a megoldás beinstruálásával, s különösen indokolt esetekben akár e munka egészének vagy egy részének elvégzésével is. Ilyen módon azután biztosak lehetünk abban, hogy egyazon probléma az egész országban azonos módon, a legkisebb erőfeszítéssel, s /mivel egyszerre több szakértő is dolgozhatna különböző részproblémákon/ a leggyorsabban is nyerhetne megoldást. Ennek a módszernek a gyakorlatban már megmutatkozott előnyeire jó példa a fondjegyzók készi-