Levéltári Szemle, 12. (1962)

Levéltári Szemle, 12. (1962) 1. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Gazsi József: Néhány gondolat a visszaemlékezések forrásértékéről / 26–30. o.

- 28 minológiái, a szocialista építés kifejezései stb., sokszor már eleve felismerhetővé teszik, hogy későbbi terméssel állunk szemben. Mint ahogyan a gyakorlott levéltárom sokszor a papir és az irat nyelvezete szerint időben nagyjából helyesen tudja elhelyezni az anyagot, ugy a visszaemlékezések avatott olvasója is többnyire sikerrel tudja megállapítani a keltezetlen visszaemlékezések keltezés! idejét." A forrás értékének megállapításánál igen sok gondot okoz a nyilatkozó szubjektivitása is. Rendszerint önkényesen emel ki, hagy el, kicsinyit vagy nagyit fel eseményeket. Az emberi gyengeségek, együttérzés és ellenszenv, - mind-mind tükröződik egy-egy nyilatkozatban. Az elmondottak alapján sokszor saját személyüket kívánják kedvező beállitásba helyezni, vagy önigazolásul tetteikre igyekeznek felmentést keresni vagy magyarázatot adni. Leggyakrabban az a jelenség fordul elő, hogy a visszaemlékezések irói sokszor minden külön szándék nélkül is - eltúlozzák, növelik saját szerepüket. 0lyan kifejezéseket használnak pl. egyes katonák mint "a vezetésem alatt álló egység", amelyről később kiderült, hogy 8-9 főből, alig egy rajnyi csoportból állott. Ezekben az esetekben nem beszélhetünk tudatos hamisításról, mert a beszélő egészen jóhiszeműen nyilatkozik igy, s csupán a valóság tényei torzulnak el 10-15. év alatt emlékeiben. A szubjektivitás tényezőjót tehát minden visszaemlékezésnél figyelembe kell vennünk. A feldolgozás során arra kell törekednünk, hogy az ilyen jelenségeket kirivóan tartalmazó részek ne kerüljenek felhasználásra. Az iratanyagokból történő feldolgozás során a hiányzó adatokat, eseményeket stb. rendkivül nehéz rekonstruálni. A papir csak azt mondja el - vagy nem sokkal többet vagy kevesebbet - amiről valóban szó is van benne. A nem ismert összefüggések, a hiányzó láncszemek feltárása igy sokszor igen nehéz és fáradságos munkát kivan. Az "élő források" felhasználásának egyik nagy előnye éppen abban rejlik, hogy az anyag gyűjtőjének lehetősége nyilik a kérdezésre, a rejtett összefüggések, a fehér foltok feltárására. Ezek az előnyök különösen akkor lesznek szembetünőek, ha a gyűjtő már előzőleg megismerte a témával kapcsolatos irott dokumentumanyagot s már eleve olyan kérdéseket tehet fel, melyekre vonatkozóan az elsődleges források hiányosak vagy nem megbizhatóak. A visszaemlékezések tehát még az irott források megléte esetén is sikerrel használhatók fel a hiányzó adatok és összefüggések pótlásához. Az emberek visszaemlékezéseik során élményeiknek általában csak igen kis hányadát mondják el, A helyes és jól alkalmazott kérdezés - különösen ha a gyűjtő már alaposan ismeri a témát - alkalmas arra, hogy a történettudomány számára értékesebb területek felé terelje a figyelmet, hogy elfeledett eseményeket ós öszszefüggéseket visszaidézzen a kérdezett tudatába s valóban kitöltse azokat a higanyokat, melyről esetleg az irott források nem adnak felvilágosítást.Túlzás nélkül állithatjuk, hogy még olyan kérdések kapcsán is helyes a résztvevők megkérdezése, ahol más jellegű források bőségesen állnak rendelkezésünkre. Különösen megnő a visszaemlékezésnek, mint történelmi forrásnak jelentősége az életrajzi feldolgozások esetében. Az elhunyt rokonai, hozzátartozói, barátai, munka- és harcostársainak elbeszélései, felvilágosításai emberi közelségbe tudják hozni azt a személyt is, akiről más források esetleg szórványosan, szárazon, lélek nélkül szólnak. Sok biográfia elkészítésére még csak gondolni sem lehetne az élő személyek megkérdezése nélkül. Hiába próbálná valaki pl. a sokfelé megfordult Zalka Máté életrajzát elkészíteni a volt bajtársak megkérdezése nélkül, kisérlete már eleve kudarcra lenne Ítélve. Azok, akik valakivel együtt küzdöttek és harcoltak, akik valamely jelentős személyiség élete egy korszakának tanúi voltak, sokszor szinte sehol máshol meg nem szerezhető adatok birtokába tudnak juttatni bennünket.