Levéltári Szemle, 12. (1962)

Levéltári Szemle, 12. (1962) 3–4. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Soós Imre: A helytörténetírás szervezése a területi levéltárakban / 18–24. o.

- 21 lámának az a része tartozik, hogy a levéltár hogyan tudja legmegfelelőbben kielégíteni a falusi pedagógusoknak: a helytörténeti adatok felkutatására és feldolgozására irányuló igényét. Ezen igény komolyságát nagy mértékben fokozza az a körülmény, hogy a falusi pedagógus előadásain keresztül olyan nagyszámú hallgatósághoz jutnak el a helytörténeti ismeretek, amely hallgatóság egyébként nem olvas történeti tárgyú könyveket. Fontos népművelési és tudományos érdekek fűződnek tehát ahhoz, hogy a levéltárak a falutörténet vonatkozásában velük szemben támasztott igényeket akár közvetve, a kutatni kivánő pedagóguson keresztül, akár közvetlenül, saját adatkutí*tó ás feldolgozó munkájuk utján, de minden esetben kellő szinvonalon ki tudják elégiteni. A faluja történetét kutató pedagógus más szempontból is figyelemre méltó látogatója a területi levéltárnak. Lelkesedése és áldozatkészsége rendszerint meghaladja felkészültségét. Mint kutató igen erősen rászorul a levéltáros támogatására. A középiskolai tanár hasonló helyzetben könnyebben segit magán, a falusi pedagógus ezzel szemben rendszerint eredménytelenül fejezi be a kutatási kiküldetést, mert a levéltárban ébred annak tudatára, hogy kellő szakismeretek és gyakorlat hiányában nem képe3 a levéltári forrásanyagot sem kicédulázni, sem feldolgozni. Bekövetkezik tehát részéről a letörés, majd a falutörténet ügyétől való elfordulás. Ezzel pedig kútba esik egy szép kezdeményezés. De mit tettek ós mit tesznek a területi levéltárak a helytörténet iránti jogos igény kielégitése érdekében? Lelkiismeretesen kiszolgálják a kutatókat. A LOK által megadott országos témákra adatcédulákat gyűjtöttek, ezek a helytörténeti kutatók számára is rendelkezésre állnak. 1956-57-ben a LOK revideálta korábbi elutasító álláspontját és megteremtette számunkra azt a lehetőséget, hogy hivatalos idő alatt, munkaidőnk egyharmad részének erejéig a helytörténet tárgykörébe vágó adatkutató és feldolgozó munkát végezzünk. Szóval nemcsak kint a területen, hanem bent a területi levéltárban is erős a szorgoskodás a Helytörténet nevű kisded bölcsője körül. Figyelmet érdemlő tevékenységről számol be a LOK sokszorosított kiadványa is, mely a magyar levéltárak 1961, évi munkáját Ismerteti, multóvi beszámolóink alapján. A Kiadványmunka cimü fejezetben felsorolja a levéltárosok által 1961-ben irt és legalábbis kéziratban elkészült dolgozatok cimét ós örvendezve állapítja meg, hogy "az iratanyagnak helytörténeti tanulmányok formájában való közkinccsé tétele a legjobb utón halad." Kérdés, van-e okunk erre az örvendezésre, ha az elkészült kéziratokat nemcsak mennyiség; hanem minőség és használhatóság szempontjából is mérlegre tesszük. Nem tudni, hogy a LOK a tervteljesités mennyiségi adatainak egyszerű regisztrálásán túlmenően elvégezte-e valaha is adatcéduláinknak, dolgozatainknak tudományos szinvonal szempontjából való értékelésót legalább olyan mértékben, ahogyan ezt most a földreform történetéről készített adatcéduláinkkal teszi. Senki sem tudja, vajon arányban állnak-e eredményeink az ilyen természetű feladatokra forditott munkaidővel, nemcsak mennyiségi, hanem minőségi szempontból is. /Szeretném megjegyezni, hogy ezek a kritikai megjegyzések nem általában a levéltárak kiadványmunkáját és nem is az országos érdekű kiadványokat érintik, hiszen köztudomású, hogy az Országos Levéltárban /0.

IV magas szinvonalu kiadványok születtek, hanem csupán a helytörténet terén és a területi levéltárakban végzett eddigi kísérleteinkre vonatkoznak és bizonyos önkritikát szeretnénk alkalmazni ilyen természetű munkánk felett, 1950-ig visszamenően./ Ennek az önkritikának első kérdése az, hogy saját gyűjtőterületünk menynyiben vette és veszi hasznát ebbeli tevékenységünknek. A helytörténet módszertanának teoretikusai már régen eldöntötték, hogy a helytörténet elsődleges célja - a helytörténet, vagyis annak a helynek múltját feltárni és megismertetni, annak a