Levéltári Szemle, 12. (1962)

Levéltári Szemle, 12. (1962) 1. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Gazsi József: Néhány gondolat a visszaemlékezések forrásértékéről / 26–30. o.

- 26 Gazsi józsefi < NJHANY GONDOLAT A VISSZABtlflCBZtSBK FORRÁSÉRTÉKÉRŐL Alig tudunk elképzelni olyan levéltárost, aki gazdátlan, pusztuló iratanyagot látva ne tenne meg mindent a múlt beszédes emlékeinek megmentése érdekében. Joggal vethetjük fel azonban azt a kérdést, hogy nem terbel-e mindnyájunkat mulasztás az élő személyektől történő "anyagbegyűjtés" terén ? Nem kell talán különösebben bizonygatnunk, hogy azok az emberek,akik jelentős történelmi lépések tanúi voltak, hasznos felvilágosításokat tudnak adni koruk eseményeiről. Nyilatkozatok és visszaemlékezések sok esetben pótolni tudják az elpusztult vagy létre sem jött iratokat, s a történettudomány számára hasznos forrásul szolgálhatnak. Hiába próbálna valaki iratokat keresni például a Vörös Hadsereg oldalán harcoló Budai Önkéntes Ezred történetéhez, vagy az Oroszországban lévő magyar hadifoglyok között az első világháború után folytatott forradalmi felvilágosító munkára, aligha remélhetné, hogy hazai levéltárakból fáradságos munkája nyomán néhány dokumentumnál többet napfényre tud hozni. Túlzás nélkül állithatjuk, hogy alig van olyan kérdése a XX. század történelmének, melyhez ne nyújthatnának segitséget a még élő résztvevők visszaemlékezései, felvilágosításai. Sok probléma kapcsán egyedül ugy ismerhetjük meg az eseményeket, ha szólásra birjuk az események szem- és fültanuit. A Hadtörténelmi Levéltár néhány óv óta rendszeresen gyűjt ilyen adatokat a magyar antifasiszta és partizánmozgalom, az 1919-es Vörös Hadsereg, a Magyar Néphadsereg megalakulása, a magyar önkéntesek a spanyol nép szabadságharcában stb. tárgykörökből. Munkatársaink magnetofonszalagra vették az egykori harcok résztvevőinek visszaemlékezéseit vagy - ha ezt az illetők vállalták - leíratták velük élményeiket. Ez a munka olyan szép eredménnyel járt, hogy ma már sokszáz ilyen dokumentummal rendelkezünk. A visszaemlékezések bizonyos csoportját a közeljövőben szeretnénk felhasználni s ennek kapcsán fordult figyelmünk a visszaemlékezések forrásértéke felé. A következő sorokban erről a számvetésről szeretném elmondani néhány gondolatomat és tapasztalatunkat. Történészeink és levéltárosaink ugy hiszem, egységesen vallják azt a nézetet, hogy az eseményekkel egyidőben keletkezett írásos vagy más forrásokat érték szempontjából a később keletkezett személyes jellegű visszaemlékezések fölé kell helyezni. Az élő személyektől nyert adatok másodlagos jelentősége azonban nem zárja ki, hogy egyes témák kapcsán szinte kizárólag csak ezek tudnak felvilágosítást adni az események alakulásáról. Bizonyos fenntartással kell fogadnunk Balázs Béla megállapításait, aki e tekintetben a következő nézetet vallotta: "a kutatás jellegéből következik, hogy a visszaemlékezések anyaga csak kiegészítője az elsődleges forrásoknak; az irott levéltári, sajtó stb. anyagnak és csak azokkal együtt dolgozható fel tudományosan".

1, • Bár ez a következtetés általában igaz, mégis számtalan olyan témát említhetnénk, ahol főleg az életben maradt kortársak élményanyaga szolgál a tudományos feldolgozó munka alapjául. így van ez különösen az életrajzi feldolgozások esetében. A visszaemlékezések forrásértékének vizsgálatánál mindenekelőtt a kővetkező tényezőket kell figyelembe venni: 1./ A visszaemlékezés az események résztvevőjétől, tanujától, vagy ahhoz közelálló személyiségtől származik.