Levéltári Szemle, 11. (1961)
Levéltári Szemle, 11. (1961) 3–4. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Padányi Gulyás Gyuláné: A levéltár a nemzetközi életben: a levéltárak és a nemzetközi jog ; nemzetközi együttműködés és a levéltárak ; a levéltárak és a nemzetközi és kormányközi szervek: R. H. Bautier referátuma a varsói Kerek Asztal Konferencián / 79–140. o.
- 83 * rint: "XIV. Lajos óta már többé nem a levéltárak követik a területek sor T , sát, hanem a területek igazodnak a levéltárak sorsához. " A pertinencia elvét világosan kifejezi a németalföldi köztársaság és Spanyolország között 1648, januárjában kötött Münsteri békeszerződés 69. szakasza, amidőn az Egyesült Németalföldi Tartományokra, városokra, stb. vonatkozó levéltárak, iratok, lajstromok stb. kiszolgáltatását irja elő. Az osnabrücki (1648) békében a svéd szerződő fél a brandenburgi választófejedelem rendelkezésére bocsátja - az átengedett pomerániai területekkel együtt - a területre vonatkozó dokumentumokat. A nemzetközi szerződések egyre világosabban határolják körül a levéltári anyagok jelentőségét, szerepét, a pertinencia és a proveniencia elvét, s kihangsúlyozzák a hiteles másolatok kiadásának kötelezettségét (pl. az Egyesült Németalföldi Tartományok és Spanyolország között 1661-ben kötött, a Maas folyón túli területek megosztására vonatkozó szerződés). Bautier azt fejtegeti, hogy pl. XIV. Lajos az Utrechtí békében (1713) meglehetősen kétértelműén kezeli a "vonatkozás" szót, s egyrészt a "vonatkozó" iratok átengedését irja elő (igy Luxemburg, Namur és Charleroi esetében, amelyeket - dokumentumaikkal együtt - a németalföldieknek enged át, vagy a flamand nyelvű Flandria esetében, melyet levéltári anyagostul - Ausztria kap meg), másrészt a "vonatkozó" iratoknak pl. francia Flandria és Lille esetében a területekkel egyet emben Franciaországhoz való tartozását rendeli el, E kétértelműséget szerző ugy magyarázza, hogy a szöveg "vonatkozó" (concernant) szava ezúttal sokkal inkább "származó"-t, "keletkező"-t (proveinant) jelent, vagyis a provinenciát hangsúlyozza a pertinencia helyett. Mindenesetre, Lille számszéki iratainak oszthatatlanságát, együvé tartozandóságát emeli ki az egykorú szöveg. De maga XIV. Lajos élesen szembeszegül a proveniencia elvvel, amidőn Szavoja elfoglalásakor (1692) nagyarányú levéltárátszállitásokat ir elő, 1762»ben ujabb tárgyalásokra kerül sor, amelyeket ujabb, jelentős levéltári dokumentumátadások követnek. Érdekes megfigyelni ezúttal a Franciaország és Szavoja 6 várbirtokának megosztását: a számadási okmányokat vagylagosan osztották meg, egyet az egyik fél, a másodikat a másik fél kapta meg, kezdvén a legrégibb iratokon, E különös, salamoni Ítélet megfelel a kor felfogásának: mindegyik fél a maga
