Levéltári Szemle, 11. (1961)
Levéltári Szemle, 11. (1961) 2. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNETI ADATTÁR - Páhi Ferenc: Levéltári tapasztalatcsere a múlt század végén / 121–144. o.
- 122 "az ilyen központi levéltár létesitésére és az abban elhelyezendő és kezelendő anyagok befogadására legalább is 6 nagy terem volna okvetlen szükséges, más helyiségek esetleges elfoglalása és átalakitása e székház épületében nagyobb mérvű költekezés nélkül nem eszközölhető. De eltekintve ezen nehézségektől, egy ily központi levéltár kezeléséhez legalább 5 ember volna szükséges, akik ezen nagy apparátusban az ügyiratok kezelése, felszerelése és a sokoldalú nyilvántartás végzése körül foglalkoznának. " A hódmezővásárhelyi levéltár személyzete egyben az irattári feladatokat is ellátta egészen az 1949-ben bevezetett rendszámos iktatás bevezetéséig. A főispán kezdeményezése folytán a Tanács 10892/1898 t. ü. sz. a. kelt határozatával, az akkor már 25 éve önálló város levéltárának modern szempontok figyelembevételével történő rendezésére, beállványozására, selejtezésére tapasztalatszerzés céljából a főjegyzőt és levéltárnokot az országos levéltárba kiküldte. A kiküldöttek az országos levéltár után a fővárosi levéltárat, a kecskeméti levéltárat megtekintették, majd pedig a levéltárnok a szegedi levéltárban is tájékozódott. A kiküldöttek tapasztalatairól készitett jelentés egyes részeinek ismertetése talán nem lesz érdektelen, mert az emiitett levéltárak akkori, több mint 60 évvel ezelőtti helyzetét mutatja meg és egyben az akkori levéltári szemléletet ismerjük meg abból, de a jelentésben foglaltak alapján történt meg a hódmezővásárhelyi levéltár rendezése, ami nagy vonalakban mégma is érvényesül. Országos levéltár. A kiküldötteknek dr, Illésy János orsz. allevéltárnok mutatta meg az iratanyagot, Jelezte nekik, "hogy miután az országos levéltár anyaga, munkaköre és beosztása éppen nem hasonlitható össze a vásárhelyi levéltárral, teljesen alapos instrukciót a rendezés és berendezés tekintetében ott nem fognak szerezhetni, de jelezte egyidejűleg azt is, hogy miután, a levéltárak selejtezéseire megállapított szabály, illetve utasitas avagy rendelkezés még eddig nincsen, mivel ahány levéltár van,