Levéltári Híradó, 10. (1960)

Levéltári Híradó, 10. (1960) 2. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - A levéltári segédletkészítés kérdései: részletek az ankét kérdőívekre érkezett válaszokból / 4–18. o.

Még hasznosabb lenne ugyanis a munka, ha nem a végén, a 93, oldalon hangzana csak el az az alapvető megállapítás, hogy «Minden levéltári intézménynek a maga helyzete, levéltári anyagának állapota és a jelentkező igények alapján kell eldöntenie, hogy mikor és milyen levéltári segédle­teket készít*, hanem a munka elején és ha ennek a megállapításnak a szelleme jobban áthatná a tanulmányt, Annál is inkább, mivel igy el lehetne kerülni, hogy a tanulmány olvasójának az a be­nyomása támadjon, hogy a szerző objektíve megkerüli az utolsó fejezetben tárgyalt problémát; a levéltári'segédletkészítés sorrendjének a kérdését, amikor <csak általános* megjegyzéseket óhajt tenni arról, hogy mikor és milyen segédletek készüljenek levéltárainkban és el kíván vonatkoztatni attól, amitől nézetem szerint nem lehet: azoktól a »külőnleges» igényektől/amelyeket tlevéltáraink­nak politikai, népgazdasági, tudományos vagy egyéb érdekből időnként soron kivül ki kell elégí­teniük* és «az egyes levéltárak sajátos helyzetétől* (87. oldal) és nem csupán a feltételezett - persze a valóságban nem létező - ideális esetben tárgyalná a segédletkészítés sorrendjét Jenéi Károly; 2. Az alapleltárak a kutatást korlátozott mértékben támogatják. Az elkészült alapleltárak kö­zött ezenkívül szembetűnő színvonalbeli különbségek is mutatkoznak. Van olyan területi levéltár, mely­nek alapleltárai a kutatás elősegítése szempontjából teljesen hasznavehetetlenek. A repertóriumok, és itt elsősorban a *LevéItári leltárak* sorozatban megjetent levéltári segédletekre gondolok, már több és értékesebb útmutatást adnak a tudományos kutatás szám ár a. Használhatóságukat emeli a Jó név-, hely-: és tárgymutató,, 3. Jó segédletet csak rendezett iratanyagról lehet készíteni, A segédletkészítés szempontjából a rendezés minősége sem lehet közömbös. Őrzési és kutatási érdekből csak a legfontosabb és legalább a legkisebb raktári egységekig lemenőén rendezett fondokról készüljenek mélyebb szintű se^ gédletek, A fondjegyzék mellett csak egyféle segédletkészítésre lehet gondolni, a repertóriumokra, A kevésbé fontos s rendezett rondokról rakíárjegyzékeket kell készítenünk. Területi levéltárakban is fondjegyzék, raktárjegyzék és repertórium készítését látom elsőrendű feladatnak, 4. Egyetlen észrevételem Ember fiyőző tanulmányával szemben, hogy kissé elvont, több gya­korlati példa alkalmazása célszerű lett volna. Különösen szükségesnek tartom a tanulmányban kifej­tett és sokszor elvontan megszövegezett álláspontot közelebb hozni a levéltári gyakorlati munkához. Kanyar József; , 4, Ember Győző tanulmányát igen értékesnek tartom, (Kár, hogy különféle segédleti elképze­lésének igazolására és bizonyítására - főként bemutatására - példatárat nem készített hozzá !) Ér teke nemcsak annak tisztázása, hogy a levéltári segédletek ideális személyzettel való ellátottsági! le véllárban milyen változatban és sorrendben készüljenek, hanem hogy a levéltártudomány terminoló­giájában próbált bátran íogalmakat tisztázni, amelyek után hivatalosan iá döntés kell, hogy szülessék az egységes terminológia kialakítása érdekében, Másíelöl a levéltári segédletek ilyen nagyszámú és egymásra támaszkodó műfajaiban* mégis Jónak látnám a gyakorlati és tudományos érdekek összhangbahozásával elsőrenden a nélkü­lözhetetlen., később a jelenleg még - különösen a területi levéltárak jelenlegi személyzeti ellátott­sága mellett - szinte luxusszámba menő levéltári segédletek különböző *raüfajai» közötti sorrendi­ség meg állapítását, Levéltárunkban alapleltáraink revíziója van folyamatban, A revízió következtében raegíinomitott, továbbá a levéltári útmutató relé is mutató alapleltáraink kidolgozása, ezekhez készített indexünk további finomítása, raktári jegyzékeink elkészítése s végül egy-egy tudományos, politikai és népgazdasági érdek szolgálatában álló tematikai levéltári segédlet időnként való elkészítése az az ut, amelyen egyelőre a kislétszámu vidéki levéltárak haszonnal járhatnak. S

Next

/
Thumbnails
Contents