Levéltári Híradó, 10. (1960)

Levéltári Híradó, 10. (1960) 1. szám - Komoróczy György: A Mezőgazdasági Szövetkezeti Központ Berettyóújfalusi Kirendeltségének iratai a Debreceni Állami Levéltárban: iratok, 1946–1947: 0,45 iratfm. / 113–115. o.

gyan a rendelet mondja- a szövetkezet működése során «a tagok és mások által termelt mező­gazdasági termények vagy mezőgazdasági ipari termékeknek értékesítése, illetőleg leidolgozása* továbbá a tagok részére.,, mezőgazdasági termelőeszközök és fogyasztási cikkek rendelke­Vj zésre bocsátása* területén kell, hogy tevékenykedjék, A 2330/1946 MT sz. rendelet a cél és feladat ismertetése mellett meghatározza az MSzK tagjait: esek; a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete, Mezőgazdasági Termelők Egyesült Szövet­kezete, Olajértékesitö Szövetkezet, Rizstermelő és Értékesítő Szövetkezet, Cirokterraelö és Érté­kesítő Szövetkezet Zöldmezőtakarmányt Értékesítő Szövetkezet vagyis a íaíu őstermelői szövet­kezetei. Ezeknek összefogása és egységes irányítása lehetővé tette a kapitalista kizsákmányolás leiszámolását a szövetkezeten belül, mert mint tagok, a volt szövetkezetek a Központ irányítása alatt állottak s a Központ mind szervezete által, mind a jövedelem elosztás módjánál iogva már nem kapitalista jellegű volt, hanem az átmeneti gazdálkodásra jellemző szocialista tipusu szö­vetkezet Az MSzK országos szervezet volt és erősen centralizált intézményként működött Vidéken nem állottak íönn központok, hanem csupán kirendeltségek. A kirendeltségek megyék szerint ta­golódtak és hatáskörük megyei volt Semmiféle igazgatási jogkörük nem volt, csupán a központ utasításainak végrehajtó szerveiként működtek. Személyzetük kiválasztását is a központ ellenőri**. Bihar megye területén a berettyóújfalui kirendeltség működött 2, A MSzK berettyóújfalui illetve Bihar megyei kirendeltsége -10 56/1947. sz. alatt nyert iparengedélyt a járási főjegyzőtől. 1946. március l*.-4947. Június 30. között állott fenn. A kezdő dátum pontosan nem állapítható meg., de valószínű, hogy még az alapításra vonatkozó rendelet megjelenése előtt kialakultak a szervezési munkakörök s amikor a rendelet megjelent akkor a szervezet kezdeti foka már megvolt Megszűnése után hosszú időn keresztül fennmaradt a mű­ködése.idején használt fejbélyegzője; MSzK is, holott már a MOSzK kötelekébe tartozott A kirendeltség központja, mint mondottuk, Berettyóújfalu volt A központ — kiépülése után~ több osztályra tagolódott* termény osztály, magosztály, magtermeltetési osztály, olajmag, áru, gyapjú gyümölcs, baromfi osztály. Az osztályoknak megfelelő létszámú apparátusa volt de a lé|p szám nem ismeretes. A megvet központi kirendeltség maga a vidéken nem rendelkezett bolthálózattal tehát egé­szen eltért a Hangyától vagy a földmüvesszövetkezetek szervezeti formájától, A hozzá tartozó tagsisövetkezetek nem boltok voltak,, de azok is lehettek, ez esetben viszont mint szövetkezeti tagok és nem mint a kirendeltség alárendeltjei szerepeltek,, A berettyóújfalui kirendeltségnek 31 tagja volt s azok között voltak községi hitelszövetkezetek, földmüvesszövetkezetek. Hangya szö­vetkezetek- Is.(Lásd a 9. csomóban levő névsort), A tagszövetkezetek bonyolítottak le a felvá­sárlást, nyújtották az áruhitelt. A tagszövetkezetek mellett a felvásárló és értékesítő munka, valamint fogyasztási áruel­látás a bizományosokon és kereskedőkön keresztül történt 1947 ben 47 gyüjtőkereskedő és 70 bizományos alkalmazottja volt a berettyóújfalui MSzK-nak (9. csomó). Ezek nem voltak tag szövet­kezeti jogú személyek, hanem a kirendeltség alkalmazottai és rendes illetményben részesültek részben fix fizetés révén, részben pedig jutalékot kaptak az értékesítési és fogyasztási cikkek után A bizományosi hálózat .révén az MSzK föltétlenül biztosította a felvásárlás tokozásának ér­dekvédelmét s ugyanakkor az állami árakon történő felvásárlás és eladás egyre Jobban meg­fékezte, sőt teljesen meggátolta a kizsákmányolást A szövetkezet tehát termelési, fogyasztási és értékesítő szövetkezet volt, de községi boltok és saját üzlethálózat nélkül. így volt elérhető, hogy a földmüvesszöveíkezeteknek nem jelentett konkurrenciát hanem inkább elősegítette azok fejlődését .megerősödését * A kirendeltség minden tevékenységét köteles volt a központnak (Budapest) Jelenteni, mig •a bizományosok neki tettek hetenkint jelentést a forgalomról, fontosabb ügyekben pedig levél ut­ján az ügy elintézésének igénye szerint A kirendeltség szerződést kötött a gazdákkal bizomá­nyosai vagy megbízott kereskedői révén-, a szerződéseket nyilvántartotta. Arupropagandát lej 114

Next

/
Thumbnails
Contents