Levéltári Híradó, 8. (1958)

Levéltári Híradó, 8. (1958) 1–2. szám - Szedő Antal: Az olasz állami levéltárak / 55–79. o.

1L Az ola3z levéltári szervezet Az egységes olasz államot -1860 és 1870 között szervezték meg. Ezzel kapcsolatban jelent kezett a levéltárügy megszervezésének szükségessége is. Á cél érdekében 1870-ben egy bizottság alakult történészekbőr és levéltárosokból. Ez a bizottság jelentésében számos, még ma is megszív­lelendő javaslatot tett Munkájának eredményeképpen a levéltárak adminisztrációjának feladata a bel­ügyminisztériumé lett mely ezt a feladatot sokáig különböző osztályaiban intézte széttagolva* A levél­tárügyet átfogó törvényes rendelkezéseket 1875-ben, 1911-ben és 1939-ben adtak ki. Ma a 2006-os, 4939 évi rendelkezés úgyszólván mindent átfog, csak egyes paragrafusok vannak ma is érvényben az 1163-as 1911 évi rendelkezésből,, Érdekes, hogy az 1939 évi dekrétum végrehajtási utasítása még ma sem jelent meg. Sőt ma már nem is tartják időszerűnek megjelentetését mivel uj levéltári tör­vényt tartanak szükségesnek. Meg kell említeni azt is» hogy az olasz parlament az utóbbi évtizedek ben több mint 5 alkalommal tárgyalt meg levéltári törvényjavaslatokat amelyekből azonban nem lett törvény. A levéltárügy jelenlegi szervezetét egyetlen hivatalban összefogó Uíficio Centrale a Belügy­minisztérium keretein belül csak 1931-*ben jött létre. A hivatal az összes levéltári adminisztráció­val járó feladatokat egyedül látja el. Ennek a központi hivatalnak ma a következő osztályai van­nak: L osztály (általános és személyzeti ügyek). Idetartoznak, a levéltári jogszabályalkotás, a vitás jogi ügyek, a státusügyek, ideértve az ideiglenes állásokat és megbízásokat is. apályáza­tok hirdetése, a versenyvizsgák, a fegyelmi ügyek, a minősítési táblák, a rangsor vezetésé, a gaz­dasági ügyek, a nyugdíjazások, a költségvetés és különböző más feladatok. IL osztály. (Állami levéltárak és azok fiókintézményei.) Idetartozik a levéltári tanács, annak végrehajtóbizottsága és a végrehajtóbizottság titkársága, a levéltári munkák koordinálása az állami levéltárakban, felügye* let és ellenőrzés, iratvásárlás és begyűjtés, nemzetközi szerződések, kulturális csereakciók, ki* állitások, iratok visszaszerzése* leltárpublikációk, útmutatók és forráskiadmányok, a Rassegna folyó­irat más történész- és levéltárosfolyóiratokkal való kapcsolatok, a levéltárosképző iskolák, a ievél­tárelmélet a restauráló- és könyvkötőmühelyek ügyei, a mikrofilm osztályok ügyei, levéltári könyvtá­rak, kutató termek, a selejtezés és begyűjtés, a levéltári letétek, épületek és állványok kérdései, küzdelem az iratpusztitó férgek ellen, levéltári másolatok dijainak megállapítása, külföldi levéltárak­kal való kapcsolatok, iratok szállításának és cseréjének engedélyezése, a közjegyzői levéltárak és a nemzeti felszabadító bizottságok irattárai. III. osztály. (Szervek és magánosok levéltárai fe­letti felügyelet) Idetartoznak a levéltári felügyelőségek és ezek munkájának koordinálása, a magá­nosok, önkormányzatok, a segélyegyletek és jóléti intézmények, az álíami ellenőrzés alatt álló szer­vek, a hitelintézetek, a szakszervezetek levéltárai feletti felügyelet és az iratokkal való kereskedés és a zúzdák feletti felügyelet IV. osztály. (Gazdasági hivatal,) Idetartoznak a költségvetési feje­zetek adminisztrálása, a beszerzések, a kiküldetési dijak, a jutalmak, a^segé^yek, a megbízások dí­jazása, az ingóságok, a telefonszámlák s általában számszaki ellenőrzés. Amint az osztályok hatásköréből látható, igen sok munka hárul az olasz levéltári központra. Ezek köziül nagyon lényeges az épületek és állványok korszerűvé tétele, minél több restauráló mű­hely és mikrofotografáló részleg létesítése, információs központok felállítása. Akármilyen tökéletes­nek tartja a világ közvéleménye az 1939. évi törvényt annak állandó és módszeres valóraváltása egyelőre a központ feladatai közé tartozik. A levéltárak sokévtizedes tapasztalat szerint nem dolgoznak egyformán. Szükség volt arra, hogy az elmaradottabb levéltárakat állandóan instruálják. Erre szakképzett és az instruálandónál magasabb rangban álló levéltárosokat választottak ki. 1874 óta működik levéltári tanács. Ennek elsősorban módszertani kérdésekben' van ma már hatásköre, a kinevezéseknél, előléptetéseknél nincs szerepe. Tanácsadó szerv, mely a legkiválóbb tudósokat egyesíti. A selejtezést a leltározást szabályozó jogszabályokhoz hozzászól. Megakadá­lyozta fontos iratok külföldre kerülését Szoros kapcsolatot létesít a levéltárak és más kulturális intézmények között » Az olasz levéltári központ és az állami levéltárak között helyezkednek el a felügyelőségek'. Ezek a felügyelőségek eredetileg az egyesülés előtti önálló államok központi levéltári szerveinek a maradványai. Mint ilyenek 1891-ben megszűnnek. A kérdés újra előtérbe kerül az 1939 évi levéltári '\ ­57

Next

/
Thumbnails
Contents