Levéltári Híradó, 7. (1957)

Levéltári Híradó, 7. (1957) 1–2. szám - FIGYELŐ - Hadnagy Albert: A levéltárosok felelőssége és szakmai hivatása / 278–280. o.

tetésének és uj iratkezelési rendszerek hővezetésének.a gondolata arra mutat hogy a levéltárak kezdenek visszatalálni egykori egyetlen feladatukhoz és hogy ez a folyamat Németországban sokkal szükségesebb, mint Franciaországban, amelynek levéltárai a közigazgatási élettel mindvégig szoros kapcsolatban maradtak, A levéltáraknak azonban a közigazgatás szolgálatához való viszszatéróse többé már nem történhetik a kutatási lehetőségek rovására A levéltárosok hivatásának kettőssége tehát továbbra is Tennáll és ezzel mindig számolni kell- Éppen ezért a levéltárosok te*vékenységét sokkal tágabb értelemben kell meghatározni, akik a velük szemben támasztott sok" rétü követelménynek csak akkor tudnak eleget tenni, hogyha a levéltári anyag kiválasztása során a legnagyobb gondossággal járnak eh Az iratanyag kiválasztásának kérdésében tehát uj utakat is kell keresni, Felvetődik annak kérdése, hogy melyek azok az elvek, amelyek szerint az iratanyag a se~ lejtezés szem pontjai szerinti kiválasztását végre kell hajtani és hogy vajon elvezet-e ezeknek a szempontoknak a felismeréséhez az az ut, amelyet a már emiitett gyakorlati szempontok szerint kellene járnL Erre a kérdésre igennel és nemmel is lehetne felelni. Gyakorlati tapasztalatok nélkül ugyanis egyetlen levéltáros sem tud eligazodni azokban a tennivalókban, amelyeket tőle a közigazgatás és a tudományos világ egyaránt megkövetel. A gyakorlatot meg lehet szerezni és a jelenleg működő levéltáros iskolák főfeladatát éppen a gyakorlati tapasztalat megszerzése képezi és az inaséveknek is ebben mutatkozik meg tulajdonképpen a lényege, amelyet minden levéltárosnak át kell élnie* A gyakorlat azonban csak eszköz a magasabb képességek megszerzéséhez. Az a kifogás, hogy a levéltárosi iskolákban tul sok az elméleti oktatás, nem helytálló. A levéltártudományoktól kezdve a segédtudományokon keresztül az országismeretig, jogtörténetig ezek az ismeretek, bármennyire terhesek is, nélkülözhetetlenek, pedig mindez csak kezdeti tudásszint ahhoz, hogy valaki levéltárosi munkásságát valójáuan teljesíteni tudja. Még a legbehatóbb és legszélesebbkörü ismeretek mellett sem tud a levéltáros mindenkor eleget tenni ama mindent meghatározó feladatának, amelyet a levéltári munka művészetében lehetne megjelölni és ami döntően esik latba az iratanyag kiválasztása során. A szerző néhány évvel ezelőtt megkísérelte összeállítani azokat a szempontokat, amelyek szerint az iratok értékelését végre lehetne hajtani, de végleges megoldáshoz se elméleti, se gyakorlati vonalon ő sem tudott eljutni. Ebből az alkalomból is nyilvánvalóvá vált, hogy a levéltárosnak egyszersmind történésznek is kell lennie éspedig nemcsak azért, mert alapos történeti tudás nélkül a levéltári munka széles területén sehogyan sem tudna eredményrejutni, hanem azért is, mert feladatainak megoldása során éppen olyan oknyomozó módon kell dol goznia. mint a kutató és iró történésznek, hogy tulajdonképpeni célját elérhesse., Az eseményekben és történésekben gazdag és többnyire áttekinthetetlen iratanyagnak a helyes kiválasztásánál a gyakorlati tapasztalatok és a tudás lesznek a döntő tényezők. A történettudomány módszertana lényegesnek tekinti azt a körülményt, hogy a kutatónak értékelő tevékenysége a valóságos anyag bizonyosfoku átformálásához vezet el, miként általában minden tudományág a maga tárgya felett csak az adott anyag átformálásával tud úrrá lenni, Az nem lehet vitás, hogy a tudományos meg ismerés módszerei különösen a természettudományok és a történettudomány vonalán igen jelentős eltéréseket mutatnak. Az is ismeretes, hogy az ilyen módszertani meggondolások alapján igen sok észrevétel hangzott el a történettudomány tudományos voltával szemben. Mellőzve annak kérdését, hogy ezek az ellenvetések alaposak-e, vagy sem, annyi mindenesetre bizonyos, hogy a történész munkásságából az alkotást ugy kell szemlélni- mint a művész munkájában a dolgoknak más* más meglátását. Éppen ezért ezen a területen találkozik egymással és kiegészíti egymást a történész és a levéltáros. Amiként a történész szorosabb vagy tágabb értelemben munkájáért fele 1 ősséggel tartozik, ugy tartozik felelősséggel a levéltáros is, A levéltárosnak felelőssége azonban jelentősebb, mert valamely történeti képet át lehet alakítani és formálni de a jelen, és a jövő kutatásait szolgáló, ezen túlmenően pedig a közigazgatás és a jog területét érintő iratanyagnak a lényegbevágó kiválasztását csak egyszer lehet végrehajtani és az elveszett anyagot sohasem lehet többé pótolni. A selejtezés értelmére és jelentőségére e szempontból is szükséges reámutatni,. A selejtezési elvek gépies alkalmazása nem kezeskedhet magáért a selejtezésért tehát a selejtezési elveket a gyakorlatban csak a felelősségét érző levéltárosnak értékelési szempontjai szerint lehet és szabad alkalmazni. Mindebből az következik., hogy szükséges és tanácsos éspedig a jövőben sokkal inkább, mint eddig, hogy a levéltárosok a levéltári anyag kiválasztásának módszereire "és lényegére sokkal több 279 § • . "'