Levéltári Híradó, 6. (1956)

Levéltári Híradó, 6. (1956) 4. szám - FIGYELŐ - Hadnagy Albert: A korszerű irattári tervek kérdése a nyugatnémet levéltártudományban / 177–186. o.

A ÍCORSZERÖ iR AT f ÁRI X E RV SK^ KÉRDJ SE A NYUGATNÉMET LEVÉLTÁRTUDOMÁNY Dr. Herbert Berner és Dr„ Martin Veíiiöér á nyugatnémet Baden szövetségi tartomány levéltárügyének két kiváló képviselője a nyugatnémet Der Archivar cimü folyóirat 1955. évi 2. számában megjelent tanulmányaikban behatóan foglalkoznak az irattári tervek közigazgatásban való alkat mázasának kérdésével éspedig ugy történeti, mint gyakorlati szempontok figyelembe vételével. A huszadik század elmúlt évtizedeiben történt és mindenre kiható változások az Iratoknak létrejöttét világszerte mind mennyiségileg, mind fajtájuk szerint olyan mértékben sokszorozták meg, hogy most már világszerte elkerülhetetlenné vált az iratok kezelési rendjének mind a gyakorlati élet mind a levéltári érdekek számára alkalmas és célszerű uj megállapítása. Nem lesz tehát érdektelen megismerni azt az álláspontot amelyet a nyugatnémet levéltártudomány egyes képviselői ennek a nehéz kérdésnek a megvitatásában elfoglalnak. Dr. Herbert Berner «Probleme moderner Aktenplanei cimü tanulmányában, mely csak a községek iratkezelési rendjére terjed ki, történeti alapokra helyezkedve arra irányitja figyelmét, hogy a közigazgatás és a levéltárak számára ebben a kérdésben az érdekek azonosítása révén közös nevezőt hozzon létre. Megállapítja, hogy a mindennapi élet történéseit takaró iratoknak az értékelése és az iratokkal való bánásmód hasonló fejlődésen ment keresztül, mint az egyes tudományágazatoké és az egykor oly féltékenyen őrzött egyetemességét éppenugy elvesztette* mint maga a tudomány. Ma már igen széles körökben idegenül és érdektelenül szemlélik a korábbi nemzedékek irathagyatékát és a mai közigazgatás is sokszor közönyösen, sőt alapjában véve a jövendő nemzedékekre való minden tekintet nélkül végzi a maga munkáját és mit sem törődik azzat hogy egykor majd lesz-e még egyáltalán történeti forrásértékkel bíró iratanyag, Vagy sem. A jelenkori tudományos, gazdasági és közigazgatási szervek többé már nem egyugyanazon cél szolgálatában álló eszközök, hanem önállóan élő, saját törvényeik és szabályaik szerint működő testek, melyek mindjobban haladnak az öncélú, az iratok értékelésével nem törődő gépies tevékenység felé. Egykor a községek iratkezelési rendje szintén egységes egész volt A levéltárak és irattárak közti külső és belső összefüggést is világosabban meglátták, mint teszik azt a jelen időszakban. Az egykori községi és nemességi levéltárak iratköteget melyeknek időtartama igen gyakran a 400--200 évet is meghaladja, szintén arról tanúskodnak, hogy egykor a multat és a jelent szorosan összefüggő egységes egésznek tekintették és a levéltárak és irattárak iratkezelési rendje közt nem volt különbség. Bádenben még a 19. század közepéig is az irattárak az 1801. évi levéltári iratrendet alkalmazták. Először csak az ujabb időkben következett be egyáltalán nem előnyös szakadás a levéltárak és irattárak közt A levéltárak ujabban csak a községek által a levéltárak részére kiválogatott, vagy már át is adott iratanyaggal kezdtek foglalkozni, esetenként iratselejtezéseket vizsgáltak felüt ezen túlmenően azonban a községi iratanyaggal többé már nem törődtek, A másik részről ugyanez történt Az irattárosom csak egészen kivételesen vettek figyelembe levét tári érdekeket és jelentős Jogi és történeti értékű iratanyagot selejteztek ki, minthogy az egyes iratokat sok esetben se elolvasni, se értékelni nem tudták s számukra a múlt közigazgatási, s ennek megfelelően gyakorlati szempontból többé már nem bírt jelentőséggel, Ennek az lett a következménye Bádenben, hogy az iratokkal két csoport kezdett törődni Az egyik a bádeni történeti bizottság tagjai, másik pedig az irattárosok soraiból került ki, de ez a két csoport egymással semmiféle együttműködést nem létesített. Az első csoport tagjai tanárok, jogászok, lelkészek általában elegendő történeti és levéltári ismeretekkel rendelkeztek és működésüket ideális szempontok irányították,,. .Ezzel szemben az irattárosok, akiknek nagy része nyugalmazott, nem ritkán elbocsátott vagy kényszerrendszabályok alá vont hivatalnok volt, működésüket előszeretettel irányították gyors és csak pillanatnyi szükségletek kielégítését célzó munkálatokra és a lehetőség szerint anyagi előnyök megszerzésére. Ez utóbbit az iratoknak mentől nagyobb mennyiségben való kiselejtezése és az ebből adódó anyagi haszonrészesedés által igyekeztek megvalósítani ami természetesen együttjárt a történeti és levéltári értékű iratok igen tekintélyes és érzékeny veszteséget Jelentő megsemmisítésével. A községi levéltárügyi szolgálat lényegét tekintve egy félévszázad alatt alig változott és a korszellemnek megfelelően rosszabb körülmények közt vált éretté az ujjárendezésre. Természetesen e téren csupán csak az egykor bevált módszerek felújítása és újra alkalmazása révén lé1/7