Levéltári Híradó, 6. (1956)

Levéltári Híradó, 6. (1956) 2–3. szám - Jakó Zsigmond: A laikus írásbeliség kezdetei a középkori Erdélyben: szempontok a latin paleografia műveléséhez a Román Népköztársaságban / 14–27. o.

kisnemesek, falusi iparosok, sőt a gazdagabb parasztok gyermekei is az irás újszerű eszközével igyekeztek jobb életsorsot biztosítani maguknak. A Dózsa-felkelést követő 4514. évi törvénynek az a büntető rendelkezése, hogy parasztszármazásu nem kaphat főpapi boneficiumot, a jobbágy-eredetű elemeknek a polgárság és a nemesség által kisajátított írástudói-hivatalnoki pályákon való előretörésével lehet kapcsolatos. A főbb hivatalnokok íizetése ugyanis - a kor általános gyakorlatának megfelelően -- egyházi beneficiumokkal történt. Közismert dolog az is, hogy a XY-XVI. szd. íordulóján egymást követő kancellárok és egyben esztergomi érsekek közül Bakócz Tamás kerékgyártónak. Szatmári György kereskedőnek. Szálkai László pedig csizmadiának volt a gyermeke. A jogi írásbeliség területén működő réteget, mint művelődési tényezőt, különféle egyházi címei, iskolázásának hagyományos módja ellenére is súlyos tévedés volna a papsággal azonosítani. Az oklevélírás ugyanis a vele foglalkozó papokat bevonta a világi társadalom ügyeibe, újszerű és korántsem egyházi viszonylatok szereplőjévé avatta s ezáltal életmódjukat, szemléletüket, egész műveltségüket fokozatosan laicizálla, A középkori Magyarországon a szakképzett, tanult elemek az államügyek intézésében, még a királyi udvar szervezeteiben is, kénytelenek voltak osztozni a származás alapján érvényesülő nagyúri tisztségviselőkkel. A müveit klérusból a világi ügyekkel való foglalkozása következményeként sem nőhetett ki végül is önálló, világi hivatalnokság. Itt a Mohács előtti időszakban különböző gazdasági ós társadalmi okok következtében, a fejlődés nem juthatott el odáig, hogy az állam megteremthesse a maga fizetett világi hivatalnokságát és nyíltan felszámolja az egyházi meg a világi vozetörétégnek a korábbi időből örökölt hagyományos azonosságát Ha erre nem is került sor. az írástudásuk révén az államapparátusba bekapcsolódott klerikusok világszemléletét, gondolkozását és műveltségét a világi foglalkozásúak a XV. szd. közepére itt is erősen elvilágiasitotta. A magyarországi udvari hivatalnokság azonban az emiitett okok következtében, a klerikus külszint ezután is fent kellett tartsa, mert különben elesett volna annak lehetőségétől, hogy állami szolgálataiért fizetésül egyházi javadalmakat kaphasson. Mert ekkor már a legjövedelmezőbb püspökségek, apátságok stb. birtokai ennek a hivatalnokságnakr az eltartására szolgáltak. A főpapi cim csak e fizetési módnak a társadalom felé való igazolására szolgált, belőle azonban ennek az udvarban élő hivatalnok-papságnak a

r műveltségére nem lehet következtetéseket levonni. Jellemző, hogy ők is-inkább hivatalnokoknak, mint papnak tekintették magukat. Vitéz János esztergomi érsek. Hunyadi János diplomatája és Mátyás király kancellárja, a pápa és Hunyadi ellentéteiben nyíltan a kormányzó mellett foglalt állást. A XY^XVL szd. fordulóján pedig ezek a • klerikusok* már az egyházi jeUeg formális felvételére is csak végső esetben szánták el magukat Szatmári György kancellár sorra bírta a váradi, veszprémi, pécsi püspökséget, anélkül, hogy egyszerű áldozópappá felszenteltette volna magát. Szálkai László kancellár pedig már 45 éve •püspökösködött», persze a budai udvarból, mikor 4524-ben prímása lett Magyarországnak, -- és még csak a kisebbik rendeket birta. De nemcsak a főhivatalnokok, hanem a kancelláriai titkárok is, mint pl. Thurzó Zsigmond vagy Frangepán Gergely felszenteletlonül kerülhettek püspöki székbe. Ez az elvilágiasodó hivatalnok-papság gyökeresitette meg a humanista művelődést, hasonitotta át azt a helyi adottságokhoz és terjesztette el a vele szoros kapcsolatban álló írástudó rétegben. Az un,» kancelláriai humanizmus emlékein egészen világosan Lepérhető, hogy ennek a rétegnek a műveltsége a reformáció előestéjére mennyire laicizálódott A jogi Írásbeliséget ellátó réteg műveltségét a XV. szd. végén, a klerikus látszatok és maradványok ellenére is, már nem a régi egyházias. hanem a világias alapszinezetü humanista kultúra határozta meg. Középkori latin íráskultúránk és írástudóink műveltségének a jellegére azonban egyedül a budai királyi udvar hivatalnokságának a viszonyaiból nem vonhatók le általános érvényű következtetések. Az írástudók nagy tömegei ugyanis nem itt. hanem a vidéki közigazgatásban, a városokban és a feudális nagybirtok falusi gócpontjaiban működtek. Amig a királyi udvarba a legkulturáltabb elemek- kerültek, alak a fényes karrier kedvéért vállalták a klerikus-jelleget is, a vidéki adminisztrációban és a nagybirtokon csak átmenetireg fordultak meg külföldön tanult szakemberek és általában egyháziak. A vidéki közigazgatásban már a XIV. szd. derekától fogva a felszínesen iskolázott, de a legkülönbözőbb birói, gazdasági, sőt katonai feladatokra egyaránt felhasználható világi literatusok voltak a szivesebbon látottak. Az erdélyi vajdák, alvajdák, a megyék nótáriusai*, seribai általában szegényebb világiak voltak, akiknek a családjában már meglehetősen korán hagyományos20