Levéltári Híradó, 6. (1956)

Levéltári Híradó, 6. (1956) 2–3. szám - Jakó Zsigmond: A laikus írásbeliség kezdetei a középkori Erdélyben: szempontok a latin paleografia műveléséhez a Román Népköztársaságban / 14–27. o.

ter. egy ideig a város nótáriusa : Szegedi György, aki egyaránt irt, és hoz^á bármelyik kancelláriai alkalmazottat megszégyenítő eleganciával, latinul, magyarul és németül/ Okleveleink a falvakon a XIV. szd. harmincas éveitől kezdve emlegetnek egyre gyakrabban 24 scolaris-okat és scolasticusokat. Ezek a lalusi iskolázásra utaló adatok azonban nem hozhatók közvetlen kapcsolatba az elemiloku írásoktatással. A scolasticusok ugyanis elsősorban a pap segítőtársai voltak a liturgiában, s a plébániák mellett működő iskolák különben is csupán egyházi énekre és vallásra nevelték a gyermekeket. A későbbi fejlődés szempontjából ennek ellenére sem tokinthetjük Jelentéktelen ténynek, hogy a XV. szd. végére a kisebb katolikus plébániákon szintén alakultak iskolák. A lalu által tartott és társadalmi szerepét tekintve világinak vehető deák, vagy pappá nem szentelt írástudó embernek ugyanis már a puszta jelenléte lehetőséget nyújthatott a többreigyokvő falusiaknak, hogy a betűvetés és a latin nyelv alapelemeit ugy ahogy elsajátíthassák. A XV-XVI. szd. fordulóján már meglepően sok íalusi «litteratus# szerepel az okleveleinkben, - olykor a Jobbágyok között is. Bár a falusi iskola a nép nyelvén történő irás elterjedése (XVI. szd. második fele) előtt az írásoktatásban semmiképpen sem játszhatott lényeges szerepet, mégis ezeknek az iskoláknak, illetve még pontosabban : a falvakra kikerült írástudóknak kell tulajdonítanunk, hogy az íráskultúra befogadására a falusi társadalom körében fokozatosan szintén előkészült a talaj. Erre különösen kedvezőek lehettek az előfeltételek a szabad parasztokból álló szász és székely falvakban, valamint az ottani román lakosság körében. E feltételezés nélkül teljesen megmagyarázhatatlan maradna, hogy a XVI. szd. közepére honnan támadt szinte máról holnapra, a vidéket valósággal ellepő * paraszt-deákok* népes rétege, moly a szabadparaszti közösségek, a jobbágyfalvak és a feudális nagybirtok adminisztrációjának a legegyszerűbb írásos feladatait (kérvények, levelek, nyugták, elszámolások, dézsmajegyzékek. stb.) látta el. Ezeket a már csak vulgáris nyelvű betűvetéshez értő «literatuBok»-at nagy többségükben kétségtelenül a falusi írásoktatás nevelőéinek kell minősítenünk. A XV. szd. végére tehát az oklevelesés segítségével az Írástudás viszonylag széles körben elterjedt. Nem volt többé csak a papság, vagy általában csupán a legműveltebbeknek a tudománya. Az írások nagyon változatos paleográfiai minőségéből ítélve, őmögőtt a XV-XVL szd-i Íráskultúra mögött már nem egy kis létszámú elit, hanem mélyentagolt, népes és állandóan gyarapodó számú Írástudó réteg állott A kancelláriák gyakorlott irásmüvészein és müveit kerokedő-patriciusokon kívül, munkától elnehezült leezü iparosok, gyengén iskolázott falusi nemesek, az alsópapság félparaszti sorban élő tagjai - ha bizonytalankodva és csak rendkívüli alkalmakkor, - de már forgatták a tollat. Ennek a többé-kevésbé Írástudásából élő rétegnek a kialakulása teremtette meg a társadalmi alapot a magyarországi, illetve az erdélyi humanizmusnak az eredeti, főbb központokból való szétterjedőéhez éppen ugy. mint Mátyás király kísérletéhez a központosított monarchia megteremtésére. Ez az okleveles írásbeliség ugyan még mindig távol állott attól, hogy a betühasználatot a társadalom természetes érintkezési eszközévé alakíthatta volna át nagyfokú és állandóan növekvő méretű Qlterjedo.se folytán azonban adva volt benne az az egységes, Unom érrendszer, amelyen keresztül az uj művelődés elemei a társadalom egyre szélesebb rétegeihez eljuthatnak. Az írástudás már ebben a formájában szétterjedt az erdélyi laikus társadalomban és a betű erejét, fontosságát, előnyét többé senki és semmi sem homályosíthatta el előtte. 3. A legkorábbi okleveleink íróinak társadalmi eredetét illetően meglehetős bizonytalanságban leszünk mindaddig, amíg a középkori Magyarország és Erdély oklevelező fórumainak a történetét a kutatás részleteiben is nem tisztázta. Annyi azonban az egykorú magas klérus általános összetételéből kikövetkeztethető, hogy amig az írástudás a papság elitjéhez volt kötve, tehát a XIV. szd. elejéig, addig az előkelőbb családokból, sőt a nemesség középső rétegéből származók Is viszonylag nagyobb számban szerepeltek az oklevólirók között, mint későbben, az irás szétterjedése idején. A XIV. szd. második felétől kezdve viszont, főként a külföldi egyetemek anyakönyveiben szereplők neveiből kitűnően, az írástudás és a magasabb műveltség megszerzésére mindenekelőtt a városokban élők igyekeztek. Ettől fogva a polgári eredetű elemek túlsúlya az Írástudó rétegben a középkor egész folyamán megmaradt. Már a XV. szd. második felétől kezdve az elszegényedő 19