Levéltári Híradó, 6. (1956)

Levéltári Híradó, 6. (1956) 2–3. szám - Jakó Zsigmond: A laikus írásbeliség kezdetei a középkori Erdélyben: szempontok a latin paleografia műveléséhez a Román Népköztársaságban / 14–27. o.

szerint - foglalkozik magán az iráson és az iráshasználaton kivül az írástudás és az ezen alapuló hivatalnokság, valamint a társadalom összes írástudó rétegeinek a történetével: tehát az irás egész társadalmi szerepével. ' Ennek a célnak az érdekében egészen szoros kapcsolatot tart lenn mind a szellemi, mind pedig az anyagi művelődés történetével; főként az oktatás- és irodalomtörténettel, de az írástudók társadalmi szerepének a vizsgálatán keresztül a társadalon-, sőt a gazdaságtörténettel is. Az irás a történeti idők nagy részében a műveltség hordozója volt; története tehát a művelődés történetének egyik igen íontos fej esete. Az írástörténet azonban ennek ellenére sem olvad fel a m üvelődéstörténetben. Anyaguk ugyan részben közös, érdeklődésük is több ponton találkozik, az írástörténetet azonban a gyakorlati paleográfia által kiíormált sajátos munkamódszerei és célkitűzései mégis elkülönítik a művelődéstörténettől. Az írástörténet nem művelődéstörténet, hanem annak csak egyik fontos segédtudománya, ha ugy tetszik, egyik segédeszköze. Az írástörténet ugyanis az irásos kultúra emlékeinek csak a külső, formai elemeivel közvetlenül vagy közvetve kapcsolatos művelődési mozzanatokat vizsgálja, a művelődéstörténet pedig minden tényezőre, igy a tartalomra is. kiterjeszti a figyelmét. Az írástörténet feladatköre különben az oklevéltan irányában is világosan elhatárolt A modern diplomatika egy terület okleveles gyakorlatának a teljességét kívánja ábrázolni, az Írástörténet viszont egy terület egész irásos kultúrájának a megvilágítására törekszik. Különben ennek a szélesebb munkakörnek a következménye, hogy napjainkban a diplomatika és az írástörténetté fejlesztett paleográfia viszonyát pontosan a korábbi állapot fordítottjának kezdjük érezni ügy tűnik, hogy az irásos forrásokkal foglalkozó segédtudományok eredményeinek a jövőben az írásbeliség egészét felölelő írástörténet lesz az összefogó kerete. Az okleveles írásbeliség feltárására szorítkozó diplomatika csak egyik, bár legfontosabb segítőtársa lesz ennek a nagyobb távlatokat biztosító disciplinának, A «liltera» és a *litteratura» kezdeti szoros kapcsolatai következtében az Írástörténet a kultúra fejlődésével foglalkozó többi tudományág között a középkor korai századaira vonatkozóan máris központi összekötő szerephez jutott, és általában hatalmas távlatok állanak nyitva előtte, A társadalom és a művelődés kapcsolatainak a feltárásában önálló feladathoz juttatott korszerű paleográfiai (azaz irástörténeti) kutatás segítségével a múltnak olyan jelenségei válnak tanulmányozhatóvá, amelyek hazai történetírásunkat is egészen közelről érdeklik és amelyeknek a megragadására - legalább egyelőre -- célravezetőbb módszerekkel nem rendelkezünk. Felvetődhet azonban kutatóink részéről a kérdés, hogy sajátos hazai íorrásviszonyaink kőzött egyáltalában nyilik-e lehetőség a fenti paleográfiai folíogás gyümölcsöztetésére. Válaszul legyen szabad alább az írástörténet módszerével feleletet keresni arra a nemzeti nyelvű írásbeliségünk és irodalmiságunk, valamint egész újkori művelődésünk szempontjából döntő fontosságú kérdésre, * hogy az írástudás a középkori Erdélyben a papság kizárólagos tulajdonából mikor és hogyan került át a laikus társadalomnak is a birtokába és hogy ez a tény milyen következményeket vont maga után. Minthogy az ilyenféle irástörténeti vizsgálódások számára az előmunkálatok nálunk egyelőre még meglehetősen hiányoznak, merészség lett volna a kérdések felvetésén, a problémák újszerű kezelésének a bemutatásán-tulmenni és a kérdéseknek a megoldását is e soroknak igényelni A szerző azonban roméli. hogy - a szükséges előmunkálatok fokozatos elvégzése után - később még visszatérhet az alább érintendő kérdéseire és megoldásukhoz, a régi erdélyi Íráskultúra feltárására irányuló kutatásainak a keretei között, maga is hozzájárulhat. 2. A latin irás a népvándorlás után századokon át, európaszorte, mint a megörökítésnek a csodált művelete, a papok kizárólagos tudománya maradt. Mindaddig, amig az irás nem nyerte el a mai értelmét, azaz nem vált az emberek közötti érintkezésnek az élőszóval egyenrangú eszközévé, hanem többé-kevésbé ünnepélyes és rendkivüli aktusnak számított a társadalom szemében, addig az írástudás, ha fokozatosan lazuló szálakkal is. do valami módon állandó kapcsolatban állott a klérussal. 16