Levéltári Híradó, 6. (1956)

Levéltári Híradó, 6. (1956) 2–3. szám - Jakó Zsigmond: A laikus írásbeliség kezdetei a középkori Erdélyben: szempontok a latin paleografia műveléséhez a Román Népköztársaságban / 14–27. o.

5 Erdélyben a XII. szd. derekáig írástudás és papság egymást teljesen fedő fogalmak voltak. Kizárólagos papi írástudás a világiak teljes irásnólküliségével szemben : ez a kiindulási pontja a latin írásnak Erdélyben. Amíg az írás nem jelentett többet egyházi könyvek másolgatásánál, a világi társadalom valójában lel sem ügyelt a betű hatalmas erejére. Hiába gyökeresedett meg már régen a kolostori könyvírás abból sohasem sarjadhatott volna ki a hasai laikus Íráskultúra. Az írásnak és a laikus társadalomnak előbb egymásra kellett találniok, hogy a betűvetés levetkőzhesse ünnepélyességéi és elindulhasson hóditó útjára. Ez a további kulturális fejlődés szempontjából valóban sorsdöntő találkozás Erdélyben a XÜ-XIII, szd. fordulóján következett el. A társadalmi differenciálódás során kiemelkedő rétegek ugyanis felismerték, hogy a tömegekkel szemben kivívott ked vezőbb helyzetüket «az irás találmányának* a segítségével jogbiztositó oklevelekben végérvénye sen rögzíthetik. Az oklevélezéssel kezdődött el Erdélyben az irás gyakorlati használata; ez később az Írástudó rétegnek és kultúrájának a laicisálódása felé vezetett és egyik fontos előkészítőjévé vált a régi, egyházias művelődés íokozatos átalakulásának. Az írástudás teljes laikussá válásának azonban századokon át erős korlátozója maradt a betűvetés, és a holt latin nyelv szoros kapcsolata, A latin kultúra régebbi területein az egyházi társadalmon belül is megerősödött haladó erőknek a XII. szd. folyamán sikerült az egyházi felsőbbségtől kiküzdeniök az oktatás uj formáját: a világi igényekkel is számoló egyetemeket. Az egyetemeken folyó újszerű intellektuális tevékenység viszont kialakított egy minden felesleges díszítéstől mentes, sebes és mégis világos irástipust. amely éppen e tulajdonságainál fogva az írástudás egyre gyorsuló ütemű térhódításának az úttörőjévé válhatott Az a tény, hogy a skandináviai, lengyek cseh- és magyarországi XII-XIII. szd-i oklevelek írásának formái teljesen azonosak egymással és az egykori franciaországi old évelőkével, valamint az, hogy a franciaországi újítások alig néhány esztendő különbséggel rendre feltűnnek az emiitett országokban is. két dologra utal. Először arra. hogy Európának ezeken a szélső területein a sajátos oklevélírást, olyan írástudó réteg terjesztette el, amelyik egy közös központban sajátította el az irás ismeretét. Másodszor pedig arra utal.hogy ez a közös oktatási központ Franciaországban keresendő. Végül azokból az ugyanebben az időben íeltünően megszaporodó adatokból, amelyek a felsorolt országokból való papoknak a párizsi egyetemen való tanulásáról szólnak, arra a következtetésre kellett a kutatásnak jutnia, hogy e franciaországi irásoldatási központnak a párizsi egyetemet, az uj oklevélírás eltérjesztöinek nsdig az ott tanult, gyakorlati színezetű klerikus-műveltséget szerzett udvari papokat kell tekintenünk. Ezek a világot látott, fölényes műveltségű, jogértő papok hazatérésük után a királyi és a nagyúri udvarokban kaptak elhelyezkedést, ahol politikai és diplomáciai feladatokra használták őket és irásos tevékenységüket is a világi társadalom szolgálatába állították. Nagyon jellemző,, hogy a magyar királyok okleveles gyakorlatának a kialakítása éppen ugy ezeknek a Franciaországban ta nult müveit udvari papoknak a működéséhez köthető, mint ahogyan a királyi oklevelek írásának a vidéki káptalanokba való átterjedése szintén e *magister»-éknek a közvetítésével ment végbe. Ismeretes pl., hogy Adorján kancellár, aki a magyar királyi oklevelek szerkezetét véglegesítette, Párizsban tanult, akárcsak III. Béla királynak az a Pál nevű nótáriusa, aki megszerkesztette azt az 1181. évi oklevelet, amelyik előírja a király előtt tárgyalt ügyeknek az irásbafoglalását Ez a Pál nótárius udvari szolgálataiért az erdélyi püspöki méltóságot nyerte jutalmul, és bizonyára itt is íoly tattá tevékenységét az uj irásstilus meghonosítása érdekében. Különben az adatok egész sora idézhető arra, hogy a magyarországi provinciális oklcvelezés végleges megszervezői a korábban királyi szolgálatban állott magisterek voltak. Tehát Erdélyben is ezeket a küllöldön tanult, jogban jártas, müveit »magisterek*-et kell a világi társadalom szolgálatába állított oldevélirás meghonosítóinak tekintenünk. De ugyancsak őbennük kell keresnünk az erdélyi írásoktatás kialakítóit is. Mint püspökök, prépostok vagy lektor-kanonokok, ők korszerűsítették még a XIII. szd. közepe táján a káptalani iskolák elavult Írástanítását a világi társadalom szükségleteinek megfelelően. A nehézkes könyviráson kívül most már a gyakorlati célú feljegyzésekre is alkalmas gyors oklevélírást és az attól elválaszthatatlan jogi alapfogalmakat hazai iskolákban söntén el lehetett sajátítani. A retorikai tananyagba szervesen beleillesztett dictanen pro saicum ismertette meg a tanulóval az oklevél fogai ma zásának és általában a jogi Írásbeliségnek az alapkérdéseit. E káptalani iskolákban is - amilyenek voltak pl. Váradon, Csanádon és Gyulafehérváron -. • miként Franciaországban, Párizsban*, a szabad művészetek, a jogtudomány és az utóbbi 17