Levéltári Híradó, 6. (1956)
Levéltári Híradó, 6. (1956) 1. szám - A Levéltárak Nemzetközi Tanácsának alapokmánya / 6–11. o.
kivéve, ha eíelől az Aikotmányozó Gyűlés másként határoz, elnökét és tagjait, kivéve, ha az AUcotmányozó Gyűlés másként határoz, a CIA elnöke nevezi ki azzal a fenntartással, hogy az elnök ezen bizottság tagjait csupán a főtitkárral és a kérdéses bizottság számára kijelölt elnökkel folytatott megbeszélés után jelöli ki. A szakbizottságok elnökei a főtitkár elé ennek kérésére évenként legalább egyszer irásos Jelentést terjesztenek ; e jelentéseket a Végrehajtóbizottsággal és az Aikotmányozó Gyűléssel ezen szervek legközelebbi ülése során teljes szövegükben közlik. A Végrehajtó bizottság által létesített szakbizottság mandátumát a Végrehajtóbizottság vagy az Alkotmányozó Gyűlés határozata mégsem misitheti vagy korlátozhatja ; az Alkotmányozó Gyűlés által létesített szakbizottság mandátumát azonban csupán az Alkotmányozó Gyűlés határozata semmisítheti meg vagy korlátozhatja. Levéltár 28. A Tanács és alárendelt szervei - beleértve a bizottságokat is -jegyzökönyveit, könyvelését, levelezését és minden egyéb levéltári dokumentumát felelős tieztviselök őrzik, akik azokat haladék nélkül átadják hivatali utódaiknak, A Tanács folyó ügyeinek intézéséhez nem szükséges leváltárat a főtitkárnak adják át, aki -- ha csak az Alkotmányozó Gyűlés a nem folyamatosan igénybevett levéltári anyagot állandó megőrzés céljából nem egy általa választott letéteményesre bízza, a Tanács levéltárának őre. Módosítások 29. Jelen Alapokmányt csupán az Alkotmányozó Gyűlés rendes ülése módosíthatja. Minden módosítási javaslatot Írásban kell a főtitkárhoz benyújtani, aki annak másolatát minden taghoz eljuttatja, legalább 60 nappal azon gyűlés előtt, melynek során a szóbanforgó javaslatok felől az Alkotmányozó Gyűlés szavazni fog. A Végrehajtóbizottság által előzetesen jóváhagyott módosító javaslatokat az Alkotmányozó Gyűlés egyszerű szavazattöbbséggel elfogadhatja. Ellenkező esetben az Alkotmányozó Gyűlés kétharmad arányú szótöbbsége szükséges. 41