Levéltári Híradó, 5. (1955)

Levéltári Híradó, 5. (1955) 3–4. szám - A levéltári fondok útmutatója: a levéltárak hozzáférhetővé tételének új formája / 305–310. o.

tatásokat. Az éj részére valamennyi fontosább levéltárunk íondjainak összeírását elkészítették. Mint áz egyes íondok kezelőinek kollektív munkája viszonylag rövid idő alatt elkészült a Belügyminisztérium Központi Levéltárának összeírása is. Azokat az egészben véve helyes szempontokat, amely szerint á'z összeírást készítették ; a provenfencia, mennyiség, időbeli kiterjedés, a tulajdonképpeni leírás, a segédletek, a tematikai tartalom szempontjait már akkor kiválasztották. Mérlegeltek még más szempontokat is, pl. az olvashatóságot," s a nyelvet, melyeket azonban később mint kevésbé íontosakat az összeírás elmélyítésénél kihagytak. A fond nyelvét csak ott érdemes megemlíteni, ahol a fond jellegzetes vonása, Ugyancsak kiderült, hogy nem kell túlságosán hangsúlyozni a fond anyagának mennyiségét, ami már önmagában is jelezve a kutatói kihasználhatóságot qst-pán tájékoztatást ad a fond használójának. Ez az összeírás bár néhol túlságosan sematikus volt. betöltötte célját, alapvető nyilvántartást teremtett meg. amely a további elmélyítés szempontjából jelentős volt. A munka során olyan tapasztalatokat szereztek, amelyek másutt is leihasználhatók voltak. Hamarosan ezután. 4952. áprilisában a Központi Levéltár azt a feladatot kapta, hogy szélesítse ki az őszszeirást, mélyítse el és még abban az esztendőben adja ki nyomtatásban á «Le>éltári Munkák Évkönyvéiben. Meg kell említenünk, hogy az összeírás elmélyítésére akkoriban még sem az Állami Levéltári Bizottság, sem más szerv nem adott ki részletes irányelveket, ugy, hogy az adott feladattal összefüggő problematikát maguknak a levéltári dolgozóknak kellett megoldaniok. Emellett nem használhattak mintaként sem külföldi sem hazai kiadványokat, bár régebben a levéltárakról meg' jelentek ilyen munkák. Ha nem is álltak rendelkezésre hasonló irányú külföldi munkák, felmerülhet az ellenvetés, hogy a bécsi Házi, Udvari és Állami Levéltár leltárából lehetett volna tanulni. Erre azt válaszolhatnék, hogy ott alapvetően más kérdésről volt szó j e levéltár egész levéltáros nem zedékei munkája eredményeinek közzétételéről, olyan levéltáréról, amelynek íondjai levéltári szempontból feldolgozottak voltak. Még ha alapjában véve kevésbé igényes is, mégis sokkal nehezebb dolog az olyan levéltári publikáció, amely hatalmas, feldolgozatlan és közelebbről ismeretlen anyagot tartalmaz. A feladat nehézségeivel azok, akik a megbízást kapták nagyon is tisztában voltak. Ha a határidő nem lett volna olyan rövid, aligha lett volna az * Útmutató* olyan gyorsan készen, hiszen az elmélyítés maga is hosszabb időt is szükséglő következetesebb és részletesebb tanulmányokat igényel. Mielőtt még a különböző kérdések megoldásához fogtak volna, egy egész sor fontos kérdést kellett tisztázni, pl. a bibliográfia kérdését. Csak hosszu\viták után állapodtak meg abban, hogy az egyes fondok leírásában felsorolt irodalomnál a magukról a íondokról szóló munkákra és a fond anyagából készült kiadványokra* kell szorítkozni. Felsorolni mindazon munkáknak a bibliográfiáját, amelyekhez a Belügyminisztérium Központi Levéltárában elhelyezett anyagot használtak fel, a szerzők már csak azért is nehezen tartották keresztülvihetőnek, mert ezáltal a könyv túlságosan megduzzadt volna. Emellett azonban nem zárták ki annak lehetőségét, hogy a felhasznált irodalmat az egyeá leírásokban felsorolják. A szerzők továbbá abban is előre megállapodtak, hogy a leírás 4, az akkori (4952. szeptemberi) állapotot és semmiesetre sem a kívánatos állapotot rögzíti. Ezért a íondokat az akkori rendezés és a Központi Levéltárban addig folyt munkák szerint irták te J ez magyarázza pl., hogy miért került külön összeírásra a német telkek kapitányságának fondja és a német telkek kapitányságának jegyzőkönyvei. - 2. népszerű tudományos jellegű lesz, mert a Belügyminisztérium Központi Levéltára sok kutatójára és folyóiratának sok olvasójára gondolt, akik bár nem részesültek szakmái képzésben, szeretik a történelmet és a levéltári munkát. A kiadvány elsősorban az ő részükre van szánva. A további munkát maga az ismertetés elmélyítése jelentette. A terjedelmesebb fondoknál, melyeket eddig sem a kutatók érdeklődése, sem a levéltárosok keze nem érintett, nagyrészt a szondázás módszerét alkalmazták. A kiadványt iÚtmutató»-nak nevezték el, ami nálunk a hasonló fajtájú munkáknál nem volt nagyon szokásos. A Belügyminisztérium Központi Levéltára Útmutatójának levéltári íondokról készült leirás jellege van. A fondok leírása nálunk alapjában véve a levéltárak hozzáférhetővé tételének uj formája, mely most a levéltári íondokról készült összeírások ^mélyítésének és a leírások készítésének az Állami Levéltári Bizottság által megadott részletes irányelvei szerint a kerületi, járási, helyi, vállalati, erdészeti, mezőgazdasági levéltárakról, az országos járási és helyi levéltárakban készül. Ezek az alap-és irányelvek megkövetelik, hogy a levéltári fondok leírása a fond általános jellem307