Levéltári Híradó, 4. (1954)
Levéltári Híradó, 4. (1954) 3–4. szám - Felhő Ibolya: Feudáliskori hatósági iratanyag rendezése / 61–76. o.
- 68 levéltárban. Az idegen levéltárakba tartozó iratoknál további munkára nem volt szükség* ezeket egyszerűen átadtam reponálás végett az illetékes referensnek, A segédkönyvtöredékekről /lajstrom-, mutató-töredék/ tartalmuk szerint megállapítottam, mely állagba tartoznak, A töredékekből több esetben sikerült egész segédkönyveket összeállítani f ill, hiányos segédkönyveit kiegészíteni a Azonosítások után ezeket restauráltattuk, beköt tettük és elhelyeztük a megfelelő departamentumban « A departamentumok, évek 9 kiitfők és tételek szerint rendezett anyagnál azután már hozsá lehetett fogni a reponáláshoz, A reponálást a departamentumok lájstromkönyveivel való* egybevetés alapján végeztük* Erre a következő okokból volt szükség, JSgyrészt több tétel egymásba téve általában elhelyezve az ügyosztályokban; tehát ha előkerült pl, a áep, commerciale 1803,évi 3»fcutfő 14.tétele, akkor meg kellett néznünk a lajstromkönyvben, milyen tételek kapcsolódnak hozzá, hogy ezekkel egybefogva /pl, a 15, és 16• tételbe betéve/ helyezhessük el,Másrészt pedig előfordul a hely4 tartőtanács levéltárában, hogy valamsly iratot továbbvisznek a következő évbe, csatolják az utóirathoz; az ilyen iratokat nekünk is az utóiratban kellett elhelyeznünk, A jelzet nélküli, évek és iktatószámok szerint rendezett iratoknál előbb a jelzetet kellett megállapítani ahhoz, hogy az előbb leirt módszer szerint reponálhassuk őket, Xz ugy történt, hogy elővettük a megfelelő év&k iktatókönyveit és minden egyes iktatószámnál megnéztük, hogy az illető irat milyen ügyosztályba tartozik s ezt ceruzával ráírtuk az iratra,Mkor ez wg™ történt, az iratokat szétválogattuk departamentumok s azokon belül évek szerint. Most a departamentumok számsoraiból megállapítottuk a jelzetet /kútfő, tétel/ és ezt ",s ráirtuk az iratokra, Azui;án az éveken belül kutfő-tétel Üzerint rendeztük az iratokat, Bkkor kerülhetett sor a reponálásra az előbb leirt módon, vagyis a lajstromkönyvekkel való egybevetés alapján, in, A kamarai levéltár Litterae ad fiameram exaratae oimü sorozatának rendgA kamarai levéltárban a Litterae ad Cameram exaratae és az Xnstantia® sorozatokban elhelyezve mintegy 250 csomót kitevő, az 1531-1772 évekből származó, a kamarához intézett levél és kérvény volt; elhelyezve, A két sorozat között a határ nem volt éles, mindkettőben egyaránt voltak levelek xs § Ker* 3 * vények is, A Litterae-nek 3 részsorozata volts Series I, II, és III, A Series I-ben 1531 és 1772 között kelt levelek voltak elhelyezve, 10-10 évet magukban foglal** csoportokban, A Series íl-ben /ez mindössze 8 csornai tett ki/ a dátum nélküli levelek voltak, A Series III-ban 1700 és 1772 közötti levelek voltak, nagyjából betűrendben. Az Instantiae részben évek, részben betűrend'szerint volt rendezve, A Litterae rendezését már a korábbi években megkísérelték. Az elképzelés akkor az volt, hogy a levélírók állása szerint csoportosítják a leveleket - tehát külön csoportba kerülnek a nádorok, harmincadosok 'stb, levelei - s a csoportokon belül időrendbe rakják őket. Néhány csomót rendeztek is, de menetközben kitűnt, hogy az ilyen rendezés nagy laft&ésségekbe ütközik® A levélírók ugyanis igen sok esetben nem irták ki nevük mellé állásukat s igjr sok esetben - különösen a levélírók zömét kitevő kamarai alkalmazottaknál, harmincadosoknál, contraseribaknál - külön stúdiumokat kellett végezni egyegy személy állásának meghatározására. Jegyzéket kellett vezetni azokról a .személyekről, akiknek egy-egy aláírásából vagy máshonnan sikerült kideríteni az állását, hogy később előkerülő leveleit is ennek megfelelően lehessen be-