Levéltári Híradó, 4. (1954)

Levéltári Híradó, 4. (1954) 3–4. szám - Ember Győző: A Lengyel Népköztársaság levéltárügye / 11–43. o.

-17 ! A levéltárak alapfeladata a történet Írásbeli emlékeinek? a tör­ténelem irott forrásainak a megőrzése* Ez a feladat nemcsak a miit tör­ténetére és történelmére vonatkozik, hanem a jelenére is. A marxista-le­ninista történetszemlélet és történetírás elvetette azt a polgári nézetet,, amely - kézenfekvő Okoből - elzáifcózott a jelen történetének vizsgálata előle A szocialista történetírás különös súlyt helyez a szocializmus épí­tése korszakának és a szocializmus sorának történelmi feldolgozására* Sb~ bői következik a szocialista történetírás számára e korszak illetve kor irott forrásainak különös fontossága, ménedig nemcsak azoké» amelyek már levéltári őrizetben vannak, hanem azoké is, amelyek csak később fog­nak oda kerülni, az élő levéltáraké, az irodákban és irattárakban lévő iratanyagé is* Kézenfekvő ezek alapján, hogy az irodákban és irattárakban lévő iratanyag kezelésének és gondolkozá#inak szakszerű iiányitását ég ellen­őrzését az állami levéltárak vállalják magukra* Lengyelországban es 1951­ben megtörtént. Az állami levéltárak ezáltal jelentős uj feladatot kap­tak, s nemcsak jelentőset, hanem nagy munkával járőt is. Minthogy pedig az irodákban és ír&ttámkbas történő iratkezelés és iratgondozás ügye, mint valamennyi miniBztéiáumot egyaránt érintő ügy, a Minisztertanács hatáskörében van, az állami levéltárügy ezen az alapon is a Minisztertanács főhatósága alá tartozik* 3* fltkos iratkezelés az általános iratkezelés mellett Lengyel­országban is wn* Speciális iratkezelésnek nevesik* Snnek a kérdése is kö­zös ügye valanennyi minisztériumnak, s "»*nt ilyen a Minisztertanács ha­táskörébe tartozik* A lengyel állami levéltárak az 1951*i reform alkal­mával nemcsak az általános iratkezelés ssaksssxB. irányítását és ellenőr** zését kapták feladatul, hanem egyben a titkos /speciális/ iratkezelését is. Minthogy ez az ügykör is a Minisztertanács hatáskörében van, az álla­mi levéltárügy ezen az alapon is a Minisztertanács főhatósága alá tartó-* zik. 4* Az általános és a titkos /speciális/ iratkezelés szakszeri irá­nyítása és ellenőrzése során, nemkülönben az iratátvétel alkalmával, a levéltáraknak a minisztériumok és az alájuk rendelt szervek irattárai fe­lé megfelelő súllyal kell fellépniök, hogy fellépésük eredményes legyen. Ezzel aasullyal inkább rendelkeznek akkor, ha a Minisztertanács nevében lépnek fel, mint rendelkeznének ugy^ ha nem a minisztériumok fölött allé Minisztertanács, hanem csak egy -valamelyik minisztérium alá rendelt ssser­vek lennének. Az állami levéltárügy ezen az alapon is a Minisztertanács hatáskörébe tartozik* 5* Külső, az irattárakkal kapcsolatos munkájuk során az állami le­véltárak gyakran kerülnek kapcsolatba a helyi /népi/ tanácsokkal éa az alájuk rendelt szervekkel* A helyi /népi/ tanácsoknak főhatósága a Minisz­tertanács* Az állami levéltárak számára a helyi /népi/ tanácsok és az alá­juk tartozó,szervek felé a kellő súlya fellépést.nem utolsó sorban bizto­sítja az, hogy a tanácsi szerveknek is a Minisztertanács a főhatósága, amely­nek nevében az állami levéltárak fellépnek* Az állami levéltárügy ezen az alapon is a Minisztertanács hatáskörébe tartozik* X A Minisztertanács az állami levéltárügy fölötti főhatóságot az Ál­lami Levéltárak Főigazgatósága révén gyakorolja. Az Állami Levéltárak Fő-

Next

/
Thumbnails
Contents