Levéltári Híradó, 2. (1952)

Levéltári Híradó, 2. (1952) 3. szám - Kiss László: Gazdasági irattermelő szerveknél folyó selejtezések tapasztalatairól / 46–52. o.

e munka lefplytatáaához szükséges szempontokat, az egyszerűsítés lehetőségeit és módjait szivesen közöljük, akkor, még elmondat befejezése-előtt, kapva, kapnak az alkalmon é a azt a választ kapjuk, hogy "kérem, akkor már holnap tessék kijönni". Azonnal nincs munkaerőprobléma, időhiány, nyomban meg lehet kezdeni a selejtezés nagy munkáját. Ez az eset eddig mé^ csaknem mindenütt előfordult. A levéltár kiküldöttjét vállalati selejtezéseknél mindenütt örömmel, szivesen fogadják s a gyakorlatban bebizonyosodott, .hogy helyében rendelkezett a jogszabályalkotó, amikor a levéltárakat a selejtezés munkájába bizonyos fokig irányitő hatáskörrel bevonta. '.-.. •- •• ' '• ' •. . • Szaka hibák, melyek, mint fennebb mondottam, az utasítások szinte megoldhatatlan intézkedésének következményei, korántsem jelentik azt, hogy ellenőrzésünk scrán ez ilyeii eljárást tudomásul vesszük és abbc belenyugszunk, Tcbfa olyan eset fordult mér elő, amikor újra selejteztettunk meglehetősen nagymennyiségű iratanyagot és a másodszori selejtezés aránylag mintaszerűen készült éiVvíjSIF pl. az Ipari Segédanyagok gyáriban/. Azt azonban mi sem követeltük, hogy a vállalatok mindéa egyes iratukat néúzék át is ugy bixálják el, hogy mi azokkal a teendő, i'thidald megoldást kívántunk találni azzal, hogy megjelöltünk olyan iratállegoicat, melyek selejtezés nélkül megőrzendők, illetve olyanokat, melyeket átnézés nélkül hulladékba lehet küldeni /lásd: LCK: "Szempontok a vállalati iratselejtéziseknél", melyet minden levéltárvezető megkspott/. Ezrei a m gcldéssel a levéltár a késebbiek során többletmunkát fog végezni, de ez a munkatöbblet feltétlenül megéri azt, hogy értékes iratok ne kerüljenek selejtbe. A munkatöbblet a belső selejtezésnél és a rendezésnél fog jelentkezni, de feltétlenül megbízhatóbb lesz, mint a vállalatok irattárosai által végzendő selejtezés. *Y. Külön tanulmányt igényel, melyet távolabbi időpontban el is fegok késziteni. de röviden itt is érinteni rivánom, az irattári rendszer nagyfokú hiánya. Ez a kérdés majd az iratanyag .Levéltári rendezésénél fog nagy prebiémát jelenteni, de kétségtelen, hegy megneheziti a begyűjtés és a selejtezések ellenőrzésének munkaját is. . • \ • Bizonyos értelemben minden iratkezelési mdd irattári rendszerbek tekintendő, legfeljebb rossz rendszernek. Mi azenban nem tekinthetjük az iratkezelést ilyen xég értelemben. Sem kivéncm ehelyütt részletezni ez e téren fennálló árnyalati külanb egeket, azt azonban vényként szpge?hetem le, hogy a vállalatok i:a§y' többségénél a két-három évesniél régebbi iiatokat az élő irattarbői elszállítják, rendszerint pincébe, padlásra, stb., és ezután mér a saját, kötetlen iratkezelési rendjüket sem tartják magukra nézve kötelezőnek. Ezt a kezelési rendet pedig még addig sem tekinthetjük levéltári szempontbői irattározási rendszernek, mig az élő irattárban venn?.k az iratek. Bgész nagy vállal ateinknái, mint a Rákosi Müvek, Budai Síelőm, Egyesült Izző, stb. némi irattári rendszer legalább is a Központi Irattárban felfedezhető és néhol ez a rendszer akkor is megmarad, ha az anyag kikerül az élő irat-* tárból, mégis oly kevés azon vállalatok széma. ahol az anyaggal kapcsolatban kezelési rendszerről beszélhetünk, hogy szinte számba sem jöhet. Közigazgatási hatósági és hivatali iktatási rendben lévő iratokhoz szokott levéltáros el sem tudja képzelni, hogy milyen káosz uralKodik a vállalati iratok kezelése terén.