Levéltári Közlemények, 93. (2022)
Hétköznapi háború - Karika Tímea: A magyarországi hadigondozás szervezetének és a hadigondozottak sorsának alakulása 1914–1933 között
Hétköznapi háború rús viszonyok között európai szintű hadirokkant-ellátó rendszer épült ki hazánkban, a hadiözvegyek, -árvák és -rokkantak megélhetésének biztosítását nem sikerült megnyugtatóan megoldani. A háború végén és az azt követő forradalmi időszakokban működő kormányok egyre inkább szembesültek a hadigondozottak, főként a hadirokkantak elégedetlen tömegeivel. Hadigondozás az első világháború után Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság az OHH működésének megszűnéséhez vezetett. A hivatal 1919. január 1-től a Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium felügyelete alá került, néhány héttel később pedig Teleki Pált is eltávolították az éléről. Teleki 1918 decembere óta érdemi munkát már nem is végzett az OHH-ban, mivel az a kommunista irányítású Rokkantak Szövetségének köszönhetően teljesen átalakult, utódja is a szövetség egyik tagja, Baron Ferenc lett kormánybiztosi minőségben. A Tanácsköztársaság idején az OHH a Munkaügyi és Népjóléti Népbiztosság rokkantügyi főcsoportjaként működött tovább Horovitz Jenő szociáldemokrata politikus vezetésével. 1919. április 19-én a rokkantügyek teljhatalmú népbiztosává Szamuely Tibort nevezte ki a Kormányzótanács, akinek utasítására elrendelték az ellátatlan hadirokkantak, -özvegyek és -árvák összeírását, megemelték a segélyek összegét és intézkedéseket tettek az intézményekben élők élelmiszer-ellátásának javítására is, ám ezen rendelkezések nem, vagy nem maradéktalanul kerültek végrehajtásra. A magyar hadigondozásnak ezt az időszakát a Horthy-korszak szakemberei közül többen is végletesen negatívan jellemzik, a tanácskormány rovására írva a hadigondozó intézetek kifosztását, a hadirokkantak utógondozó-intézetekből való szétszéledését, a hadigondozó intézmények vagyonának, a működést biztosító alapoknak az elherdálását.21 Annak megítéléséhez azonban, hogy milyen mértékben felelős a kommün a hadigondozás szétzilálásáért, további kutatások szükségesek.22 Az mindenesetre bizonyosnak tűnik, hogy az Országos Hadigondozó Hivatalban őrzött egyéni iratok szinte teljes egészét a Tanácsköztársaság idején égették el, ami megnehezítette a hadirokkantak ügyeinek elbírálását, pénzellátásának folyósítását. A helyzetet csak súlyosbította, hogy a volt közös hadsereg kötelékébe tartozók nyugellátási és nyilvántartási iratait a csehszlovák fennhatóság alatt álló nagyszombati cs. és kir. rokkantházban őrizték, a honvédség és a népfelkelés állományába tartozó rokkantak iratainak nagy részét pedig a megszálló román csapatok pusztították el. 21 Lásd erről Pettkó-Szandtner Aladár: A magyar hadigondozás. Visszapillantás és tájékoztató. Budapest, 1924, 27., és Parádi: i. m. 72. 22 A hadigondozó intézetek egy része a trianoni határon kívül került, a hadirokkantak nagy része néhány év múlva már nem szorult utókezelésre - nyilvánvalóan ezek is okai a hadigondozási rendszer leépülésének. 30
