Levéltári Közlemények, 93. (2022)
Műhely - Paksy Zoltán: Az egyházpolitikai törvények megszületése Magyarországon a 19. század végén
Műhely paragrafust tartalmazott, melyek nem 1-2 mondatból álltak, mint az Irányi- vagy az Eötvös-féle, hanem több alpontra is tagolódtak. Az első három pont nagyjából azonos volt a másik kettőével, utána azonban új elemeket hozott be, így az „egyház alakítás” lehetőségét, amely mindenki számára adott. Ezzel kapcsolatban meghatározta, hogy mi az egyház definíciója („a vallási élet gyakorlására alakult s az állam védelme és főfelügyelete alatt álló nyilvános társulat”) és azt is, hogy mi tilos ezzel kapcsolatban (például titkos vallási szervezetet létrehozni). A törvényjavaslat sok pontban szabályozta az egyházak működését és az államhoz való viszonyukat (például a választott egyházi tisztségviselők bejelentési kötelezettségét, a vagyongazdálkodásuk feletti ellenőrzést stb.). A vallásváltoztatást ez a szabályozás is 18 év felett engedélyezte, vegyesházasság esetén, a gyermekek vallásával kapcsolatban azonban megmaradt az 1868-os törvény rendelkezésénél, vagyis a fiúk az apjuk, a leányok pedig anyjuk vallását követik. Jelentős újdonságnak számított a 28. §., mely szerint lehetőség nyílt volna arra, hogy valaki kilépjen hitfelekezetéből, de sehova ne lépjen be. Ezt a szándékát a polgár köteles két tanú jelenlétében a helyi hatóságnál bejelenteni. A javaslat - és ez sem meglepő - három területet hagyott nyitva: a katolikus egyház addigi jogai és patrónusi viszonyai a katolikus autonómia létrejöttéig változatlanok maradnak, az anyakönyvezésről későbbi törvény fog rendelkezni és az uralkodó főkegyúri joga (tetszvényjoga vagy placetum regium) fennmarad, amíg erről más törvény nem születik.15 Ezzel tehát megszületett egy házbizottság által készített törvényjavaslat, amelynek az elfogadása ezek után biztosnak tűnt. Azonban a magyar országgyűlés elé ez a javaslat sem került, sőt abban az évtizedben már nem is tárgyalt a fiáz ezzel kapcsolatos előterjesztést. Irányi Dániel ezután minden évben beterjesztett egy határozati javaslatot, amely valamilyen formában sürgette vagy ez, vagy valamilyen másik kormányzati törvényjavaslat napirendre vételét, de mindhiába. S ha valaki azt gondolná, hogy az ok abban rejlik, hogy elfogyott az ezzel kapcsolatos parlamenti támogatás vagy szándék, és csak Irányi magánakciójáról volt szó, akkor ez téves magyarázat, mert ezeket a határozatokat a fiáz többször is megszavazta, sőt két ízben egyhangúan.16 Ennek a helyzetnek a magyarázatára 1880-ban derült fény, amikor Irányi erős érzelmi töltetű beszédben kísérelte meg ismét felrázni az országgyűlést. Sajnálatát fejezte ki, hogy egy 19. század végi magyar parlamentben még mindig „elemi igazságokat kell” fejtegetnie és „pirulniuk kell a világ művelt nemzetei előtt”, hogy ezek a törvények nincsenek elfogadva. Elivatkozott az „ősök szent emlékezetére, a magyar nemzet becsületére, a képviselőhöz jó hírnevére”, s ismét beterjesztett egy határozati javaslatot, amely arra utasította volna a vallás- és közoktatási minisztert, 15 Ez utóbbinak azért volt jelentősége, mert erről is éles vita bontakozott ki ebben az időszakban, amelynek ismertetésére jelen tanulmány nem terjed ki. 16 KN 1878-1881. XV. kötet, 194. 1880. november 26. Irányi maga sorolja ezt felszólalásában. 240
