Levéltári Közlemények, 93. (2022)
Műhely - Réfi Attila: „Vélek megesmérkedvén, kéntelenek valánk lengyelül is galagyolni”. Nyelvi sokszínűség a Habsburg-tisztikarban a 18–19. század fordulóján
Vélek megesmérkedvén, kéntelenek valánk lengyelül isgalagyolni A tisztikar iskolázottsága kapcsán összességében nyugodtan feltételezhetjük, hogy az elemi iskolát vagy az otthoni oktatást követően a kevésbé műveltek is elvégezték legalább az úgynevezett grammatikai iskolát, a gimnázium első három, 1806-tól első négy osztályát, amelyekben a latin nyelvtan elsajátítására helyezték a legfőbb hangsúlyt.41 Ugyanakkor, mint az előző példákból is láttuk, jó néhányan ennél magasabb szintű tanulmányokat is folytattak. A Magyar Királyságban a törvényhozás, igazságszolgáltatás és közigazgatás nyelvének a latin számított, amely a nemesség számára ily módon gyakorlatilag nélkülözhetetlen volt. Ezért a magyarországi származású tisztek szinte mindegyike kellően jártas volt e nyelvben.42 A katonai pályára készülők emellett jellemzően a német nyelvet is elsajátították. A magyarországi tisztek esetében ráadásul sokan a számos, nemzetiségek lakta vagy vegyes lakosságú területek valamelyikéről származtak. így már a szülőföldjükről magukkal hozták több nyelv ismeretét. A felvidéki nemesek jelentős része beszélte például tót jobbágyai nyelvét, a szlovákot is. A főnemesség soraiból származók nyelvismerete pedig hagyományosan széles körű volt, így a német és a latin mellett, jellemzően kiterjedt még legalább a francia nyelvre. Belső motiváció és szolgálati szükség - a tisztek nyelvtanulásának okai és formái A katonai, illetve tiszti pályát választó, iskolázott ifjakról szólva mindenképpen ki kell emelnünk azt is, hogy jó részüket bizonyosan nemcsak a puszta katonáskodás, a fegyverforgatás, a harc vonzotta, hanem az, hogy ennek révén egyúttal világot láthatnak, illetve az eredményes szolgálat által komoly karriert is befuthatnak. Utóbbiakra a 18. század dinasztikus háborúi, majd a franciák elleni elhúzódó háborúskodás során bőven adódott is lehetőség. Ezt részben kifejezik a már említett Meskó József önéletírásának alábbi sorai is: „Időközben az ezred parancsot kapott, hogy a hollandokkal a Schelde miatt kitörni készülő háború következtében Németalföldre masírozzon,43 [...] Az utazás tél közepén volt rendkívül sok havon át. [...] Mily szép emlékek, oly sok különféle táj egy fiatalember számára. Németalföldön így kiváltképp azon voltam, hogy élményeket gyűjtsék. Beutaztam ezért a legjelesebb városokat, mint Brüsszelt, Tournai-t, Courtrai-t, Gentet, Brűge-t,44 41 Lásd Pedagógiai Lexikon. II. kötet. Főszerk. Nagy Sándor. Budapest, 1977, 27. 42 Vö. Hellebronth: i. m. 34. 43 1784-ben a Habsburg Monarchia és a Németalföldi Egyesült Tartományok, vagyis Hollandia között, II. József hadüzenete révén, beállt a hadiállapot. Ez volt az úgynevezett Schelde-konfliktus, amelynek során azonban végül nem került sor tényleges összecsapásokra a hollandokkal. A császári-királyi hadvezetés ugyanis megelégedett egy nagyobb szabású erődemonstrációval, azzal, hogy felvonultatta csapatait a holland határra. 1785. november 8-án a fontainebleau-i békével így harc nélkül zárult le az ellenségeskedés, amelyet „üstháborúnak” is neveztek. A háború egyetlen „áldozata” ugyanis egy császári-királyi hadihajó fedélzetén lévő leveses üst volt, amelyet egy holland lövedék eltalált. 213
