Levéltári Közlemények, 93. (2022)
Hétköznapi háború - Káli Csaba: Határok nélkül. Menekülők, kitelepítettek, partizánok a magyar–jugoszláv határ zalai szakaszán a második világháború után
Hétköznapi háború használhatatlan volt a vasúti Mura-híd.) Az általa előadottak szerint az osztrákok egyébként átvennék a szállítmányt, de ennek bizonyítására okiratokat nem tudott mutatni, csak a szállított személyek névsorát. A murakeresztúri határvadász őrs konzultált a nagykanizsai határrendőrséggel, akik megkérdezték a soproni határrendőrséget, hogy valóban fogadják-e a „visszatelepülő” osztrákokat az osztrák hatóságok. A válasz igen volt. A vonat pedig már roboghatott is tovább, egyenesen Bécsig. Ezt a trükköt a jugoszlávok január 10-én már 669 emberrel, míg január 16- án 2224 emberrel játszották el. Összesen tehát ebben az ügyletben 3139 embert vittek ki Bécsbe, de innét a Szövetséges Ellenőrző Bizottság - szovjet támogatással és angol tartózkodással, valamint az osztrák rendőrség helyeslésével - 1114, más adatok szerint 1776 főt ugyanazon az útvonalon két vonatszerelvénnyel visszairányított Jugoszláviába. A magyar-jugoszláv határon, Murakeresztúron azonban a jugoszlávok hallani sem akartak a mindenáron kitelepíteni szándékozott németek visszaléptetéséről. Ekkor kezdődött a marhavagonokba zsúfolt emberek igazi kálváriája és sokuk haláltusája, ezen a ponton érkezünk vissza a történetünk kiindulópontjához, amit a korábban idézett újságcikkekkel vezettem be. 1946. január 25-én tették ki Tiller Magdolna holttestét a nagykanizsai vasútállomáson, úgy, ahogy azt a Zala megírta, csak nem Németország felé tartott a vonat, hanem már vissza Jugoszláviába. A vonatot kísérő jugoszláv személyzet, a partizán századossal az élen sietve visszautazott a határ túloldalán lévő Kotorba,25 pont akkor, amikor az itt hagyottak között vérhas- és tífuszjárvány tört ki. A magyar főhatóságok, minisztériumok pedig lázas bűnbakkeresésbe kezdtek, megállapítandó, hogy kik, mikor, milyen engedélyek alapján hagyták jóvá a vonatok magyar területre való beléptetését. Mindeközben a helyi és a központi kormányzati szervek szintjén is megpróbálták a jugoszlávokat jobb belátásra bírni. Az események hozzávetőleges pontosságú menete Környefalvi Ferenc századosnak, a Magyar Államrendőrség Nagykanizsai Elatárrendőr Kapitánysága vezetőjének az 1946. január 29-én a Belügyminisztérium Elatárrendészeti Osztályára tett jelentéséből és néhány későbbi keltezésű táviratából rekonstruálható. Az eseményeket összefoglaló legbővebb távirat szövege a következő: „Jelentem, hogy [...] azonnal Murakeresztúrra utaztam, hogy a jugoszláv illetékes hatósággal a személyes kapcsolatokat felvegyem, továbbá, hogy a sváb szerelvényen uralkodó egészségügyi, valamint élelmezési helyzetről személyes tapasztalatokat nyerjek. Nagykanizsán a helybéli Fő[szolga] bíró bevonásával intézkedtünk a svábok élelmezése ügyében. Murakeresztúrra való megérkezésem után azonnal felkerestem a községben lakó körorvost, akit sajnos nem találtam a lakásán, hogy a szükséges intézkedéseket megadhassam a részére. De mint a murakeresztúri községi elöljáró, valamint a kihallgatott kiutasítottak egybehangzó jelentéseikből kitűnt, a körorvos önhatalmúlag is eljárt már a kiutasítottak egészségügye érdekében, s azo-25 A Murakeresztúrral szemben lévő horvát határtelepülés. Horvátul: Kotoriba. 114
