Levéltári Közlemények, 93. (2022)
Hétköznapi háború - Káli Csaba: Határok nélkül. Menekülők, kitelepítettek, partizánok a magyar–jugoszláv határ zalai szakaszán a második világháború után
Hétköznapi háború 1945 folyamán a jugoszláv partizánok nemcsak a vajdasági és kisebb részben a muraközi, valamint muravidéki magyarságot irtották módszeresen,12 hanem más térségek mellett a szlovén területekre eső stájer vidékek német lakosságát is. A történelmi Stájerország egyharmadnyi déli része 1918-ban, illetve hivatalosan az 1919- ben, a Párizs melletti Saint-Germain-ben, Ausztriával megkötött béke értelmében a háború után megalakult Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (1929-től: Jugoszlávia) része lett.13 Már a határmegvonás idején súlyos összecsapások voltak az itt élő német nyelvű alsóstájerek (Deutsch-Untersteirer) és a délszláv katonaság között, elhintve ezzel az ellenségeskedés és az örökös reváns magvát. Az 1941-es német támadás után természetesen a helyi németek vettek elégtételt, majd a kocka fordultával, 1945-ben a jugoszláv partizánok először a jogaiktól fosztották meg, majd módszeresen elüldözték, kitelepítették a még el nem menekült itteni stájereket. Németország már 1944-ben megpróbálta kimenekíteni a Jugoszlávia területén élő mintegy félmillió német nemzetiségű személyt, de mindenkit nem sikerült. A Tito vezette és kommunista túlsúllyal rendelkező Jugoszláv Antifasiszta Népfelszabadító Tanács (AVNOJ), mely ideiglenes kormányként kezdett működni, 1944-ben határozatot fogadott el arról, hogy a hátramaradt németeket kollektív büntetésben részesítik, melynek keretében vagyonukat elvették és megkezdték a táborokba hurcolásukat, illetve az országból való kitelepítésüket.14 A háború végén, 1945 májusában a közel félmillió német közül körülbelül 195 000 úgynevezett népi német, 20 000 alsóstájer és néhány ezer Gottscheer15 maradt Jugoszláviában. Ma már szélesebb körben is egyre ismertebb a vajdasági magyarok ellen 1944 végétől a jugoszláv partizánok által elkövetett atrocitások nagyságrendje,16 ami az országban élő németeket lényegesen nagyobb mértékben érintette. Ilyen vérengzések voltak többek közt Szabadkán, Feketicsen, Bácson, Filipovon, Pardanjban, Kikindán, Pancsován, Brestovacon, Kovacicán, Vukováron, Mitrovicán. Azok a német ajkúak, akiknek sikerült elkerülniük a pogromokat, jog- és vagyonfosztottan munkatáborokba kerültek. A népi németek többségét a román határszélre Rudolfsgnadra (Knicanin), vagy Gakovóra, Batschki (Backi) Jarakra, Valpovóra, Djakovóra vitték, míg a szlovéniai stájereket, karintiaiakat Celje és Ptuj környéki munkatáborokban (Teharje/Tüchern, illetve Strnisce/Sterntal) minimális ellátás mellett nem ritkán halálra dolgoztatták. Ezeket a táborokat csak 1947-1948 folyamán számolták fel.17 12 A. Sajti Enikő: Impériumváltások, revízió, kisebbség. Magyarok a Délvidéken 1918-1947. Budapest, 2004, 319-340. 13 Erich Zöllner: Ausztria története. Europica Varietas, Budapest, 1998, 371-378. 14 Major Nándor: Jugoszlávia a második világháborúban. Múltunk, 2005. 1. sz. 86. 15 A mai Szlovénia déli részén, a Kocevje régióban élő németek elnevezése. 16 A. Sajti: Impériumváltások... 322. 17 HU-MNL-ZML-XV.41.b.-496. Kéziratok. Egyéb kéziratok. Schauer István: A nagy utazás. Tanulmány a jugoszláviai német ajkú lakosság második világháború utáni elüldözéséről. 2008, 110
