Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Magyarországi főegyházmegyei méltóságok - Tusor Péter: „Et a pensare al successore in caso”. Szelepchény György és a rendi szervezkedés. (Egy nunciusi jelentés forrásértéke)
Magyarországi főegyházmegyei méltóságok 1664. októberben, majd 1665 tavaszán) akart eredményt elérni francia támogatással, illetve potenciális jelleggel megteremtette a titkos érintkezés kereteit. Mindez azonban 1665. áprilisig tartó provizórium volt a fennmaradt adatok tanúsága szerint. Az egyházi rend részéről 1665 őszén Szelepchény a francia orientáció helyett egy itáliait, a pápai protektorátus gondolatát fogalmazta meg és képviselte a szentszéki diplomácia előtt. A közös gondolkodás bizonyítéka, hogy 1665. szeptember derekán Lippay prímás azonos nevű unokaöccsét küldte Rómába, hogy oltalmat kérjen Magyarország számára. 9. Szelepchény tárgyalása a bécsi pápai nunciussal, az ott elhangzottak érdemben árnyalják a korabeli teljes katolikus felsőpapságról eddig kialakult történeti képet. Nem csupán Lippay állt a nemzeti egységmozgalom élére, nem csupán Sennyey István veszprémi és Szegedy Ferenc egri püspök került bizonyíthatóan közelebb a tényleges összeesküvéshez. Szelepchény fellépése azt bizonyítja, hogy a rendi szervezkedésben ő maga és az „oldalán álló püspökök”, jószerével a prelati rendje, a status ecclesiasticus testületileg vett részt. A rendi/nemzeti identitásuk átmenetileg előnyt élvezett a felekezetivel szemben. Nem kell csodálkoznunk ezen, hiszen ez Pázmány esetében is megfigyelhető, leszámítva talán Bethlen támadásainak időszakát. Lippay esetében már bonyolultabb a helyzet, mivel nemcsak I. Rákóczy György hadjárata idején mutatott felekezeti intranzigenciát, hanem jószerével az 1650-es évek derekáig, vagy inkább a végéig. Nála is Erdély politikája jelzi leginkább a preferenciaváltozást 1664 előtt. 1664 őszétől a felsőklérus is a nemzeti egységpolitika oldalán áll. Ez az egységpolitika konfesszionálisan oda-vissza irányú. A klérus arra is lehetőséget lát, hogy az ország érdekében adott helyzetben a protestánsok elfogadják az általuk képviselt pápai protektorátust, hiszen nyilvánvalóan nem hozakodtak volna elő a nuncius előtt egy belső vallás/polgárháborút jelentő elképzeléssel (mindez nem prejudikál annak a meglátásnak, hogy a protestánsok ennek ellenére viszont alapértelmezésben szívesebben választották volna a török orientációt). A rendi/nemzeti elköteleződés nem kapcsolódik kizárólag Lippay személyéhez vagy csupán egy-két püspökhöz, hanem egy testületileg megjelenített és az új prímás, Szelepchény által is képviselt ügyről volt szó. Ez tanulmányunk talán 194 195 194 Vö. korábban, 91. j. 195 Lippay 1644/45-ös kérlelhetetlenségére a linzi békét követő országgyűléseken, óriási befolyására és ezzel arányos népszerűtlenségére az 1650-es években többek között: Tusor: Jakusith... 137- 268.; Zsilinszky Mihály: A linczi békekötés és az 1647-ki vallásügyi törvényczikkek története. Budapest, 1890 /A Magyar Protestáns Irodalmi Társulat kiadványai/, 231-321. és 327-423.; R. Várkonyi Ágnes: Az elvesztett idő. Zrínyi Miklós nádori emlékirata. Hadtörténelmi Közlemények, 2000. 2. sz. 269-328.; Péter Katalin: Zrínyi Miklós terve II. Rákóczi György magyar királyságáról. Századok, 1972. 3. sz. 653-665. Attitűdjének változása leginkább Várad 1660. évi elvesztéséhez köthető. Erdély-politikája változásaira: Kármán Gábor: II. Rákóczi György 1657. évi lengyelországi hadjáratának diplomáciai háttere. Századok, 2012. 5. sz. 1049-1084., 1066- 1069skk; Szabó András Péter: „De profundis ”. Nemzeteszmék a 1657. utáni évek erdélyi válságában. Századok, 2012. 5. sz. 1185-1160. 98
