Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Magyarországi főegyházmegyei méltóságok - Tusor Péter: „Et a pensare al successore in caso”. Szelepchény György és a rendi szervezkedés. (Egy nunciusi jelentés forrásértéke)
Egy nunciusi jelentés forrásértéke legfontosabb közvetlen tézise. A rendi szervezkedés tehát már a kezdetekben sem szűkkörű arisztokrata összeesküvés, mint ahogy Benczédi László feltételezi, sőt a jelek szerint 1665-ben még szélesebb körű a rendi bázis, mint 1667- 1670-ben. A szabad királyválasztás, a libera electio vezérmotívuma ekkor még „elvi realitásként” az egyházi rend politikai programjában is szerepel, 1667 őszétől leginkább már csak felső-magyarországi köznemesi gyűléseken tűnik elő.196 196 Bocskai István zempléni főispán „a környező megyék ellenzéki nemeseit 1667 őszén gyűlésre hívta magához, ahol is egy jövendőbeli nemzeti király vagy kormányzó választásáról folytattak egymás között tanácskozásokat...”. További fontos meglátásokkal a szervezkedés periodizációjára, jellegére, társadalmi bázisára: Benczédi: A rendi anarchia... 1038-1039. és 1041-1041. A Spinolajelentés szemlátomást mintegy keretbe foglalja, rendszerezi és implementálja mindazokat az adatokat és szempontokat, melyeket Benczédi a hazai és bécsi források alapján feltárt és megfogalmazott. 197 Idekapcsolódóan az egyéni és kollektív érdekképviselet, mely kortól, eszméktől és ideológiáktól függetlenül minden politikus sajátja, leginkább ebben a sorrendben. Hosszú évtizedek alatt csiszolt politikusi professzionalizmusát Nádasdy sértőnek szánt szavai érzékeltetik a legszemléletesebben, aki „fortélyos, olaszos praktikái”-ról, „törökös szemtelen csempészségi”-ről ír. Kizárólag kortárs ellenségei századokon át élő inszinuációja, hogy e „skill”-jeit kizárólag saját maga érdekében hasznosította volna. Vö. Veress: Nádasdy Ferencz Oratio-ja... 108. 198 A 18. századi viszonyokra: Joachim Bahlcke: Ungarischer Episkopat und österreichische Monarchie. Von einer Partnerschaft zur Konfrontation (1686-1790). Stuttgart, 2005 /Forschungen zur Geschichte und Kultur des Östlichen Mitteleuropa 23./; Forgó András: Esterházy Imre és az aulikus politika a 18. század első évtizedeiben. In: „Fényes palotákban, ékes kőfalokban”. Tanulmányok az Esterházy családról. Szerk. Maczák Ibolya. Budapest, 2009, 65-86.; Uő: Egyház, rendiség... i. m.; legújabban, az átmenet fokozatosságának hangsúlyozásával: Uő: Korszakváltás - elitváltás? A püspöki kar a török kiűzése utáni évtizedekben. In: Katolikus egyházi társadalom Magyar országon a 18. században. Szerk. Forgó András - Gőzsy Zoltán. Pécs, 2019, 73-92. - Érdemes lesz majd külön közleményben továbbgondolni, hogy a Szelepchény-féle illojalitás/lojalitás probléma kifejeződik-e, és ha igen, hogyan fejeződik ki a hozzá köthető képi ábrázolásokon, illetve vice versa ezek keletkezése miként interpretálható ebben az erőtérben. 10. A leginkább a későbbi passzivitás okán detektálható, és legkésőbb 1667 őszére már mindenképpen biztosra vehető kihátrálás ebből az egységpolitikából nem konfesszionális, hanem reálpolitikai megfontolások alapján ment végbe. És mint az 1670-es évek történései mutatják, idejekorán felismerve a Habsburghatalom leválthatatlanságát, a klérus felekezeti vonalon igyekezett az országon belüli pozícióit erősíteni. A rendi, nemzeti vonatkozások ugyan másodlagosak lettek, de a lehetőségeken belül továbbra is képviselve maradtak. Szelepchény politikai túléléseinek, szerepváltozásainak megítélésében a kulcsszó a „profeszszionalizmus” és a „reálpolitika”. Azt persze az 1670-es években még senki nem láthatta előre, hogy a katolicizmus térhódítása hosszabb távon úgy eredményezte a Habsburg-abszolutizmus megerősödését, hogy az a status ecclesias ticus 17. században még erős államalkotó pozícióit is sok tekintetben jelképessé tette a 18. századra. 197 198 99
