Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Magyarországi főegyházmegyei méltóságok - Tusor Péter: „Et a pensare al successore in caso”. Szelepchény György és a rendi szervezkedés. (Egy nunciusi jelentés forrásértéke)
Magyarországi főegyházmegyei méltóságok amennyiben VIII. Kelemen pápa szívesen látta volna neposait, Pietro vagy Cinzio Aldobrandinit Erdély élén.106 106 A pápai diplomácia expanzióját és nepotizmusát kitűnően szemléltetik az Aldobrandini család Erdéllyel kapcsolatos és a szakirodalom által eddig szintén nem sok figyelemre méltatott elképzelései. A magyarországi harcokban tevőlegesen részt vevő Gianfrancescót rokona, VIII. Kelemen szívesen látta volna Erdély kormányzói tisztében, sőt a Báthory család ügyeit kiválóan ismerő és így az erdélyi ügyek referensének tekinthető Cinzio neve is szóba került. További, nemzetközi irodalommal: Kruppa Tamás: Tervek az erdélyi kormányzóság megszerzésére 1601- 1602-ben. Erdély és a Gonzaga dinasztia kapcsolatai a XVI-XVII. század fordulóján. Hadtörténelmi Közlemények, 2002. 2. sz. 286-315., 299. Giulio Spinola nuncius kitérő válasza azonban elegendő jelzés volt ahhoz, hogy az egyházi rend elálljon a hozzávetőleg ilyesfajta irányba tartó, a nunciusi jelentésnek köszönhetően bizonyíthatóan létező saját közjogi koncepciójától: Magyarország és Erdély az Apostoli Szék protektorátusa alá helyezésének elképzelésétől. A terv megvalósításához a stratégiai hátteret a status ecclesiasticus kezén lévő várak nyújtották. Nemzetközi legitimitását pedig I. Lipót közeljövőbeli és örökös nélküli elhunytának a Spinola-szövegben ugyan implicit, ám egyértelműen kifejezett „opciója” képezte. Ez az osztrák Habsburgok, vagyis I. Ferdinánd leszármazottainak kihalását és a szabad királyválasztói jog korlátok nélküli gyakorlását jelentette volna. Kiváltképpen, hogy az adott európai várakozások és viszonyok között a spanyol ág dinasztikus igényeivel sem kellett emberi számítás szerint hosszú távon számolni - húzzuk alá ismét. 7. Szelepchény, a reálpolitikus Az 1664-es vasvári béke után kibontakozó rendi szervezkedés(ek) vezetőinek névsorát (Zrínyi Miklós, Lippay György, Wesselényi Ferenc, Zrínyi Péter és Vitnyédy István) Szelepchény nevével bővíthetjük. Ö, a kancellár és a leendő prímás ugyanis a jelek szerint sokkal értőbb szemekkel fürkészte, és a maga jelentőségében értelmezte a pápai nuncius reakcióját, mint tette azt az országbíró és a horvát bán a francia követéével. A jelek szerint megértette, amit 1665 novemberében Giulio Spinola nuncius fejtegetett neki. A szentszéki követ a kancellárnál sokkalta reálisabban látta a pápaság korlátozott politikai mozgásterét és az európai nagypolitika irányvonalait, ezért fogadta meglehetős szabadkozással a Szelepchény által felvázolt nagyívű elképzelést. A tapasztalt szentszéki diplomata tartózkodó válaszából kiderül, hogy pontosan tudta: egy ilyen „fenntartóváltás” még akkor sem lenne problémamentes, ha esetleg megüresedne a magyar trón és a rendek úgymond törvényesen gyakorolnák a szabad királyválasztás jogát, hiába a Szelepchény által említett belföldi stratégiai potenciál. Ferrara, Urbino korábbi pápai incamertiójának itáliai diplomáciai feszültségei, a vesztfáliai béketárgyalások megaláztatásai, Franciaország mind nyomasztóbb jelenléte Itáliában, a közelmúltbeli erőfitogtatásai a Pápai Állammal szemben (elég 72
