Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Magyarországi főegyházmegyei méltóságok - Tusor Péter: „Et a pensare al successore in caso”. Szelepchény György és a rendi szervezkedés. (Egy nunciusi jelentés forrásértéke)
Egy nunciusi jelentés forrásértéke valamelyik Landesfürst, netalán nemzeti király megválasztása révén, akinek uralmát az Imperium jogrendje szavatolná és ereje garantálná. Végül pedig egy új uralkodó megkoronázása pápai legitimálással (Szelepchény). A kancellár nem közvetlen római incameratiÓN^X látta kivitelezhetőnek a tervet, hanem egy új uralkodó pápai invesztitúrájával, amely aktusért cserébe éves adó fizetését ajánlotta fel. A rendek választása a magyar törvények szerint természetesen ebben az esetben sem lett volna megkerülhető. A Szentszék közreműködése az egyházi rend jelöltjének esélyeit, illetve nemzetközi elismerését lett volna hivatott biztosítani. Ezen a ponton elértünk az elképzelés inkább elméleti, mintsem gyakorlati realitásainak határához. A kancellár tudniillik nemcsak a Magyar Királyságban, hanem az Erdélyi Fejedelemségben is gondolkodott, a jelentésben ugyanis Erdély is szerepel, márpedig ennek unióját az Oszmán Birodalom nem nézte volna tétlenül. Sőt az is kétséges, hogy egy esetleges uralkodó-, kiváltképpen dinasztiaváltás esetén a Portán érvényben lévőnek tekintették volna a Vasváron megkötött békeszerződést. Továbbá az is nehezen elképzelhető, hogy ne használták volna ki a Habsburgok esetleges kihalásával beálló hatalmi vákuumot, illetve az ezt övező konfliktusokat. Márpedig a Magyar Királysággal az örökös tartományok révén közvetlenül határos államkonglomerátum bomlásával egyetlen olyan közeli erőközpont sem létezett volna, amely gyorsan és hatékonyan tudott volna reagálni egy esetleges oszmán invázióra. 6. A szóba jöhető királyjelöltek Ki lehetett az egyházi rend királyjelöltje? Erre semmi közelebbi információnk nincsen, és mivel a nunciussal folyó tárgyalások gyorsan elakadtak, így nem is valószínű, hogy előkerül ilyen adat. Alapos ugyanakkor a feltételezésünk, hogy valamiféle személyi elképzelésnek a prelátusok részéről is kellett lennie. Enélkül ugyanis az egész koncepció felvetése értelmetlen lett volna. Azt tudjuk, hogy az „erős fejedelem” hívei Bourbon-királyt szerettek volna. A Birodalomba tagozódás szorgalmazói talán valamelyik Landesfürstben, vélhetően a bajor választóban, netalán a későbbi lengyel királyjelölt pfalz-neuburgi hercegben gondolkodhattak100 - minderre azonban semmiféle adatot sem ismerünk. Leginkább a vágyálmok szintjén kerülhetett elő valamiféle közép-európai (erdélyi/magyar) megoldás.101 100 Személy szerint az 1651-ben trónra lépő Ferdinánd Mária bajor választóra (1636-1679), illetve pfalzi Fülöp Vilmos (1615-1690), 1685-től választófejedelemre gondolhattak, akinek első felesége III. Zsigmond lengyel király lánya volt, és ez motiválta ambícióit. XIV. Lajos a devolúciós háborúban nyújtott segítsége fejében engedte át neki a lengyel jelöltséget. Lásd az alapvető lexikonok Bonzira vonatkozó szócikkeit, amelyek meghatározóan e pozitivista alapossággal megírt munkából merítenek: Anne-Marie Gasztowtt: Une mission diplomatique en Pologne au XVIIe siècle. Pierre de Bonzi à Varsovie (1665-1668). Paris, 1916 (repr. 2018). A korabeli francia külpo litika céljaira, jellegére, feltételeire: Jeroen Duindam: Vienna and Versailles: The Courts of Europe’s Dynastie Rivals (1550-1780). Cambridge, 2003, különösen 232skk. 69
