Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Magyarországi főegyházmegyei méltóságok - Tusor Péter: „Et a pensare al successore in caso”. Szelepchény György és a rendi szervezkedés. (Egy nunciusi jelentés forrásértéke)
Egy nunciusi jelentés forrásértéke unokaöccs küldetésének a történeti forrásokban fellelhető másik nyoma. A fiatal föúr tényleges római tárgyalásai titokban maradtak. Meglepő, hogy Pongrácz egy szót sem ejtett róla jelentésében, pedig jószerével elképzelhetetlen, hogy az ifjú főnemes ne kísérte volna el a pápai audienciára. Az akció politikai vonatkozásainak dekonspiráló híre mindenesetre csupán abban a formában jutott el Bécsbe, hogy Zrínyi Péter eredményesen kért pénzsegélyt a VII. Sándortól, amit a pápai Államtitkárság végül cáfolt.84 Pongrácz megbízásáról: Uo. föl. 300r-v. - Elképzelhető, hogy utazás közben a bán megtudhatott ezt-azt a küldetés részleteiről, ezekhez akart csatlakozni ajánlásával, illetve „rálicitálni” saját kérésével. Nem tudhatjuk. Azt viszont igen, hogy Lippay nem bízott Zrínyiben, továbbá 1665 őszén Grémonville jelentéseiben sincsen nyoma, hogy a bán említést tett volna erről a római útról. Bécs, 1665. jan. 22. Grémonville jelentéseXIV. Lajosnak. Acta coniurationem... 24-25. (n. xxii.); és Uo. 49skk. 84 „...államtitkár azt írja a nunciusnak, hogy nem lehet tudni, ki írta azt Rómából, hogy Őszentsége Zrínyi Péter kérelmére segélyt utalt ki, amint ezt felesége a nunciusnak mondotta, mert a pápa mindeddig nem tett ilyen elhatározást. A nuncius jól tette, hogy nem beszélt ezzel kapcsolatban a császárral.” Vanyó: i. m. 31. (n. 17.) Az Államtitkárság 1666. március 6-ai jegyzéke Spinola nun ciusnak (lelőhelye Vanyónál: AAV Segr. Stato, Germania, vol. 34, fol. 18r). 85 További támpont, hogy mintegy 20 évvel korábban hasonló belpolitikai határhelyzetben felvetődött Róma bevonása. Lippay nemcsak az akkor még bíboros neposként a pápai külpolitikát felügyelő Francesco Baberberiniek írt, szerkesztett instrukciót és emlékiratot is (Florens olim), hanem eredetileg Szelepchényt kívánta az Örök Városba küldeni. Az 1665-ös akció, illetve a két főpap kooperációja ebben az irányban tehát nem előzmény nélküli. Vö. Tusor Péter: Jakusith György római követjárása 1644-45-ben. A magyar rendek kísérlete a Szentszék bevonására a török és az erdélyi protestantizmus elleni fegyveres harcba. Hadtörténelmi Közlemények, 2000. 2. sz. 237-268., különösen 240. és 243-246. - Nota bene: a római audienciára 1665. november 15- én került sor, Spinola pedig november 28-án írta meg jelentését a kancellárral folytatott titkos tárgyalásáról. Ami biztosan kijelenthető, és ami számunkra fontos a különleges követjárással kapcsolatban: Lippay, a Magyar Királyság prímása személyes küldöttjének, egy megbízható családtagjának útján közvetlenül Rómában keres kapcsolatot, amikor a magyar udvari kancellár Bécsben a nunciussal tárgyal. Nagyjából ugyanis éppen abban az időben kereste fel Szelepchény Spinolát az apostoli nunciatúra Am Hofon álló palotájában, amikor már teljesen biztos lehetett benne, hogy az ifjú főnemes mindenképpen megérkezett az Örök Városba, és sikerült tárgyalásokat folytatnia. A közös, pontosan koordinált cselekvést az egyházi rend két feje, a kancellár és Lippay részéről végképpen bizonyítottnak vehetjük.85 Lippay prímás után a kalocsai érsekség várományosát, Széchényi György győri püspököt kell megemlítenünk, aki főpapként részese lehetett az 1665-ös szervezkedésnek. Ö Szelepchényvel ugyan nem volt különösebben jóban, részvételére azonban valamelyest biztosnak nevezhető terhelő adatunk is van, mégpedig Zrínyi Péter kijelentése, miszerint az ő bukását hamarosan „érseki tiarák” fogják követni. A kijelentést Benczédi Szelepchényre és Széchenyire vonatkoztatja. Ügy véljük, a 65
