Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Magyarországi főegyházmegyei méltóságok - Tusor Péter: „Et a pensare al successore in caso”. Szelepchény György és a rendi szervezkedés. (Egy nunciusi jelentés forrásértéke)
Magyarországi főegyházmegyei méltóságok Erre minden oka megvolt, hiszen de facto már ő intézkedett az ugyan még aktív, de betegsége miatt mozgásképtelen Lippay helyett, és szűk másfél hónap múlva pedig a prímási széket is elfoglalhatta. Szelepchény 1665. november végi tapogatózása Róma irányába tehát nem egy előzmény nélküli magánakció. A Lippay prímás által kezdeményezett, külpolitikai támaszt kereső irányba illik bele, szemlátomást annak egy következő, más irányba mutató fejezete, amelyben egy új, rendkívül fontos stratégiai szempont is felmerül. A Spinola-jelentésben szereplő suo tempore („a maga idejében”) és a quando si desse il caso („alkalomadtán ”) tudniillik már a szövegből kikövetkeztethetően egy olyan helyzetre vonatkozik, amikor is I. Lipót örökös nélkül elhalálozna. Azt, hogy a kancellár erre az eshetőségre építette egész koncepcióját és akcióját, nem csak a nuncius szemrehányó szavai árulják el számunkra, amikor azon méltatlankodik Szelepchény előtt, hogy bíznia kellene az isteni Gondviselésben, miszerint nem fogja elhagyni az ifjú császárt, sőt számos törvényes utóddal fogja megáldani őt. Következzék most a nunciusi jelentés bevezetése, újabb szenzációsnak nevezhető történeti közlésekkel. A kancellár ugyanis mielőtt a „népek küldötteinek titkos gyűléseiről” bizalmasan szót ejtett volna, a következőket közölte a nunciussal. Lássuk hát Spinola jelentésének bevezető sorait: „Azon kifejezéseknek, melyeket kezdeti benyomásaim leírásának folyamán Magyarország és Erdély címszavai alatt tettem,33 megfelelt azon igen jelentős fellépés, melyet a [jelentésemet] követő nap házamban ezen ország kancellárja tett nálam. Tudomására jutottak kifogásaim azon visszaélések felől, melyeket a kinevezett püspökök vezettek ott be, s különféle magyarázatokat adott rájuk. Szavai jól visszaadták azt az összevisszaságot, melyben ez a különféle szekták által lakott terület található. Elmondta nekem, hogy az említett ország három népre oszlik, magyarokra, horvátokra és németekre. A magyarok a nemességet tekintve nagyobbrészt kálvinisták, a horvátok Isten kegyelméből szinte mindnyájan katolikusok, a németek pedig evangélikusok. És habár különféle vallásúak, abban egységesek, hogy figyelmet fordítsanak a császár gyenge fizikai állapotára, akit egyébiránt szeretnek mint angyali tulajdonságokkal megáldott fejedelmet. S egységesek abban is, hogy gondoljanak utódjára arra az esetre, ha ennek magva szakadna, hogy nehogy alávetve maradjanak a törökök zsarnokságának. ” - tudatta a szentszéki diplomata Rómával. 33 Ezt a kezdeti helyzetfelmérő jelentést ismételt keresés ellenére sem találtuk egyelőre. Érdemes további kutatást szánni majd fellelésére, hiszen egyre inkább úgy tűnik, a „főinstrukciók” és a „zárójelentések” mellett a „nyitójelentés” egy fontos, az úgynevezett Finalrelationban foglaltak ellenőrzésére, kompletálására szolgáló forrástípus a kora újkori pápai diplomáciában. Vö. Tusor Péter: Carlo Carafa pápai nuncius első relációja a bécsi udvarról. Fons, 2013. 3. sz. 305-340. Spinola nuncius bevezetője több rendkívüli közlést tartalmaz. Az egyik, hogy a „népek” korábban említett „titkos gyűlései” egészen pontosan a magyar nemesség, a horvátok és a német városi polgárság képviselőinek megbeszélései voltak. Kiderül továbbá, hogy az 1664 után a vallási ellentétek felett kialakuló - igencsak 50
