Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Magyarországi főegyházmegyei méltóságok - Tusor Péter: „Et a pensare al successore in caso”. Szelepchény György és a rendi szervezkedés. (Egy nunciusi jelentés forrásértéke)
Egy nunciusi jelentés forrásértéke törékeny és átmeneti34 - nemzeti egységpolitikát nem csupán a történelemtudomány definiálja utólag. Ez olyannyira kimondott és elfogadott jelenség, igazodási pont volt a korabeli Magyarországon, hogy tényét (tudniillik katolikusok és úgymond „szektás eretnekek” kooperációját) a kalocsai érsek, királyi kancellár közölte magával a pápai nunciussal. 1635-öt követően, miután a hugenottákat pár évvel korábban tűzzel-vassal megtörő Franciaország svéd szövetségben hadba lépett a Habsburgok ellen, a külpolitikában megtörtént a korábban elképzelhetetlen: katolikus és protestáns hatalmak szövetsége egy katolikus dinasztiával szemben. Belpolitikai téren viszont ilyesfajta összefogásnak nem nagyon találjuk korábbi hasonló példáját az európai történelemben.35 Végül figyelemreméltó mozzanat még, hogy a kétségkívül erős németellenes érzelmek ellenére nincs gyűlölet az uralkodó személyével kapcsolatban - persze ezt mint a törvényes, felkent uralkodóval szembeni hűtlenség minősített esetét nem is lehetett volna kommunikálni a nemzetközi diplomáciában. A pápai követ elé tárt szervezkedés explicit hivatkozási alapja a törökökkel, a hostis naturálissal szembeni jogos védekezés biztosítása és a magyar rendek szabad királyválasztási joga volt. Ne feledjük, hogy Magyarország ekkor még egészen 1687-ig nem örökletes, hanem választómonarchia volt, I. Lipót is csupán azt követően ülhetett a magyar trónra és vehette át 1657-ben az ország kormányzását, hogy az országgyűlés két évvel korábban, 1655-ben megválasztotta, és ezt követően Lippay prímás a pozsonyi Szent Márton-dómban a Szent Koronával megkoronázta őt. 34 A törékenységre néhány illusztratív adat 1665-bőL Maga Szelepchény október elején ifjabb Liszthy János katolizálásával büszkélkedik, ami apja, az idősebb Liszthy János akarata ellenében ment végbe, aki az éves nagyobb ünnepeken kőszegi templomában látta vendégül a bécsi lutheárnusokat: „.. .et cornes Listhius palatinissae sororius ad catholicam fidem reductus, quem in ipso procinctu huius itineris Viennae sacra ex omologesi expiavi, contra voluntatem patris sui, alias Viennensium haereticorum patroni maximi, qui eosdem in bonis suis Gi[n]zensibus quotannis in praecipuis festis exaedificata synagoga excipere solet”. Levele Lobkowitzhoz, Salzburg, 1665. októ ber 3. MTAKK 4928-29/D-255, időrend. A kassai gyűlésről a felső-magyarországi rendek 1665. november 18-án emlékiratban kérték Lobkowitz segítségét a nádor ellen, aki az uralkodó parancsa ellenében akadályozza őket vallásuk gyakorlásában. Bő egy hónappal később, december 27-én ugyanakkor Pálffy Tamás azzal vádolta be Somogyi Ferenc leleszi (korábban sokáig egri nagy-) prépostot, hogy a protestánsokkal tart. Óváry: i. m. 228-229. (n. 1430.) és 230 (n. 1440.). 35 Az eddigi kutatás ezt az összefogást, ami tehát a felekezeti kérdések miatt igencsak feszült 1662. évi országgyűlés ellenére már 1665-re diagnosztizálható, leginkább az I. Rákóczy Ferenc és a reformátusok között 1669. áprilisban megkötött - szintén törékenynek bizonyuló - sárospataki egyezmény kapcsán szokta kiemelni. Benczédi: Rendiség, abszolutizmus... 25-26. E közeledést Szelepchény ekkor már hevesen ellenezte. Levele az uralkodóhoz, 1669. május 3. Óváry: i. m. 256. (n. 1601.) De miért is vetődhetett fel egyáltalán a trónutódlás kérdése legálisan és ekkora aktualitással 1665-ben? 51
