Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Irodalom - Erdély - ezer év a források tükrében (Erdély - 1000 év öröksége. Szerk. Kovács Zsuzsanna - Mikó Zsuzsanna - Szabó Csaba) Oborni Teréz
Irodalom szászoknak is voltak. Noha I. (Nagy) Lajos megkísérelt egy hercegséget szervezni Erdélyből a 14. század közepén, erre azonban az itt élő népek önkormányzati rendjének fenntartása érdekében már nem volt szükség, így e kísérlet sikertelenül végződött. A Magyar Királyság integráns részét képező Transsilvania értékét a tartomány aranya és más nemesércei, sóbányái is nagyban növelték. A szászok révén fellendülő kereskedelme, egyre gyarapodó városai a középkor végére mesés tartománnyá emelték Erdélyt, amelynek élén az erdélyi vajda, a mindenkori magyar király képviseletében, egyre nagyobb hatalomra tett szert, és a vajdaság a Magyar Királyság főurai körében is az egyik leginkább vágyott tisztséggé vált. A Hunyadiak térnyeréséről részletes, elemző elbeszélést olvashatunk a fejezetben, amely egyúttal a Magyarország déli határát mindinkább fenyegető oszmán betörésekről is szól, hiszen ezeknek a Déli-Kárpátokon keresztül érkező támadásoknak leginkább Erdély volt kitéve, amely Szapolyai János vajdasága (1510-1526) idején érkezett el Mohács előestéjéhez. A kötet második fejezetének szerzője, H. Németh István az önálló Erdélyi Fejedelemség történetét tárgyalja. Mindenekelőtt bemutatja mindazokat a fegyveres harcokat, diplomáciai-politikai küzdelmeket, amelyek révén a mohácsi csatát követően annyi balszerencse közt és oly sok viszály után, közel ötven év alatt kialakult a Magyar Királyság keleti részeiből egy új, önálló magyar állam, amely a Principatus Transsylvaniae - azaz az Erdélyi Fejedelemség nevet viselte. A szerző a fejedelemség történeti határainak alakulását, főként a Partium területének változásait úgy tekinti át, hogy kitűnő térképeken vezeti végig az olvasót. Az új államalakulat törvénykezését, politikai berendezkedését, a fejedelmi hatalom sajátosságait is megismerhetjük, majd a neves erdélyi fejedelmeknek a hatalom és az ország megőrzéséért folytatott harcairól, uralkodásukról kapunk komplex képet. A fejezet szerzője bemutatja, hogyan vált az Erdélyi Fejedelemség a Rákócziak idejére Európában, de legalábbis annak keleti felén elismert politikai tényezővé. A fejezetben az egyre gazdagodó erdélyi városok történelmi szerepéről éppúgy olvashatunk, mint a reformáció szellemi áramlatai által hozott vallási sokféleségről, az erdélyi rendi nemzetek különleges státusuk és privilégiumaik megtartása érdekében folytatott küzdelméről és a románság fokozatos megtelepedéséről az alacsonyabb fekvésű síkvidékek és a hegyvidékek találkozásánál. 1691-ben a Diploma Leopoldinum második, ünnepélyes változatának kiadásával megszűnt a fejedelemség, és Erdély mint a Habsburg Birodalom tartománya tagozódott be a dinasztia uralta országok közé. A harmadik fejezet szerzője, Kulcsár Krisztina a törökellenes felszabadító háborúval, majd az Erdély új közjogi helyzetét rendező Diploma Leopoldinum elemző bemutatásával indítja a következő korszak bemutatását. Az új kormányzati rend élére a Szeben székhellyel megalakított Gubernium (korabeli nevén Főkormányszék) került, de a bécsi központi irányítás külön megszervezte a pénzügyigazgatás élére állított Kincstartóságot és egyéb kormányzati intézményeket. A Rákóczi-szabadságharcban Erdély súlya még inkább megnőtt. II. Rákóczi Ferenc számára a kezdetben nem óhajtott fejedelem316
