Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Műhely - Garadnai Zoltán: Charles De Gaulle tábornok keleti nyitási politikája 1944 és 1946 között
Műhely Franciaország és a kelet-európai országok kapcsolatai. Az újrakezdés illúziója A háború végén a francia külpolitikát három irányvonal jellemezte, amelyek együtt határozták meg annak törekvéseit, céljait. Az első erőközpontot a franciabrit együttműködés támogatói képviselték és René Massigli 5 nevéhez kapcsolódott, aki a Quai d’Orsay6 egyik legnagyobb tekintélyű diplomatája volt. A háború alatt egyaránt tagja volt a londoni és az algíri francia ellenállási csoportnak, és óriási tekintélynek örvendett. Ebben az irányvonalban elsősorban a külügyminisztérium karrierdiplomatái képviseltették magukat, akik a diplomatákra jellemző módon mérsékelt és óvatos külpolitikai irányvonalat tartottak kívánatosnak. De Gaulle az angol-francia kapcsolatok szorosabbra fűzését a francia külpolitika prioritás-sorrendjében a második helyen képzelte el, egy angol-francia, angol-szovjet és francia-szovjet bilaterális együttműködési rendszerben. Az angol-francia kapcsolatokhoz illeszkedett a francia-amerikai együttműködés, amelynek keretében De Gaulle elfogadta a francia-amerikai kapcsolatok hagyományait, de szövetségi szerződés nélkül. Ebben szerepet játszott az is, hogy a háború alatt meglehetősen rossz volt a kapcsolata az amerikaiakkal, akik egészen 1943-ig érzékeltették a vele szembeni ellenérzéseiket. 5 René Massigli (1888-1988): karrierdiplomata, a második világháború alatt a De Gaulle vezette Szabad Franciaországhoz csatlakozott. 1944 és 1955 között Franciaország nagykövete Londonban, a francia-brit szövetség támogatója, ellenezte a Jean Monnet által elképzelt föderális Európa tervét. 6 A francia külügyminisztérium központi épülete a 18. századtól a Szajna bal partján, a Quai d’Orsay rakparton található. A rakpart elnevezése az évszázadok során a francia külpolitika szinonimájává vált. 7 Maurice Dejean (1899-1982): filozófus, karrierdiplomata, politikus. 1943 és 1944 között a Quai d’Orsay politikai igazgatója, 1944 és 1949 között Franciaország nagykövete Prágában. A második erőközpontot Maurice Dejean 7 képviselte, aki szovjetbarát volt. Dejean a francia külügyminisztérium alsó középosztálybeli gyökerű diplomatái közé tartozott, ami miatt a diplomáciai kar felső középosztálybeli és arisztokrata származású tagjai nem igazán fogadták el. Dejean tehetségével és szorgalmával küzdötte fel magát a kelet-európai kérdésekkel foglalkozó diplomata-szakértők sorába. Fontosságát, tehetségét és a személye iránti bizalmat mutatja, hogy 1933 és 1939 között Berlinben szolgált és sajtóügyekkel foglalkozott. 1945 után Dejean úgy értékelte a helyzetet, hogy Franciaországnak arra kell törekednie, hogy különleges együttműködést alakítson ki a Szovjetunióval, aminek az alapját a francia-szovjet érdekekben meglévő azonosság és az angolszászokkal szembeni bizalmatlanság jelentette. A fő kapcsolódási pontot számára a németekhez és a németkérdéshez való viszony jelentette. A Dejean által elképzelt szovjetbarát irányvonal, a németektől való általános félelem miatt, nem csak a politikusokra és a diplomatákra, hanem a francia társadalom jelentős részének gondolkodására is jellemző volt. Dejean és köre úgy képzelte el, hogy a háború utáni Európa biztonsága egy erős 282
