Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Magyarországi főegyházmegyei méltóságok - Seres Attila: Civilizációk törésvonalán. Márton Áron és az erdélyi katolicizmus a szovjet egyházpolitika frontterében a sztálini és hruscsovi korszakban
Magyarországi főegyházmegyei méltóságok külpolitikai célokat összehangolták Moszkvával és másolták a szovjet államberendezkedést. Ezek így a tömblogika alapján működtetett külpolitikai-katonai kurzus és belpolitika eszközévé vagy céltáblájává váltak. A szocialista országok politikai vezetése részéről a legtöbb esetben a szovjet egyházpolitika modellezése, a módszerek tekintetében sokszor azonosulás, mintakövetés, az állami egyházszervezés strukturális idomulása figyelhető meg. Igaz, a bevezetőben elmondottakból következik az is, hogy akár az állammal szembeni pozíciók, akár az elszenvedett sérelmek tekintetében érdemes különbséget tenni a nyugati katolicizmus és a keleti ortodoxia mint „államvallások” között. A katolikus egyházszervezeteket, mind a katolikus többségű országokban, mind ott, ahol kisebbséget alkottak, a pápai centrumtól való függőségük okán nehezebben lehetett betagolni a szovjet tömb keretei közé, mint azon ortodox többségű országok egyházszervezeteit, vagy a „kívülről” megerősített ortodox kisebbségi autokefál egyházakat, amelyek a keleti kereszténység újonnan kijelölt politikai központjával, azaz Moszkvával kerültek szorosabb függő viszonyba. Aláhúznánk, hogy egy rendkívül komplex kérdéskörről van szó, amelynek megnyugtató megválaszolása további alapos, az egyes országokra lebontott összehasonlító kutatásokat is igényelne. Érdemes kitérni ebben a kontextusban a Karpov 1946. júniusi csehszlovákiai útja során Eduard Benes csehszlovák államfővel folytatott megbeszélésén elhangzottakra is. A találkozóra már az ukrajnai görögkatolikus egyházi vezetők Ivovi gyűlése után került sor, amelyen határozatot fogadtak el arról, hogy az ukrajnai görögkatolikus egyház beolvad a pravoszláv egyházszervezetbe. A csehszlovák elnök maga kezdeményezte a görögkatolicizmus problémájának megvitatását, s a kérdésére, hogy mi lesz a romániai unitusokkal, Karpov azt a választ adta, miszerint az nem a szovjet, hanem a román kormány és egyház dolga. A válasz arról tanúskodik, hogy Karpov és a Kreml tisztában volt a romániai belpolitikai és egyházpolitikai viszonyokkal, és nyilván számolt azzal is, hogy az unió likvidálásának kérdésében kormányzati hátszelet élvező ortodox egyház képes lesz maga is felőrölni és eltűntetni a görögkatolikus egyházi hierarchiát. Érdemes megjegyezni, hogy éppen Benes volt az, aki ezen a megbeszélésen felvázolta a kelet-európai görögkatolikus entitások beolvasztásának koreográfiáját is: eszerint Romániának kell követnie a Szovjetuniót, majd a folyamatot Csehszlovákiában kell befejezni.27 27 Volokityina - Murasko - Noszkova: i. m. 427-428. Az orosz dokumentumokat olvasva feltűnik, hogy a romániai egyházpolitikai viszonyok felőli tájékozódás és az illetékes szovjet külügyi és egyházügyi szervek, adott esetben pártszervek tájékoztatása a bukaresti szovjet nagykövetség alacsonyabb beosztású diplomatáinak, a legtöbb esetben a nagykövetségi első és másodtitkároknak a feladata volt, csakúgy, mint például a kultúrpolitika vagy a tudománypolitika felőli informálódás. Noha szovjet szempontból ezek a területek nem minősültek az államélet meghatározó szegmensének (nem úgy, mint a belpolitika, 112
