Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Magyarországi főegyházmegyei méltóságok - Seres Attila: Civilizációk törésvonalán. Márton Áron és az erdélyi katolicizmus a szovjet egyházpolitika frontterében a sztálini és hruscsovi korszakban
Civilizációk törésvonalán külpolitika, pártszervezet, ideológiai munka, párt- és állami vezetés stb.), mégis tükörképei lehettek a román társadalmon belül uralkodó hangulatnak. Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy a Kreml folyamatosan kontroll alatt tartotta a keleteurópai csatlós országok egyházpolitikai viszonyait. A hruscsovi egyházpolitika fordulata Az SZKP 1956. február 14-én kezdődött XX. kongresszusa elítélte a sztálini hatalomgyakorlási mechanizmust és a sztálinizmus bűneit, s egy általánosan kedvezőbb politikai légkörnek teremtette meg az alapjait. Az egyházpolitikában ugyanakkor később, 1957—1958-tól a kedvező változásokkal éppen ellentétes fordulat kezdett kibontakozni. Az SZKP Központi Bizottsága 1957. júniusi plénumának záróülésén, június 29-én leszámoltak a Sztálin híveinek, és ezzel együtt a XX. kongresszus ellenzékének számító „pártellenes trojkával”, amelyet Vjacseszlav Molotov, Kliment Vorosilov, Georgij Malenkov neve fémjelzett. A „sztálinizmus megnyilvánulásaival” való végleges leszámolás maga után vonta a korábbiakhoz képest kiegyensúlyozottabb egyházpolitikának, az olyan „sztálininak” titulált „örökségnek” mint az újjászületett orosz pravoszláv egyházzal kapcsolatos álláspontnak a felülvizsgálatát is. Az egyház elleni küzdelem előkészítése a legmagasabb szintről kapott támogatást, hiszen arra a hatalomnak szüksége volt, hogy elérje általános célját, a kommunista társadalom felépítését. Nyikita Hruscsov pártfőtitkár valóban hitt a kommunista jövőben, amelynek megvalósítása elképzelhetetlen volt az emberek tudatának átalakítása, annak „babonáktól való megszabadítása” nélkül.28 28 Tatyjana Csumacsenko: Szovjet po gyelam Russzkoj Pravoszlavnoj Cerkvi i jevo upolnomocsennie V uszlovijah novoj cerkovnoj polityiki vlasztyi (1958-1964 gg.). In: Goszudarsztvo i cerkov v XX veke... 9. 29 I. Alekszij, születési nevén Szergej Vlagyimirovics Szimanszkij (1877-1970): orosz egyházi főméi - tóság, 1945. február 4-től haláláig, 1977. április 17-ig az Orosz Pravoszláv Egyház pátriárkája. Az új egyházpolitika megvalósításának egyik legfontosabb eszköze a Karpov vezette, fentebb említett Orosz Pravoszláv Egyházügyi Tanács lett, amelynek már 1957 folyamán kicserélték a teljes vezetőségét és megkezdték mind a központi apparátus, mind a vidéki megbízotti hálózat személyi állományának radikális átalakítását. Mivel Karpovnak kiváló személyes kapcsolatai voltak Alekszij pátriárkával29 és a többi egyházi vezetővel, akiknek körében bizalmat élvezett, így éppen ő legitimálhatta az egyház társadalmi befolyásának szűkítésére irányuló első intézkedéséket. Ezért Karpov leváltására csak később, 1960. február 1-jével került sor. Tudható az is, hogy ő személy szerint ellenezte az állam és egyház viszonyában a sztálini érában kialakult status quo megbontását. A pátriárka Hruscsov számára írt leveleit háttéranyagokkal látta el; ezek egyikében éppen a Moszkvai Patriarchátus nemzetközi tevékenységét és annak a Szovjetunió érdekei szempontjából való fontosságát hozta fel érvként amellett, hogy megőrizzék az orosz pravoszláv egyházzal 113
