Levéltári Közlemények, 91. (2020)
Járványok, járványkezelés, egészségügy a kora újkortól a 20. századig - Kiss Gábor: Fertőzéses megbetegedések az osztrák–magyar haderőben az I. világháború idején
Az említett járványos megbetegedések mellett a katonai egészségügy számára alighanem az egyik legnagyobb kihívást a haderő kötelékében szolgálók körében a világháború során folyamatosan jelen lévő nemi betegek hatalmas száma jelentette. A különféle nemi betegségek terjedésének gyorsasága gyakorta járványos formát öltött. Katonák ezrei hozták-vitték a hátország és a front között ezeket a fertőző, napjainkban ritkán előforduló betegségeket, amelyek csak abban hasonlítanak egymáshoz, hogy terjedésük főleg nemi úton történik. Ám amíg a húgycsőkankó (gonorrhea) szinte kizárólag egyes nyálkahártyákat támad meg, addig a vérbaj (szifilisz) az emberi test összes szervét megfertőzheti. Ez a két jellemző nemi betegség még az első világháborút megelőző időszakban is gyakran járványos formát öltött. Az 1870–1871-es porosz–francia háború során 33 568 porosz katonát gyötört valamilyen nemi betegség.23 1879-ben Boszniában szifiliszjárvány söpört végig. A 20. század hajnalán minden 100 vak ember közül Bécsben 31, Budapesten pedig 47 a kankó szövődményeként vesztette el látását.24 A cs. és kir. haderő egészségügyi intézményei naponta 1800 új nemi beteg felvételével számolhattak, ami azt jelentette, hogy a világháború előestéjén már a haderő 5,6%-a szenvedett valamilyen nemi betegségben. A riasztó adatok önmagukért beszéltek. Ennek ellenére a világháború kitörésekor az állami, illetve katonai intézmények semmiféle, a nemi bajok terjedését gátló óvintézkedést nem tettek, rendkívüli egészségügyi rendszabályokat nem vezettek be, remélve a világháború gyors befejezését. 1915 tavaszára azonban kialakult az állóháború, a gyors befejezés reménye végleg szertefoszlott, a nemi betegek száma pedig soha nem tapasztalt méreteket öltött. A csapatkórházakban ápoltak fele – nem számolva a harctéri sérülés következtében kezelteket – nemi betegség miatt szorult gyógyításra.25 A világháború kitörése óta eltelt hónapok alatt a beteg kato nák száma több mint kétszeresére nőtt, meghaladta a 12%-ot. Ez legkevesebb 700 000 esetet jelentett évente. Az esetek többségében a bevonulók már hozták magukkal a betegségeket. A statisztika szerint a fertőzött katonák 60–80%-ának betegsége a hátországból származott.26 Ez egyenesen következett abból a tényből, hogy a hát országban 1000 nemi beteg férfiből már 68 fő 18 éves korában megfertőződött. A nőknél az arány még rosszabb volt, náluk 1000 betegből 91 szinte gyermekfejjel vált azzá.27 23Moritz Oppenheim: Krieg und Geschlechtskrankheiten . Wien, 1915, 4. 24Ernst Finger: Der Krieg und die Bekämpfung der Geschlechtskrankheiten . Wien, 1916, 8. 25KA, Chef des Militärärztlichen Offizierkorps 1. d. 26KA, Kriegsministerium (a továbbiakban: KM) 14. Abt. 43/17-19-1916. sz. 27Brigitte Biwald: Von Krüppeln und Helden . 2. Teil. Wien, 2002, 571. Megjegyzendő, hogy Bécsben 1907-től – Európában elsőként – széleskörű felvilágosító tevékenységet kifejtő szexuálhigiéniai egyesület működött. Fertőzéses megbetegedések az osztrák‒magyar haderőben az I. világháború idején 63
