Levéltári Közlemények, 91. (2020)
Járványok, járványkezelés, egészségügy a kora újkortól a 20. századig - Géra Eleonóra: Járványok és járványok elleni védekezés a magyar fővárosban, 1701–1921
soké, mintsem a vészbizottságoké és elsősorban a rendkívül buzgó helyettes polgármesteré, Petrovics Szilárdé.”13 A járvány elleni rendészeti alapú fellépésben nagy súlyt fektettek az egyéni védekezésre, illetve a fertőzött közvetlen környezetének, otthonának, használati tárgyainak fertőtlenítésére, akárcsak a pestis idején. A fertőtlenítést és annak költségeit egyébként változatlanul a beteg családjára terhelték. A háztartási szemét eltávolítása vagy az árnyékszékek emésztőinek tisztítása ugyancsak a lakosság feladata volt, a pestis óta ez sem változott, a város által kiküldött bizottságok benéztek mindenhová, ellenőriztek és bírságoltak. A gondos felügyelet a tágabb környezetre azonban már nem terjedt ki. Paradox módon Budapest esetében a közegészségügyi szempontból kiemelten kezelt ivóvíz-hálózat nem megvédte az embereket, hanem elősegítette a kolera terjedését. A kolera baktériumának felfedezése előtt már bizonyították, hogy ezt a betegséget az emberi ürülék és a szennyezett ivóvíz terjeszti. A gyorsan növekvő város vízigényét nem tudta kielégíteni az 1868/1869-ben létesített ideiglenes vízmű, ezért a hiányzó mennyiséget a Dunából emelték ki, majd szűretlenül engedték a hálózatba, nem tudván a víz fertőzöttségéről. Nem véletlen, hogy az 1886-ban bekövetkező kolera után döntött úgy a főváros, hogy saját bakteriológiai intézetet állít fel, amelynek legfőbb feladatául az ivóvíz ellenőrzését tűzték ki. A 19. századi városok infrastruktúrájának fejlődésére tehát döntő hatást gyakoroltak a kolerajárványok és az ezeket követő társadalmi nyomás. Budapesten az 1872–1873. évi kolerát követően először arról határoztak, hogy a nagy bérházakat kötelező rákapcsolni az ivóvíz- és a szennyvízhálózatra is, már ahol ilyenek léteztek. A kolera veszélye elkerülhetetlenné tette a hálózat bővítése mellett a nagy teljesítményű káposztásmegyeri vízmű megépítését és a rendszeres víztisztítás bevezetését. A korszerű szennyvízhálózat további kiépítése 1891-ben elkezdődött, az anyagi okokra való hivatkozás miatti késedelmeskedésnek és a kezdeti tétovázásnak végül 1892-ben az újabb kolerahullám érkezése vetett véget. A kolerajárvány hosszú távú következményei közé sorolhatjuk a fertőtlenítő szolgálat megszervezését, 1882-től minden kerületben beállítottak hivatásos desinfecteur öket. 1892 tapasztalatai után a főváros gőzfertőtlenítő intézetet állított fel, két évvel később pedig megszervezték a köztisztasági hivatalt. A gyors, hathatós intézkedések érdekében Kőrösi József fővárosi statisztikai hivatali igazgató indítványozta, hogy az 1876. évi törvény alapján az orvosok kötelezően jelentsék be a fertőző betegségeket a tiszti főorvosi hivatalnak. Erre 1882-től került sor, a határozott hatósági fellépés eredményeként már az első évben a korábban megszokott érték felére csökkent a fővárosban a fertőző betegségekben elhunytak száma. Ugyancsak Kőrösi javaslatára kezdtek hozzá a potenciális járványgócnak tekintett pincelakások felszámolásához. Az 1876. évi XIV. törvénycikk – az angliai után Európában a második köz-13Idézi Horváth J. András: A megigényelt világváros. Budapest hatósága és lakossága a városegyesítés éveiben. Budapest, 2010, 351. Járványok és járványok elleni védekezés a magyar fővárosban, 1701‒1921 43
