Levéltári Közlemények, 91. (2020)
Járványok, járványkezelés, egészségügy a kora újkortól a 20. századig - Géra Eleonóra: Járványok és járványok elleni védekezés a magyar fővárosban, 1701–1921
egészségügyi törvény –, az önállóvá váló település-egészségügy, a lakosság körében folytatott széleskörű felvilágosító munka jelentősen hozzájárultak a nagy járványok leküzdéséhez. A lakosok azért mégis az 1770-es években utoljára felbukkanó pestistől és a kolerától féltek a leginkább, 1898-ban ezért törvény született arról, hogy ezek megjelenése esetén a védekezés költségeit az állam vállalja. A főváros egészségvédelmi-infrastrukturális befektetéseinek eredményei hamar megmutatkoztak: 1886-ban 1321 fő hunyt el kolerában (a lakosság létszáma ekkor 443 658 fő volt), 1892-ben 899-en, a következő évben pedig 220-an haltak meg. Ezt követően a kolera lényegében eltűnt Budapestről, majd a háború első két évében jelent meg ismét, ráadásul ekkor (1914-ban 333 fő, 1915-ben 104 fő hunyt el) egyértelműen a behurcolt esetekhez kötődött.14 A víz–szennyvíz problémák meg oldása látványosan visszaszorította a hastífuszt is, a szigorú oltási törvények hatása pedig a himlő eltűnésében mutatkozott meg. A tbc elleni harc a századforduló környékén kezdődött, de az első világháború előestéjén csak mérsékelt eredményről számolhattak be. A már említett dr. Melly József utólag, a spanyolnátha kedvezőtlen tapasztalatai alapján nagy hibának tartotta az eredményeket túlságosan hangsúlyozó kommunikációt és az ebből eredő „túlzott optimizmust”, mivel sokan ennek nyomán úgy vélték, hogy a járványok elleni harc Budapesten lényegében véget ért. „Még olyan hangokat is hallunk, hogy a járványos betegségek ellen való védekezés ma már különleges köztevékenységet nem igényel, mert azzal a kultúra haladása egymagában teljes sikerrel száll szembe.”15 „Eső után locsolás”, avagy hogyan védekezett 1918-ban a főváros A spanyolnátha érkezése alapjaiban rengette meg a tudományba és a korszerűsödés ideájába vetett hitet. Az emberiség a középkori nagy pestisjárványok óta nem találkozott hasonlóan gyorsan terjedő és halálos kórral, így a háború zűrzavara, a sok nélkülözés és a politikai bizonytalanság mellett a tömeges megbetegedések könnyen pánikot válthattak ki a lakosságból. A helyzet súlyosságát tovább fokozta, hogy nem sikerült pontosan azonosítani a kórokozót, sem a fertőző mechanizmusát leírni. Ebben az időben (1933-ig) a vírusok létezéséről még nem tudtak, így a tudósok különböző, korábban ismert vagy ismeretlen baktériumtörzseket (például Pfeiffer baktérium) gyanítottak a háttérben. Sok beteg a szövődményként fellépő bakteriális fertőzésbe halt bele; a szövetek mikrobiológiai vizsgálatát követően legtöbbször a streptococcus baktérium jelenlétét mutatták ki, ezért sokáig ezt a kórokozót „gyanúsították”. A kórokozó körüli bizonytalanság és a biztos gyógymód hiányában egyetlen, több évszázad alatt kipróbált védekezési módszer maradt: a fertőzöttek minél szélesebb körű, szigorú hatósági intézkedésekkel foganatosított elkülönítése, a különböző csoportosulások megakadályozása. A tömeghisztériától 14Sipos: Közegészségügy... 951‒952.; Melly: i. m. 1067., 1078‒1079. 15Melly: i. m. 1080‒1082., 1063. Járványok, járványkezelés, egészségügy a kora újkortól a 20. századig 44
