Levéltári Közlemények, 91. (2020)
Járványok, járványkezelés, egészségügy a kora újkortól a 20. századig - Géra Eleonóra: Járványok és járványok elleni védekezés a magyar fővárosban, 1701–1921
csak előzetes engedéllyel lehetett, amelyben igazolták a hatóságok, hogy sem az áru, sem a szállítója nem pestises vidékről érkezett. Ennek – és az 1738-ban a törökellenes háború következtében Magyarországra érkező pestisnek – az emlékére tűnt fel a határon Jókai regényében, az Aranyember ben Tímár Mihály és Ali Csorbadzsi hajóján az ellenőr: pestises beteget keresett. A 19. században egyébként inkább a kolera miatt figyelték az emberek mozgását. A dunai hajósok számára külön kikötőket jelöltek ki, ahol a vesztegzár alá helyezett hajók utasai a megfigyelési idejüket töltötték, illetve áruikat – ha nem a megsemmisítendő kategóriába tartoztak – meghatározott időre „pihentetni” kellett. Új ellenség a 19. században: a kolera Pest-Budán Az Európában 1831-ben először megjelenő kolera diagnosztizálása – a későbbi spanyolnáthához hasonlóan – a betegség ismeretlen volta miatt nehézségekbe ütközött, sok volt a bizonytalankodás, mivel lefolyása alapján több ismert kórképre hasonlított. A budai Tabán halotti anyakönyveiben a korábbi évekhez képest már 1831 júliusában jelentős többlet mutatkozott, feltűnően megnőtt a görcsökben, hasmenésben elhunytak száma, ami vélhetően már a kolerának tudható be, holott halálokként először augusztus 11-én jegyezték be. Az is elképzelhető, hogy féltek a következményektől, ezért az első eseteket megpróbálták titkolni, amíg lehetett. Mindenesetre a királyi biztost és a hatósági orvosokat már július 5-én kinevezték, elkezdődött az őrség toborzása, az első jelentés azonban csak a hónap végére készült el, annyira lekötötte a hatóságokat a szervezés. A járvány kezdeteként megadott augusztusi dátum pedig nyilvánvalóan nem valós, hanem következtetett időpont. A kolera elleni védekezés – ahogyan a vérhas, a kiütéses tífusz vagy a hastífusz esetében – a pestis elleni protokollnak megfelelően zajlott, ezek társadalomra gyakorolt hatása (pl. koleralázadás Pesten) sem sokat változott. 1872-ben az orvostudomány a pestishez hasonlóan legfeljebb a miazma-tannal tudta magyarázni a kolera terjedését, részben ennek tulajdonítható, hogy a védekezésben a korábbi szokásnak megfelelően komoly szerep jutott a laikusoknak. A megalakuló vészbizottságokban az orvosok kisebbségbe kerültek a városrészek esküdtjei és más helybéli aktív társadalmi elemekkel szemben. A kolerát szigorú elkülönítéssel és a köztisztaság megszervezésével, vagyis elsősorban rendészeti úton igyekeztek megfékezni.12 Az orvosok és a laikus városatyák közötti presztízsharcban a szak emberek maradtak alul, mivel utóbbiakat a közvélemény kevésbé hatékonynak vélte. Ezt a szembenállást jól tükrözi az egyik vízivárosi esküdt ítélete: „ha a jár vány megszüntetése körül valakinek érdeme van, úgy az érdem legkevésbé az orvo-12Sipos András: A kolerajárvány, és ahogy a város válaszol. In: Az egyesített főváros. Pest, Buda, Óbuda. Szerk. Gyáni Gábor. Budapest, 1998, 111−138. Járványok, járványkezelés, egészségügy a kora újkortól a 20. századig 42
