Levéltári Közlemények, 91. (2020)
Járványok, járványkezelés, egészségügy a kora újkortól a 20. századig - Kulcsár Krisztina: „A’ pestis idején mire kellessék vigyázni”. Védekezés a határvidéken és a Magyar Királyság belsejében a 18. században
sen kinevezett helyen. A további közlekedés érdekében írásos igazolással kellett vagy ezt a letöltött várakozási időt igazolnia, vagy azt, hogy fertőzésmentes területről érkezett.83 Ezek az egészségügyi igazolások a tengeri hajózás során kiadott nyílt levelekhez voltak hasonlatosak, idegen elnevezésük (fede di sanità, Sanitätsfede ) is az olasz tengerészeti nyelvből származik.84 Az 1738 és 1743 közötti pestisjárvány során azt is előírták, milyen igazoló levél szükséges az utazóknak. Aki a járvány sújtotta országban útnak indult, annak III. Károly király 1740. április 16-án kiadott rendelete értelmében passus t (úti levelet) kellett bemutatnia, és mindazokat vissza kellett fordítani a kijelölt járványvonaltól, aki ilyennel nem rendelkezett. Ha Pozsonyba vagy az osztrák örökös tartományokba akart bárki eljutni, akkor nekik is ezt a bizonyságlevelet, egészségügyi igazolást kellett bemutatniuk. Ez esetben is különbséget tettek a „tiszta” (járványmentes) és a fertőzött területekről érkezők között, és éppen ennek ellenőrzésére szolgált az igazolás. Azoknak, akik a nem fertőzött területekről érkeztek, az alispán vagy a szolgabíró igazolta, hogy a megelőző négy hétben nem léptek ki vármegyéjük határán túlra – tehát nem volt alkalmuk arra, hogy megfertőződjenek, és így a járványt továbbhurcolják. Az igazolás birtokában ugyanis mentesültek a kötelezően letöltendő karantén alól. Az igazolás tartalmát a rendelet külön is előírta: a név és jogállás mellett a kiindulási települést és vármegyét is meg kellett adni, majd részletes személyleírás következett. Ha az utazó azonban a fertőzött területről vagy a pestiskordonon túlról érkezett, akkor csak egy külön bizonyságlevél birtokában mozoghatott. Ezzel tudta igazolni, hogy az előírt négy hét kontumáciát (veszteglőidőt) letöltötte és áruját megtisztították.85 Ha egy települést lezártak, vagyis karan tén alá helyeztek, a zár feloldását követően az illetékes törvényhatóságok (vármegyék, városok) voltak jogosultak arra, hogy úti levelet állítsanak ki az útnak induló lakosaik (kereskedőik) számára, amellyel azok igazolhatták, hogy már járványmentes területről érkeztek.86 A 1770. évi egészségügyi szabályrendelet a vesztegzárállomás igazgatójának feladatául szabta, hogy térítésmentes igazolást, bizonyságlevelet állítson ki a letöltött „tisztuló időről”, amellyel azután közlekedni lehetett az országban. Az igazolásnak tartalmaznia kellett a személy nevét, életkorát, külsejének leírását, a vesztegzárba hozott állatokat és árukat. Az okirat hitelességét és azt, hogy az irat felmutatója 83Néhány külföldi példa: Prága magisztrátusa által kiállított bizonyságlevél, Prága, 1749. július 4. MNL OL, Helytartótanácsi levéltár, Magyar Királyi Helytartótanács, Insinuata Armorum Praefecturae (C 15), 1749. július 4.; A Trieszti Kormányzóság által 1779-ben kiállított útlevél: MNL OL, Helytartótanácsi levéltár, Magyar Királyi Helytartótanács, Acta secundum referentes (C 43), Apponyi, 1781. F. 3. p. 39. 84Balázs: A tengerészeti egészségügy ... 65–66. 85A III. Károly által 1740. április 16-án kiadott rendelet. MNL OL P 396 6. Acta sanitatis, 1. 1740. No. 292. 86Debrecen város tanácsának „passzusa” a Szegedre tartó Méhész Lukács polgár számára, Debrecen, 1740. június 7. MNL OL P 396 6. Acta sanitatis, 1. 4. No. 2. Védekezés a határvidéken és a Magyar Királyság belsejében a 18. században 27
