Levéltári Közlemények, 91. (2020)
Irodalom - Szerzetesi élet illegalitásban (Inkább létezni, mint látszani. Ullmann Péter Ágoston premontrei szerzetes emlékezései. Szerk. Ö. Kovács József - Szabó Csaba) Mózessy Gergely
SZERZETESI ÉLET ILLEGALITÁSBAN Inkább létezni, mint látszani. Ullmann Péter Ágoston premontrei szerzetes emlékezései. Második, javított kiadás. Szerk. Ö. Kovács József ‒ Szabó Csaba. Gödöllői Premontrei Apátság, Gödöllő, 2020 /Premontrei Könyvek/, 350 o. Az (ön)életrajzi kötet címét Fényi Ottó, a kommunizmus alatt illegalitásban működő magyar premontreiek elöljárója által megfogalmazott elv adja, amely találóan összegzi azt a folyamatos, rejtett készületet és készenlétet, amit az eszközeitől és lehetőségeitől megfosztott szerzetesség megélt. A létező szocializmus minimális keretek közé szorította a vallásgyakorlást, lehetetlenné tette Jézus Krisztus missziós parancsának látványos teljesítését. A hívő számára a csendes hűség, a kereten kívüli papok számára a munkáspapság útja maradt. A láthatatlanul ható kovász szerepének elfogadása a világító fáklya-lét helyett. Magis esse quam videri – inkább létezni, mint látszani. Megmaradni – és közben felkészülni arra, hogy „amikor a Jóisten valahol, valamilyen körülmények között használni akar bennünket, akkor használhatók legyünk”. Ullmann Péter életútjának sokszínűsége mögött ez a készenlét áll. Az 1940-ben született, Kőbányán felcseperedő fiú az esztergomi főegyházmegye papnövendéke lett, ahonnan – talán nem annyira tehetsége, mint inkább regnumos kapcsolatai miatt – a Központi Papnevelő Intézetbe (KPI) küldték. Ez „nagy gellert adott az én életemnek” – mondja erről. 1959-ben ugyanis a papi elitképzésbe benyomuló államhatalom a KPI teológusait szétszórta. Ullmann Péter a Tabódy István által összetartott kispapokkal együtt titkon továbbra is készült a papságra, miközben kántorként helyezkedett el. Rövid időre az esztergomi szeminárium növendéke lehetett, de ez csak intermezzo nak bizonyult. A hatalom karjai messzire nyúltak: innen is, később kántori állásából is távoznia kellett. Műtősfiú lett, majd pár hónapra (orvosi) katonaszolgálatra hívták. 1965-ben a pécsi egyetem orvoskarára nyert felvételt, azonban – a ciszterci nővérekkel ápolt, még csak nem is különösebben mély kapcsolata miatt – újabb vegzálások érték, és 1967-ben végül kitiltották a hazai egyetemekről. A fővárosba visszatérve anyagbeszerzőként dolgozott különböző vállalatoknál. De közben készült és magánúton tanult tovább. 1968-ban premontrei örökfogadalmas lett, 1972-ben pedig Krakkóban pappá szentelték – titokban. 18 évig a Zenetudományi Intézet munkatársa volt – csak a rendszerváltással léphetett valós identitásában, szerzetespapként a világ elé: Zsámbék plébánosa lett, majd 1997-től a rend kormányzó perjele Gödöllőn. A Magyar Nemzeti Levéltár vezetői által gondozott kötetben Ullmann Péter mesél életútjáról. Az interjúztató Ö. Kovács József tapintatosan háttérbe vonul. Tudatosan hagyja beszélni a főhőst. Szerkesztői munkájának léptéke így voltaképp felderíthetetlen, arról csak a kötet jól áttekinthető és világos szerkezete tanúskodik áttételesen. Vannak ugyan ismétlődések, az emlékfolyamban újra és újra visszatérő témák – de ezek annyira meghatározóak az életút egészében és az interjúalany gon-Irodalom 256
